Idén is a József Attila Kör szigligeti tábora adott helyet a Re:Verse osztrák-magyar műfordítói workshopnak, aminek apropóján a Bécsben élő íróval, Gábor Fónyaddal műfordításról, humorról és magyar gyökerekről beszélgettünk.
Gábor Fónyad 1983-ban született Bécsben. Germanisztikai, általános nyelvészeti és finnugriszikai tanulmányait Bécsben, Grazban és Brightonban végezte. Az obi-ugor nyelvek kutatójaként a Bécsi Egyetemen dolgozott, jelenleg gimnáziumi tanár. Eddig egy regénye jelent meg, a Zuerst der Tee a Wortreich Verlag kiadásában 2015-ben.
KULTer.hu: Bécsben nőttél fel, magyar családban. Mennyire szoros a kapcsolatod a magyar nyelvvel?
A családban mindig a magyart használtuk, szüleimmel és a testvéreimmel a mai napig magyarul beszélek. Azonban – mivel írni és olvasni Ausztriában, német nyelvű iskolában tanultam meg, és az egyetemet is Bécsben végeztem – az irodalmi, tudományos és általában az absztrakt nyelvem a német lett, a magyart inkább csak a hétköznapi kommunikációban használom. Ambivalens kapcsolat fűz hozzá. Ez az anyanyelvem, így nagyobb érzelmi töltettel bír, írni mégis könnyebben írok németül. Jobban tudom kezelni, mint a magyart, márpedig az írásaimban fontos szerepet kap a nyelvi játékosság. Azt gondolom, a német nyelvtől való érzelmi távolság az absztrakcióban is segít.
KULTer.hu: Milyen volt magyarul hallani, olvasni a saját, eredetileg németül megfogalmazott szövegedet?
Egy új szöveget hallottam – méghozzá a legjobb értelemben! Kicsit olyan volt, mint amikor megfilmesítenek egy regényt. Az ember ismeri a történetet és a szereplőket, de az új médium által új aspektusok mutatkoznak meg. Először tudtam a szövegeimet bizonyos távolságból nézni és hallgatni. Voltak részek, amiket tulajdonképpen szívesen átírnék.
KULTer.hu: Milyen tapasztalatokat szereztél a JAK-táborban és a fordítóműhelyen?
Érdekes volt megismerkedni a magyar kortárs írókkal, és látni, milyen élénk az irodalmi közeg Magyarországon. A fordítóműhely teljesen új tapasztalat volt számomra. Korábban már fordítottam irodalmi szövegeket, de ilyen szorosan még soha nem dolgoztam együtt a szerzővel. Az pedig először történt meg, hogy az én írásaimat fordították le egy másik nyelvre. Nagyon közelről vizsgáltuk a szöveget, és szerintem soha senki nem olvasta olyan alaposan a regényemet, mint a fordítópartneremként te. Izgalmas folyamat volt, és a kérdéseiden keresztül én is jobban megismertem a saját írásomat.
KULTer.hu: A táborban magyarul értő osztrák vendégként bepillantást kaptál a József Attila Kör életébe. Milyen szerveződésekbe, fórumokba tömörülnek a fiatal osztrák irodalom képviselői?
Ausztriában is élő a fiatal irodalom, de igazi fórumot, olyat, mint a JAK-tábor, nem ismerek. Felolvasásokon megismerkedünk írótársakkal, akiken keresztül további emberekkel találkozunk, így laza, kötetlen csoportosulások alakulnak ki. Különösen Bécsben vannak olyan rendezvényközpontok, mint például az Österreichische Gesellschaft für Literatur, az Alte Schmiede vagy a Literaturhaus, ahol szinte naponta vannak előadások, és ahol a fiatal osztrák irodalom jól megismerhető.
Ezenkívül megemlíteném a Junge Literaturwerkstatt Wient, ami egy informális kör fiatal írók számára, akik bizonyos időközönként találkoznak, hogy a szövegeiket elemezzék. Ebből a közel húsz éve fennálló körből több jelentős író is kikerült.
KULTer.hu: Regényed a klasszikus elbeszélőformát követi. Hogyan jellemeznéd rövidebb írásaidat?
Ezek líraibb szövegek, kísérletezőbbek, és szabadabban játszanak a nyelvi elemekkel. Egy részük felolvasásra készül, ezért fontosabb bennük a nyelvi hatás és a szójátékosság. A hosszabb írásokkal szemben előfordulhat, hogy ezek összezavarják vagy irritálják az olvasót, hallgatót, mert a tartalommal szemben a nyelvi oldaluk kerül előtérbe. Azt szerettem volna elérni, hogy a képek és a szöveg kommunikáljanak egymással anélkül, hogy a kép illusztrációvá válna, vagy hogy a szöveg leírná, amit a képen látunk. Legtöbbször a képet készítem el először, és ahhoz keresem a szöveget – gyakran már vannak korábbi feljegyzéseim, amiket egy bizonyos képhez kidolgozhatok –, de azért előfordul, hogy egy már megírt rövid szöveghez készítek képet.
KULTer.hu: Finnugrisztikával foglalkoztál az egyetemen, és az első regényed főszereplője is egy nyelvész, a csukcs nyelv tudósa. Kiről mintáztad ezt a karaktert?
Nem egy létező személyről mintáztam, hanem elképzeltem egy végtelenül precíz, pedáns szellemi embert. Szerettem volna elkerülni az önéletrajzírás gyanúját, ezért eleinte úgy terveztem, hogy fizikus lesz a főhős, de később rájöttem, hogy a nyelvészet témakörére nagyobb a rálátásom, mint a fizikára, amivel iskolás korom óta nemigen foglalkoztam.
KULTer.hu: Mennyire játszik fontos szerepet az írásaidban a humor?
Szerintem nagyon fontos, de azt inkább másoknak kell megítélnie, hogy mennyire viccesek az írásaim. Sokszor csak egy szöveg nyilvános felolvasása közben tapasztalom, hol nevet fel váratlanul a közönség, máskor viszont nem nevetnek, pedig arra számítok. A humor segít, hogy szerzőként ne vegyem magamat túl komolyan.
KULTer.hu: Tapasztaltál-e különbséget a magyar és az osztrák/német humor között?
Szerintem inkább a német és az osztrák humor közt van különbség, miközben a magyar és osztrák humor között sok hasonlóságot figyelek meg. Azt hiszem, Magyarországon és Ausztriában bizonyos dolgokhoz lazábban állnak az emberek, itt élőbb ez a „majd csak lesz valahogy” felfogás. Persze lehet, hogy csak előítélet az, amit sok osztrák gondol a németekről, hogy ők mindent halál komolyan vesznek. Másfelől sokszor feltűnik nekem, hogy Magyarországon gyakorlatilag minden körben szalonképesnek számítanak olyan viccek, amelyek miatt Ausztriában már gondja lehet az embernek.
KULTer.hu: Szeretnéd hangsúlyozni a magyar származásod az irodalmi szereped kialakításában, esetleg tervezed-e a családtörténet irodalmi feldolgozását?
Érdekes módon sokan tartanak specialistának minden magyar vonatkozású témában az irodalomtól a politikán át a magyar nemzeti ételekig. Ezzel szemben az első regényemben nagyon tudatosan mellőztem a magyar témákat, mert semmiképpen nem akartam a bevándorlóirodalom skatulyájába kerülni. Nem szeretném, ha a származásom szerepet kapna az írásaim megítélésében. Ennek ellenére azt gondolom, közelebb fogok kerülni ehhez a témához, már csak azért is, mert a családomon belül is nagyon érdekes történeteket hallok, amik elég anyagot nyújtanának az irodalmi feldolgozáshoz. Ráadásul a német nyelvű és különösen az osztrák olvasóknak van egy bizonyos elfogultsága Magyarországgal kapcsolatban.
KULTer.hu: Min dolgozol most?
Nyáron belekezdtem egy új szövegbe, ami reményeim szerint egy regénnyé fog fejlődni. Valószínűleg egy része Magyarországon játszódik majd, de – bár már vannak egészen határozott elképzeléseim – egyelőre még én sem tudom, hogy ez a szöveg milyen irányba fog haladni.
A fotókat Bach Máté készítette.
