„Annyi díj kell, hogy az is megkapja, aki megérdemli” – hallhattuk a 45. Debreceni Irodalmi Napok egyik legfontosabb eseményén, az Alföld-díjasok estjén a díjat odaítélő folyóirat főszerkesztőjétől, Szirák Pétertől ezt a Ferenc Józseftől származó mondatot.
A kritikai szempont e rangos elismerés esetén persze fel sem merül: az Alföld-díjak odaítélésekor mindig a minőség s nem a mennyiség számított, az orgánum minden évben arra törekedett, hogy díjai az azt leginkább megérdemlő, legjobb írók, irodalmárok kezébe kerüljenek.
Épp ezért idén is három, a díjra valóban érdemesült szerző, szerkesztő, irodalomtörténész kapta a rangos elismerést, s ezzel olyan neves díjazottak sorába emelkedett, mint amilyen – természetesen a teljesség igénye nélkül – Barta János, Csoóri Sándor, Tar Sándor, Esterházy Péter, Borbély Szilárd, Térey János. Bényei Péternek, Csehy Zoltánnak és Molnár Gábor Tamásnak az Alföld szerkesztősége az Arnóth Ildikó hegedűjátékával és Mercs János színművész szavalataival színesített eseményen egy-egy, a díjazottakat éltető laudáció keretében adta át a kitüntetéseket.
Bényei Péter irodalomtörténészt, kritikust, szerkesztőt betegsége miatt távollétében Fodor Péter dicsérte. Fodor a laudációjában kitért kollégája legfontosabb kutatási területére, a 19. századi történelmi regény lélektani, antropológiai és műfajelméleti újraértelmezésére, az e tárgykörben gyakran felmerülő kérdések újszerű megválaszolására. A nóvumot hozó meglátások ellenére Bényei azonban nem szakad el a Barta János-iskola hagyományaitól, s főleg: elvárásaitól, színvonalától. Tanulmányait olvasva, az egyetemen az előadásait hallgatva legtöbbször a tragikum, a vétség és a drámaiság szavakba ütközünk, s ezek szövegbéli működőképességein időzhetünk el.
Csehy Zoltán költő, műfordító, irodalomtörténész munkásságát Lapis József laudálta. Az idegenség mintázatai iránt megszállottan érdeklődő irodalomtudós az antikvitás modern kori továbbélését, az itáliai humanizmust kutatja. Teszi mindezt olyan gondolatok „fogságában”, hogy vajon milyen költészet születik Janus Pannonius tollából, ha magyar nyelven írt volna? S ha már a magyar nyelv: Lapis József a felszólalásában kitért Csehy „magyarításaira”, azaz Petronius- és Pasolini-fordításaira, a görög- és latin nyelvű obszcén szövegek magyar nyelvre történő átültetésére, amelyekben a humanista, tudós és költő Csehyt nagyban segíti a zene iránti vonzalma, zenei ihletettsége.
Molnár Gábor Tamás esetében a laudáló Szirák Péter először azt az eseményt idézte fel, amikor az irodalomtörténész az Alföldben még az 1990-es évek második felében Kertész Imre Sorstalanságának, majd Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című versének invenciózus olvasatát nyújtotta. A modernség és a posztmodernség fogalmát újraértelmező, és az összehasonlító műértelmezés újabb lehetőségeit kidolgozó kutató azonban nemcsak Sterne, Calvino, Pynchon, Esterházy Péter vagy Szilágyi István műveinek interpretátoraként, hanem a szakmódszertanban járatos tanárként is kapta a díjat.
A frappáns laudációk után a rangos elismerésben részesülők az Alföld-díj átadásának hagyományai szerint egy kerekasztal-beszélgetésen, pontosabban Lapis József kérdéseinek „kereszttüzében” mutatkoztak be a közönség előtt. Miután beszámoltak arról, hogy ők maguk milyen kisdiákok illetve egyetemisták voltak, s mindenkit meggyőztek egykori „jótanuló” mivoltukról, Lapis József – az ő szavaival élve sci-fibe hajló – kérdésére következett, hogy mit tennének, ha az aktuális magyar és szlovák kormányzat tőlük kérne tanácsot a magyartanítás azonnali megreformálásához. Csehy Zoltán, a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékvezetője azt válaszolta, hogy mindenekelőtt az irodalom testközelből való megtapasztalását vezetné be, azaz a diákoknak nemcsak olvasniuk, hanem írniuk is kellene, megélni az alkotás fázisait, örömét és minden kínját. Molnár Gábor Tamás óvatos és türelmes reformokat várna, véleménye szerint minden változtatást komoly hatásvizsgálatoknak kellene megelőzni. Ugyanakkor azt is megjegyezte, a tanártársadalom erősítése nélkül, azaz a kollégák helyi problémákra való koncentráltabb odafigyelése nélkül semmiféle újítást nem tudna elképzelni.
Mindezek után a fiatalok olvasási szokásairól, ezek megváltoztatási lehetőségeiről is faggatta Lapis a díjazottakat, összefüggésben azzal, hogy vajon Szlovákiában mást olvas-e egy magyar fiatal, ha egyáltalán olvas. Csehy Zoltán a kérdést körbejárva nem tekinthetett el attól, hogy Szlovákiában a magyartanítás át van politizálva, s túlságosan sokat vállal magára: stilisztikai, önismereti, mentalitástörténeti dimenziója mellett még a magyarságkép, magyarságtudat kialakítása is a feladata lenne, ami így együttesen természetesen lehetetlen. S miközben a magyar irodalomnak Szlovákiában igen nagy a presztízse, a kisebbségben élő diákok az anyaországi olvasmánylistának csak egy „lebutított” változatával találkoznak, illetve azzal, ami az aktuális tanítónőnek tetszik. Molnár Gábor Tamás véleménye szerint a magyartanításra Magyarországon is túl sok felelősség hárul, pedig a mai világban, ha egy gyerek olvas valamit, arra építeni kell. Akkor is, ha a ma divatos ifjúsági sorozatok érdeklik elsősorban.
Lapis utolsó kérdésére, mely szerint ha ötven év múlva visszatekintenének a pályafutásukra, mit könyvelnének el belőle sikerként, mindkét irodalomtudós igen szerényen válaszolt. Csehy Zoltán közölte, hogy ő „díjtalan életre” rendezkedett be, s nem nagy tervekben, „mindössze” két sorokban, epigrammákban látja a világot, s annak örül, ha a diákjaiból előbújik valami. Ez utóbbival Molnár is egyetértett, s a siker kapcsán annyit fogalmazott meg, hogy kötetszámban az eddiginél mindenképpen feljebb szeretne kerülni.
Alföld-díjasok estje, Debrecen, Nagyerdei Víztorony, 2016. november 15.
A fotókat C. Kiss Ilona készítette.
