A londoni Sotheby’s Contemporary East aukcióján magyar szempontból kiemelkedő jelentőségű eredmény született idén júniusban: Szűcs Attila Érintés című alkotását a kikiáltási ár négyszereséért ütötték le. A Sotheby’s november 30-án újra aukciót szervez, ahol magyar művészek alkotásai is főszerephez jutnak.
A novemberi, Huszadik századi művészet – egy másfajta megközelítés című aukción olyan európai és mediterrán térségbeli XX. századi és kortárs alkotók munkái szerepelnek majd, akiknek nagy regionális hatásuk van, de a nemzetközi mainstreamnek még nem részei.
Összesen 67 alkotás kerül kalapács alá, többségük a közép-európai térségből érkezik. A magyar művek fogják adni a legnagyobb összefüggő csoportot, hiszen 13 magyar alkotó 18 alkotását kínálják eladásra; néhány munkánál kérdéses, hogy valóban kívül esik-e a fősodron, bár szereplésük mindenképpen emeli az összeállítás rangját.
A festmények, grafikák közül a 120-180 ezer font (40-60 millió forint) közötti becsértékével kiemelkedik Reigl Judit 1957-es Tömbírás című munkája, amely az utóbbi években több hazai kiállításon is látható volt.
Művész | Festmény, grafika címe | Technika | Becsérték fontban | Proveniencia |
Patkó Károly | Rakodás ökrös kordékra | tempera, gouache | 10-15.000 | osztrák műgyűjtő örököse |
Patkó Károly | Tengerészek beszélgetése | olaj, vászon | 12-18.000 | osztrák műgyűjtő örököse |
Mattis-Teutsch János | Kompozíció | kréta, akvarell | 10-15.000 | magyar, belga műgyűjtő |
Kassák Lajos | Kompozíció No 3 | olaj, vászon | 25-35.000 | amerikai műgyűjtő örökösei |
Mattis-Teutsch János | Álló alakok | olaj, vászon | 25-35.000 | a művész hagyatéka |
Reigl Judit | Tömbírás | olaj, vászon | 120-180.000 | Galerie de France |
Maurer Dóra | Rajzolás kamerával | 13 db zselatinos ezüst print | 6-8.000 | – |
Maurer Dóra | Rajzolás kamerával | 10 db zselatinos ezüst print | 6-8.000 | – |
Nagy Boglárka | Forró nyári napok | olaj, vászon | 4-6.000 | – |
Szűcs Attila | Hóbagoly | olaj, gesso, karton | 7-10.000 | – |
Rozsda Endre | Absztrakt | olaj, vászon | 7-10.000 | – |
Fajó János | Oval diagonal | olaj, vászon | 6-8.000 | – |
Marosán Gyula | Harmonikus fények | tempera, vászon | 5-7.000 | Gyarmathy Tihamér gyűjteménye |
Bálint Endre | Régi témák – ebből a perspektívából | olaj, tinta, ceruza | 5-7.000 | budapesti műgyűjtő |
Galimberti Sándor | Fák | olaj, vászon | 4-6.000 | magyar műgyűjtő |
Patkó Károly | Fürdőző | akvarell, gouache, ceruza | 2-3.000 | osztrák műgyűjtő örököse |
Patkó Károly | Ülő akt | akvarell, ceruza | 1-1.500 | osztrák műgyűjtő örököse |
El Kazovszkij | Angyal | olaj, karton | 6-8.000 | – |
Forrás: Artportal, borítókép: Maurer Dóra: Rajzolás kamerával, 1977-79.