A következő években felújítják a debreceni Csokonai Nemzeti Színház épületét, valamint fejlesztik a Nagyerdei Kultúrparkot is a Modern Városok Program keretében.
Papp László, Debrecen polgármestere korábbi közlése szerint a színház épületének korszerűsítésére nettó 5 milliárd forintot fordítanak majd állami forrásból, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat pedig bruttó 6 milliárd 350 millió forintról ír. Az odaítélt pénzösszeget a következő négy évben elosztva fordítják majd az újításra: 2016-ban legfeljebb 200 millió, 2017-ben legfeljebb 252,8 millió, 2018-ban legfeljebb 5 milliárd 287,3 millió, 2019 pedig legfeljebb 609,9 millió forintot költenek majd a munkálatokra.
A polgármester elmondása szerint a Csokonai Színházon végzett munkálatoknál is nagyobb léptékű fejlesztés a városban a Nagyerdei Kultúrpark korszerűsítése, amihez az állatkert és a vidámpark tartozik. A projekt célja a kultúrpark társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turisztikai fejlesztése. Ezt az önkormányzat uniós források felhasználásával, hárommilliárd forintból valósítaná meg, két ütemben. Az első ütemben 1,5 milliárd forintra pályázott a város, ám az egymilliárd forintnál nagyobb összegű pályázatoknál a kormány támogatására van szükség. Ezt Debrecen most megkapta.
A kultúrparkot új elemekkel egészítik ki, fejlesztik a vidámparkot és az állatkertet is, a terület 19 hektárra nő majd, az úttörőtábort is ide csatolják, illetve a főbejárat új helyre kerül: a ködszínház felőli részre, tehát a II. János Pál pápa tér felőlre, az Ady Endre utca és az Oláh Gábor utca sarkához. Az élménypark kialakítása során új állatházak, kifutók várnak majd három állatfajt, elvégzik a parkrendezést, felújítják a sétautakat, vendéglátóegységet alakítanak ki, bővítik a körvasút pályáját, valamint új fajokkal is gazdagodhat az állatkert. A kivitelezési munkák már 2017-18-ban zajlani fognak, a felújítás alatt folyamatosan nyitva lesz az állatkert a látogatók előtt.
Papp László szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez is hozzásegítheti Debrecent a Csokonai Színház felújítása és a Nagyerdei Kultúrpark fejlesztése, amelyek az Új Főnix Terv részeiként valósulnak meg.
Forrás: Dehír