Kassák Lajos / film / szent / kép
Rárakják a szentképet a hátára,
a zenélő szentképet fura bőrbe csavarva,
lehet, hogy emberbőr, lehet, elejtett,
elfelejtett állat nyikorog a hátán, ha
mozdul, ha tornáztatja idétlen tagjait,
vagy viszket, hajlik az a kép, a szentekkel
együtt, majdnem félkör alakú angyalok,
na, és akkor mi van, és az a sláger karcolja
talpig, rázza szét, az utca részleteit is,
a szembejövők szemet, orrot cserélnek,
akár egy mitológia-szakkönyv, olyan a város,
ő meg minden sarkon másik festménybe
lépdel át, másik indulatba, torz festék kenődik
szét, mit mondjon annak, akinek eladja,
hogy széttöri a lidérceket éjjel, mikor
felcsendül a mélyenszántó giccs, hogy jót
tesz a bőrnek az istenkáromlás, a morál
ráncainak, de véletlenül se boruljon le
előtte, mert kiég a szeme?, nem, ő nem
terjeszt (ilyen) lélekbetegségeket, nem
árul ilyen kacatot, elég bűn, hogy engedte
a hátára tenni, meghajlítani a hátát, elég
bűn, hogy csak egy kis időre is, de fogott
rajta a gonosz kréta, maró satír.
Borítófotó: Szent Márton-freskórészlet
