Ismét látható a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) 19. századi állandó kiállítása, amely csaknem 150 festményt, 40 szobrot, 40 érmet és 33 iparművészeti tárgyat mutat be új válogatásban.
A mások mellett Ferenczy István, Izsó Miklós, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Szinyei Merse Pál munkáit felvonultató kiállítás harminc év után újult meg, ugyanis az elmúlt időszakban a múzeum állandó kiállításának számos gyűjteményi egységét gondolták újra.
Baán László, az MNG főigazgatója szerint az új kiállítás mind tartalmában, mind elrendezésében sokkal jobban szól a mához. A festmények és szobrok mellett korabeli enteriőrök, iparművészeti remekek mutatják be a kort a maga teljességében.
Krasznai Réka és Hessky Orsolya kurátorok elmondták, hogy az 1810 és 1900 közötti időszakot 14 egységben tekinti át a kiállítás, amelyben egyaránt találni kronológiai, stílustörténeti, műfaji és tematikus blokkokat.
A 19. században fontos műfajnak számított az itáliai minták nyomán meghonosodott tájképfestészet, amelynek vezető alakja idősebb Markó Károly volt. Az újragondolt kiállítás egyik legizgalmasabb képét az ő fia, Markó Ferenc készítette, aVisegrád című olajfestmény csak idén került Magyarországra.
A tárlat egyik legfontosabb újdonsága a Kultúra színterei címet viselő terem, amelyben kronologikus fal segít a látogatónak áttekinteni a 19. század művészeti irányzatait és intézményeit, idővonallal, festményekkel, szobrokkal és korabeli fotókkal.
A terem másik részét egy úgynevezett szalonfal foglalja el, felidézve a kor uralkodó kiállításrendezési stílusát: a 19. századi szalonokban a fő rendezési elv a minél jobb helykihasználás volt, a festményeket így mozaikszerűen rendezték egymás mellé, hogy lehetőleg az egész falfelületet képekkel boríthassák.
Külön egység vizsgálja a művész és a műterem viszonyát, de bőséges anyag koncentrál a plein air festészet kibontakozására is, más munkák mellett Szinyei Merse Pál fő művei, a Majális és a Lila ruhás nő látható itt.
A Biblia és a görög-római mitológia mellett Shakespeare, Dante, Goethe, sőt egyre inkább a korabeli írók, költők művei is témát szolgáltattak a képzőművészeknek, a korszak portréművészetét pedig olyan mesterek alkotásai képviselik, mint Lotz Károly vagy Stróbl Alajos.
A tárlat felvillantja a születendő naturalizmus hazai vonatkozásait is, egyelőre azonban csak ideiglenes elrendezésben, mert jelenleg több főmű kölcsönbe van adva. A záróegység a tematikában radikálisan újat hozó, a kétes egzisztenciák, a nyomor, a külvárosok és a szegényparasztság világát is megörökítő realizmus magyarországi képviselőit, mások mellett Thorma Jánost és a fiatalon elhunyt Tóth Lászlót mutatja be a Magyar Nemzeti Galériában.
Forrás: MTI
