A Csáth Géza-díjat idén kabai lóránt költő, szerkesztő veheti át december 15-én, s a nyertes egy fél disznót is kap, amelyet a vállán cipelve kell eljuttatnia a díjátadó helyszínére. Az elismeréssel az alapítók a hazai díjazási rendszer és kulturális élet problémáira is szeretnék felhívni a figyelmet.
A kizárólag adományokból alapított díj mellé jár a hasított disznó. A díjazott a Balassa János utca 6. szám alatti Neurológiai Klinika előtt, tehát Csáth Géza agyvelejének, szívének és májának helyén – amelyeket itt temettek el, mint azt egy fekete márványtábla jelzi – kapja meg a fél disznót, s onnan kell azt a vállán a Gólyába cipelnie.
A Csáth Géza-díj alapításának ötlete Zoran Gaši macedóniai születésű, albán származású, szerbiai költőtől és képzőművésztől származik. Az újvidéki Új Symposion folyóirat alkotóival jó kapcsolatot ápoló Gaši még a nyolcvanas években állt elő a kiemelkedő avantgárd alkotóknak szánt díj ötletével, mely jól illeszkedik Csáth Géza irodalmi munkásságához és mítoszához. Mindebből ezidáig semmi nem lett. Most azonban a díjat olyan kísérletező alkatú, széles látókörű költő, író, irodalomtörténész, műfordító érdemelte ki, akinek a munkássága méltó Csáth Géza szellemiségéhez.
A díj megvalósulásának aktualitását a hazai kulturális életben érzékelhető eltolódás, a magánmecenatúra szerepének növekedése adja: a díjat kizárólag magánszemélyek, az adott év kuratóriumának tagjai finanszírozzák. A kuratórium tagjai a Fiatal Írók Szövetsége visegrádi táborának nulladik napi mindenkori résztvevői – olvasható a FISZ Facebook-közleményében.