Néhány hete, amikor a brünni Régi Városháza dísztermében faggattam Térey Jánost a város magyarjaiból verbuválódott közönség előtt arról, szerinte miért szaporodtak meg a közelmúlt kortárs magyar irodalmában a természeti-társadalmi katasztrófahelyzetekben játszódó regények, A Legkisebb Jégkorszak szerzője azt felelte: valószínűleg azért, mert nyilvánvalóan korszakhatáron élünk.
Az már biztos, hogy a világnak az a rendje, amit eddig ismertünk, véget ért, azonban egyelőre nemigen látszik, mi következik majd utána. A cseh Ondřej Neff Sötétség című művének egyik kulcsszereplője, a pitiáner, alkoholista bűnözőből országos hatalmú hadúrrá avanzsáló Jindra Hřivnáč költőnkkel szemben nagyon is tudja, mit hoz magával a regénybeli kataklizma a jövőre nézvést: „Beszart a rendszer, és az lesz most az úr, aki nem gyáva.” (24.)
Ez az idézet remekül összefoglalja Neff regényének hangulatát. A cseh tudományos-fantasztikus irodalom állócsillaga ugyanis – a jellegzetesen közép-európai társadalomkritikus sci-fi legjobb hagyományait folytatva – azzal a gondolattal játszik el a műben, hogy hogyan hatna a társadalomra, ha hirtelen felmondaná a szolgálatot az elektromosság. Félreértés ne essék: nem afféle ideiglenes, mégis milliókat sújtó áramkimaradásról van szó, mint amilyen New Yorkot sötétítette el 2003-ban. Neff művében maga az elektromosság mint természeti jelenség szűnik meg működni, és a regény közel félezer oldalon és egy évtizeden át követi, miként borítja fel és alkotja újra Csehország rendjét a váratlan természeti csapás.
Erős understatement, ha úgy fogalmazunk: Ondřej Neff nem fest túlságosan biztató képet erről a képzeletbeli jövőről. Az, hogy aprólékos, szenvtelen részletességgel mutatja be, hogyan szedi tömegesen áldozatait első pillanataiban az átlag magyar olvasó számára elsősorban turistalátványosságként ismert Prágában az áram nélküli világ, csak a kezdet – pedig itt is bőségesen adagolja a szerző a borzalmakat, elektronikus fékrásegítés híján a hegyoldalakról száguldó tömegsírként alázúduló villamosok okozta szerencsétlenségektől kezdve a fosztogatók által elkövetett rémtettekig. Az igazi horror ideje azonban akkor érkezik el, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak időszakos technikai malőrről van szó, és a Jindra Hřivnáčhoz hasonló figurák rádöbbennek: „ha bekrepál a szaros világ, az a magunkfajtáknak csak jól jöhet.” (45.)
A világ pedig alaposan bekrepál Ondřej Neff, a szó minden értelmében sötét látomásában. Bár az állam eleinte igyekszik ellátni feladatát – a rendőrség például belügyminiszteri rendelet alapján kerékpárokat rekvirál, hogy biciklis futárszolgálattal segítse a civilizáció fenntartását, később pedig újra a gőzmozdonyok veszik át a távolsági közlekedés és szállítmányozás legfőbb előmozdítójának szerepét, gondoskodva arról, hogy a Sötétség a steampunk előtt is lerója tiszteletét –, hamarosan a leggátlástalanabbakból és a legerőszakosabbakból az evolúciós logika alapján kiválasztódó helyi kiskirályok veszik át a hatalmat. Neff kíméletlen társadalomkritikával – vagy ha úgy tetszik, illúzióktól mentes emberismerettel – tárja föl azt is, miként segíti elő e helyzet létrejöttét, és milyen történelmi előképekkel bír a bűnbakkeresés logikája: „A vidékiek természetesen biztosak voltak abban, hogy az elektromos halált ‘ők’, a városiak okozták: a kormány, a tudósok, és egyáltalán a prágaiak, úgy ahogy vannak. Ez a meggyőződés erőszakhullámba torkollott, ami sokban emlékeztetett a németek evakuálásának kegyetlen napjaira. 1945-ben azokat fosztották ki és ölték meg, akik német származásukkal bizonyultak bűnösnek, most a ‘városiak’ voltak soron.” (241.)
Ebben az önmagából kifordult világban próbálja megtalálni a maga számítását az a maroknyi szereplő, akiknek a történetét a globális eláramtalanodás pillanatát követő tíz esztendőn keresztül követi nyomon a szerző. A hatalmát következetes kíméletlenséggel kiépítő Hřivnáčnak a vegyészmérnök és biciklista Honza Kryl képviseli az ellenpontját, aki a Prágából a Szudéta-vidékig vezető, évekig tartó road movie során próbálja felkutatni kedvesét, Markéta Panuškovát, és mindeközben nem csupán jelképesen válik az új barbársággal szembeni ellenállás egyik vezéralakjává. Ott találjuk aztán a főbb szereplők között Jindra Hřivnáč Down-kóros kislányát, Katkát is, akinek a regényíró és a sors szeszélye folytán végül történelmi szerep jut ebben a démoni ellenkarneválban.
Hol csak a korrajz részeként szolgáló, hol pedig a cselekményt tevékenyen alakító mellékszereplőként az ezredforduló csehországi politikájának emblematikus alakjai is megjelennek a regényben, Václav Háveltől a globális felmelegedést tagadó kijelentései által elhíresült korábbi köztársasági elnökig, Václav Kalusig, valamint a tisztséget jelenleg betöltő, némely közszereplésével a videómegosztó oldalakon milliós nézettséget generáló Miloš Zemanig. Ezt úgy kell elképzelnie a magyar olvasónak, mintha – csak hogy a Neff-regény első kiadásának idején aktív hazai közszereplők közül castingoljunk – arról olvasnánk egy sci-fi regényben, hogyan birkózik meg Horn Gyula, Orbán Viktor, Csurka István, Kuncze Gábor és Bokros Lajos egy civilizációs katasztrófa fenyegetésével. A politikai hivatkozások ne riasszák el a cseh közállapotokban kevésbé jártas olvasót: a szerző ugyanis elegánsan, jó érzékkel ragadja meg e karakterek azon jellemvonásait, amelyek tipikussá teszik őket, és tálcán kínálják a rokoníthatóságot magyarországi kollégáikkal.
A gyűlöletet az állam fenntarthatóságának zálogaként azonosító hatalomtechnikai beszély pedig, amelyet az egyik szereplő Václav Hávelhez intéz, mintha a korszellem határokon átívelően érvényes megfogalmazása volna: „Ha valaki uralomra vágyik, meg kell mondania az embereknek, kit és miért kell gyűlölni, és mi lesz a jussuk, ha gyűlöletük tárgyát kicsinálják. Gyűlölet nélkül nem lehet uralkodni. A gyűlölet lehet vallási, nemzeti, faji vagy osztály alapú. Iktasd ki a gyűlöletet, és szétesik az állam. Nem elég, ha csak maga az uralkodó gyűlöl. Mindenkinek gyűlölnie és egyben félnie kell, hogy maga is gyűlölet tárgyává válhat, ha nem gyűlöl eléggé. Igyekeznie kell az embernek, hogy megfeleljen a feltételeknek, amiket az uralkodónak tanácsos időről időre megváltoztatni, mert amint az emberek megértik a feltételeket, és azokhoz alakítják az életüket, valamiféle fals biztonságérzet lesz úrrá rajtuk, és elmúlik a félelmük. Ráadásul gyűlölni is kevésbé lesznek képesek.” (263.)
Neff Sötétség című regénye nem csupán népes szereplőgárdát felvonultató, párhuzamos szálak szövedékén futó, monumentális tudományos-fantasztikus regény, hanem a szatirikus, társadalomkritikus sci-fi jellegzetesen közép-európai hagyományának folytatója is. Provokatív, gondolatébresztő, a szó legnemesebb értelmében kortárs mű, amely azzal szembesíti az olvasót, mennyire sérülékeny is lehet mindaz, amitől korunk emberének világa civilizáció. Mindemellett – Barna Otília kiváló fordításának hála – a magyar közönség által is maradéktalanul élvezhetően indokolja meg, miért kezdett a brünni Régi Városháza dísztermében a közönség egyszerre bólogatni lelkesen Ondřej Neff nevének említésekor.
Ondřej Neff: Sötétség, fordította Barna Otília, Metropolis Media Group Kft., Budapest, 2015.
A fotókat Csata Judit készítette.
