Hosszú idő, lényegében a 2008-as, Gigor Attila által jegyzett A nyomozó után egy olyan alkotótól érkezik a következő kiváló magyar thriller, akitől kevésbé vártuk volna. Eddigi életművét tekintve Sopsits Árpád leginkább e zsánerközeli alkotásával bizonyítja be: a hazai filmgyártás is képes műfaji keretek között kibontakozni.
Az elmúlt években a magyar filmgyártás műfaji szempontból változatosabb lett: láthattunk western (Délibáb), sci-fi (Aura), akciófilm (Cop Mortem), háborús dráma (Drága Elza!) és thriller (Hurok, Víkend) készítésére irányuló kísérleteket is. Amellett, hogy az MNF is egyre inkább próbál műfajok mentén gondolkodni (a Swing például musicalelemeket tartalmazott, a készülő Pappa Pia hivatalosan is az lesz, az Antal Nimród-féle Viszkist pedig talán akciófilmként lehet legkönnyebben kategorizálni), megjelentek az olyan rendszeren kívüli filmek, amelyek – noha inkább kevesebb, mint több sikerrel – egy-egy műfaj feltámasztásán vagy meghonosításán fáradoztak.
A martfűi rémmel a Hurok és a Víkend lehet izgalmasan kapcsolatba hozható, legalábbis műfaji szempontból biztosan. Mindhárom film az MNF égisze alatt készült, továbbá a thriller besorolás is közös pontot jelent. Ám míg a Hurok inkább a sci-fi felé közelít az idő manipulációjára épülő narratívával, a Víkend pedig, hasonlóan A nyomozóhoz, a zsáner elemeit hajtja túl és sok esetben parodizálja, ezekhez képest A martfűi rém sokkal hatékonyabban működik klasszikus műfaji filmként.
Sopsits Árpád életművét végigböngészve A martfűi rém nem előzmény nélküli darab. A rendező nevéhez az úgynevezett „gyerektrilógiát” szokás társítani, mely filmek egyes motívumai és narratív elemei e thrillerben is visszaköszönnek. Itt van mindjárt a bűn kérdése, mely a Céllövölde apagyilkosságát, a Torzók balszerencsés szökési kísérletét és a Hetedik kör démonikus eseményeit, majd a cselekmény tetőpontján bekövetkező kettős öngyilkosságot is körbelengi. Jelen esetben – sorozatgyilkosos thriller lévén – a bűn természete egyértelműnek látszik: a történet az ’50-es és ’60-as évek kéjgyilkosságait dolgozza fel, melyeket egy nekrofil hajlammal és egyéb devianciákkal küzdő, civilben példás családi életet élő, a martfűi cipőgyárban sofőrként dolgozó férfi követett el. (Sopsits alkotói odaadását jelzi, hogy több ezer oldalnyi kriminalisztikai dokumentumot olvasott el az előmunkálatok során.) Nincs különösebb indíték, a rém (eredeti neve Kovács Péter volt) állatias ösztönöktől vezérelve, a szexuális kielégülés érdekében öl.
Azonban a történet ennél bonyolultabb, mivel 1957-ben a forradalom után épphogy csak megszilárduló kommunista rezsim nem engedhette meg, hogy a nép közbiztonságba vetett hite megrendüljön, ezért rögtön az első gyilkosság után bűnbakot kellett találni. Ez pedig már a bűnnek egy egészen más dimenziója: a politikai rendszer bűne, mely legalább annyira hangsúlyos, ha nem hangsúlyosabb része a filmnek, mint a rém által elkövetett gyilkosságok és az egyén deviáns viselkedésének bemutatása.
Sopsits filmje így három szálat mozgat. A halálos ítéletét életfogytiglanra váltó, az első gyilkosság után koncepciós per keretében elítélt Réti Ákos (Jászberényi Gábor) börtönévei, a rém bűntettei és a figura magánélete (Hajduk Károly remekül hozza a csendes pszichopatát), az újabb gyilkosságok utáni nyomozás, valamint a rejtély megoldásán fáradozó nyomozópáros sziszüphoszi küzdelme (az idült alkoholista nyomozót Anger Zsolt, a fiatal ambiciózus ügyészt pedig Bárnai Péter játssza) alkotják a szüzsé gerincét. A filmnek pedig úgy kell feszültséget építenie és fenntartania, hogy a befejezés mindazok számára ismert, akik hallottak már a kultikus bűnesetekről. Bármilyen meglepő, A martfűi rém sikerrel veszi ezt az akadályt, leginkább a korabeli izolált magyar kisváros ábrázolásának, a couleur locale elemek ügyes szerepeltetésének és a képi világnak köszönhetően.
A film az első pillanatoktól kezdve egy nyomasztó, a kommunista hatalomátvételt követően betokosodott, reményvesztett közeget ábrázol, melyben a politikai érdekek sokszor felülírják a racionális döntéseket, a látszatbiztonság és idill pedig fontosabbá válik, mint a valós bűnmegelőzés. Így amellett, hogy nagyon is sokkoló a rém ámokfutása (Sopsitsra érezhetően hatott például A bárányok hallgatnak, sok jelenet premier plánban mutat véres gyilkosságot, nekrofil szexet, vízihullákat vagy csonkolást), a film fő problémafelvetése mégis inkább politikai töltetű. A martfűi rém a magyar kriminalisztika egyik fejezetén keresztül tudósít az ’50-es és ’60-as évek Magyarországában uralkodó közhangulatról, teszi mindezt úgy, hogy az elejétől a végéig klasszikus műfaji filmként is nézhető, és itt egy sokkal tisztább műfajiságról beszélünk, mint a zsáner elemeit karikírozó, inkább parodisztikus A nyomozó vagy épp a Víkend esetében. A szüzsé a sorozatgyilkosos thrillerek dramaturgiáját követi, és ha a gyilkos személyét illetően sokáig nem is lehet találgatni, a nyomozást előrébb mozdító apró, elrejtett nyomokkal, illetve a következő áldozatok személyével kapcsolatban annál inkább. Sőt, az alkotók a horror eszközeihez is biztos kézzel nyúlnak: mintha csak Michael Myerst vagy Jason Voorheest látnánk, amikor a rém motoros sapkában, egy kalapáccsal a kezében besétál a képkivágatba, hogy aktuális áldozatát kövesse.
Sopsits filmje tehát több szempontból is hiánypótló. Képes stílusosan, szépelgés nélkül beszélni egy történelmi/kriminalisztikai traumáról, ehhez pedig magabiztosan használ műfajfilmes megoldásokat. Ezzel a kortárs magyar film két legnagyobb hiányosságát pótolja. Ennek fényében pedig megbocsátható a kelleténél kb. 20 perccel hosszabb játékidő, és az, hogy Hajduk Károlyén kívül nem látunk kimagasló színészi alakításokat. A martfűi rém minden ilyen jellegű hiányosság és apró aránytalanság ellenére egy öncélú bravúrkodástól és túlstilizálástól mentes, profin megkomponált műfajfilm lett, melyet nem könnyű sem végignézni, sem elfelejteni.
A martfűi rém, 2016. Írta és rendezte: Sopsits Árpád. Szereplők: Hajduk Károly, Anger Zsolt, Jászberényi Gábor, Bárnai Péter, Balsai Móni, Szamosi Zsófia, Trill Zsolt, Sztarenki Dóra. Forgalmazza: Big Bang Media.