Eláraszt, ami feltehetőleg érdekel, mert mások érdeklődnek iránta. Eláraszt, amin részt vehetnék, mert mások részt vesznek rajta. Eláraszt, amit mások ajánlanak, és eláraszt ami másoknak tetszik. Kitűnik belőle, ami tényleg érdekel, amin tényleg részt vennék. Adatokat gyűjtök és terjesztek, vagyis dokumentálok. Szövegeket és képeket halmozok fel. A választásaimat pedig valójában talán egyetlen tényező befolyásolja, a bevésődés.
Elindultam egy kiállítás megnyitójára, pontosabban két megnyitóra. A 10 éves Debreceni Nemzetközi Művésztelep két helyszínen párhuzamosan bemutatott anyagát láthattam, válaszkereséseket. Mit kezd egy alkotóművész azzal a képdömpinggel, ami körülveszi? A téma feldolgozva. A munkafolyamat állomásait megidéző tárgyak, momentumok és a végeredménynek tekinthető kész művek egyszerre kerültek bemutatásra. De mit kezdjen a néző ezzel a képdömpinggel, amit az alkotóművészek létrehoztak? Ez még feldolgozásra vár.
A kiállítás címe Bevésődés, amely fogalom a pszichológiában és az etológiában használatos. Az imprinting egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulási folyamat. Bevésődés. Saját bevésődéseim. Mások bevésődései. Felnőttkorban megfigyelhető hatásai a korai bevésődéseknek. Azonosulási pontok.
Süli-Zakar Szabolcs témája és munkáinak kulcsfogalma az akkumuláció, amely egyes vegyületek vagy komponensek fokozatos felhalmozódását, illetve törmelékek talajban történő felhalmozódását is jelenti. Az akkumuláció jelenségét a tárgyi kultúrában is felfedezheti egy alkotó, így biológiai, illetve geológiai vonatkozása mellett etnológiai dimenziót is nyerhet ez a téma. A kultúránkra jellemző tárgyi emlékek történetének feldolgozásába, a rurális, vagyis falusi eszközök felhalmozódásának vizsgálatába kezdett Süli-Zakar Szabolcs. Elmondása szerint „lenyűgöző, hogy a tárgyak, amelyeket emberek használtak évtizedeken keresztül eszméletlen mennyiségben felhalmozhatóak, és egyszer csak a hihetetlen történetük ránk omlik.” A feldolgozás eredménye a MODEM harmadik emeleti kiállítótermében látható. A téma feldolgozásának módja maga is témává válik. A b24 Galéria pedig a munkafolyamatból származó képi felhalmozódásnak és az azokkal járó kérdéseknek ad helyet, akárcsak a többi alkotó esetén – dokumentációk megrendezve, megrendezések dokumentálva, szétválásuk, összeérésük erialnumbers.ca másodlagos szerepben, de kiállítva.
Az idén Capa-nagydíjjal elismert Fátyol Viola témája a közösség. Az a közösség, amelyben éppen él, amelyben éppen jelen van. A téma feldolgozásának módja reflektálttá válik itt is. Esetében a dokumentálás és a megrendezettség viszonya közti dinamika fontos. A család témája után egy családias légkör tűnhetett neki a legbiztonságosabbnak. A szülőváros közössége, azon belül is egy kisebb közeg került a művek központjába. Elmondása szerint emberi összefüggéseket kívánt egy gesztusba, egy mozdulatba sűríteni a legegyszerűbb eszközökkel. „Elértünk egy olyan ismeretségi fokra egymás között, hogy már ezeket az emberi viszonysűrítéseket is meg lehet tenni, anélkül, hogy túlgondolnánk dolgokat, anélkül, hogy színpadiasak lennénk.” – meséli egy interjúban. Megítélésem szerint elsődlegesen magával a munkafolyamattal foglalkozik. A dokumentarista jelleg érezhető a nem túlgondolt, nem is túlmagyarázott megrendezettségben. Az eszközhasználat az egymásra hangolódás szintjéről árulkodik. A MODEM-ben bemutatott műalkotás – a fényképekből készült nagyobb printek formájában – is magáról a munkafolyamatról mesél, pontosabban a megörökített munkafolyamat mesél. Fátyol Viola sajátos vizuális nyelvén ad hiteles képet egy vidéki közösség, a Vámospércsi Népdalkör életéről.
A jubileumi kiállításon Pettendi Szabó Péter munkája volt rám a legnagyobb hatással. Nagyfokú szimpátiát éreztem mondatai iránt, így tőle idézek a leghosszabban a b24-ben meghallgatható interjúból: „nagyon nehéz eldönteni, hogy vajon azok a képek, amelyeket valaha láttunk, mennyire határozzák meg a reflexeket, hogy születnek-e velünk képek, születik-e velünk egy olyan képhalmaz, egy képbázis, amely archetípusként ott van a fejünkben, és ahhoz viszonyítjuk már az első látványélményeket is.” A debreceni Egyetem sugárúton van egy funkció nélküli járdasziget az úttest közepén. Állt ott egy szobor. A Proletár. Miután a szobrot eltávolították a rendszerváltáskor, az egyik lábának a maradványa még sokáig ottmaradt a talapzaton. „Az az érzés, amit akkor éreztem, az a fájdalom indított kutatásra. Vajon miért volt ennyire intenzív ez az érzés? Később kérdeztem meg a szüleimet, s bizony nekem ez a proletár a szobor bácsi volt. Gyakran ki kellett menni velem hozzá, vagy úgy választani meg a hazavezető utat az óvodából, hogy előtte elhaladjunk mellette, nagyon jóleső érzés volt megnézni.” Pettendi Szabó Péter képzőművész személyleírást adott a szoborról a művésztelep résztvevőinek, és arra kérte őket, hogy a helyszínen emeljék azt vissza a térbe rajzokon keresztül, s a helyiekkel kommunikálva az alkotóművészek a város életébe is bekapcsolódtak közben. A járókelők megálltak és elmondták a rajzolóknak, hogy a szobor körülbelül hogyan is nézett ki. Eltérő, de érdekes dolgok születtek. A kitörlés a művész számára nem elfogadható megoldás, ezért is valósult meg ez a projekt.
Számomra a fentebb kiemelt művek voltak meghatározóak, de a kiállításon résztvevő többi alkotó munkáját is ajánlom. Miért van ránk hatással valami jobban, és más valami miért nem? Miért van anyunak az az idegesítő szokása, hogy felhalmoz dolgokat, és bennem ez vajon miért nem alakult ki? Miért selejtezek? Miért jelent nekem sokat egy téglafal a szülővárosom főutcáján, s miért jóleső érzés elmenni mellette? Ezekhez hasonló kérdések vetődtek fel bennem, miközben a Bevésődés című kiállítás képanyagát, installációit nézegettem. Még szerencse, hogy elárasztottak a lehetőségek, így volt miből válogatni.
A Bevésődés – Debreceni Nemzetközi Művésztelep 2016 című kiállítás a debreceni MODEM-ben és a b24-ben tekinthető meg 2016. november 19-től 2017. január 15-ig.
A fotók forrása a Hajdú-bihari Napló.
