Wunderlich József vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínházban csütörtökön.
A Földrengés Londonban című előadás után rendezett ünnepségen Eszenyi Enikő igazgató szeretettel emlékezett a Vígszínház legendás színésznőjére, Ruttkai Évára, aki idén lenne 89 éves – olvasható a színház közleményében.
A Ruttkai Éva (1927-1986) emlékére alapított díjat minden évben születésének évfordulója alkalmából, december utolsó hetében adja át a színésznő lánya, Gábor Júlia annak a művésznek, aki az adott évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta.
A díjat 1987 óta ítélik oda. A társulat az adott naptári évben bemutatott előadások alapján dönt titkos szavazással. A gyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is.
A társulat idén Wunderlich Józsefnek a Földrengés Londonban, a Bűn és bűnhődés és A Pál utcai fiúk című előadásban nyújtott alakítását ismerte el.
Wunderlich József a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2013-ban végzett Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Korábban a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumba járt hegedű főtanszakra. Az egyetem elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett, majd 2015-től csatlakozott a Vígszínház társulatához. Két zenés főszerepet kapott: 2015 tavaszán lépett először a Vígszínház színpadára A padlás Rádiósaként, a Pesti Színházban első szerepe a Jó estét nyár, jó estét szerelem sötét ruhás férfija volt. A közönség láthatja emellett az Óz, a csodák csodája Bádogembereként, a Földrengés Londonban című darabban Steve szerepében, a Bűn és bűnhődés című előadásban Razumihinként. A Vígszínház legújabb produkciójában, A Pál utcai fiúk című zenés játékban Molnár Ferenc legendás hősét, Bokát formálja meg. Wunderlich Józsefet 2016 őszén Junior Prima Díjjal tüntették ki.
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Vígszínház vezető művésze emlékére. A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész aláírásával díszített emlékgyűrűvel elsőként 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a társulat.
A kitüntetettek között van Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva és Fesztbaum Béla, tavaly pedig Péter Kata vehette át az elismerést.
Forrás: MTI