Lassacskán megszokottá válik, hogy újra van magyar film a mozikban. Így aztán az sem meglepő, hogy az adott évben készült hazai gyártású mozifilmekből summázó listát lehet készíteni. Az viszont már meglehetősen szokatlan, hogy több kiváló filmet egyszerűen le kell hagyni egy listáról, mert nem fértek a legjobb öt közé.
2016-ban ugyan nem volt a Saul fiához hasonló világszintű sikere a hazai filmgyártásnak (igaz, az Oscart 2016-ban osztották, de a Saul fia bemutatója 2015 júniusában volt), azonban így is egy tartalmas évet tudhatunk magunk mögött. A mozifilmek mellett fellendült a TV-filmes piac is, és olyan remek alkotásokat láthattunk, mint az először TV-ben debütált, majd a mozikban is jól szereplő, stílusosan erotikus thriller, a Félvilág, a hipermnéziás betegségről szóló, különleges hangulatú Memo vagy az első világháborús bakák harcait megörökítő Szürke senkik. Ezek a filmek technikai és narratív szempontból is profi darabok, melyeket bármikor érdemes újranézni.
A 2016-ban moziban forgalmazott nagyjátékfilmek legjobbjai előtt azokat az alkotásokat is érdemes megemlíteni, amelyek ugyan remekül sikerültek, ám az alant található szűkített 5-ös listára már sajnos nem fértek fel. Madarász Isti Hurok című bemutatkozó egészestése ügyes műfaji hibrid lett, az időhurkos szerkezetre épülő narratíva képes volt meglepetést okozni, az alkotók ráadásul telepakolták rejtett utalásokkal a filmet, az erre fogékony nézők nagy örömére. Szintén különleges élményt okozott Fliegauf Bence új filmje, a Berlinálén debütált Liliom ösvény, mely egy anya-fia kapcsolat viszontagságait mutatta be rendkívül hatásosan, kísérleti filmes eszközök garmadáját használva. 2016-ban végre mozikba került Gigor Attila második nagyjátékfilmje is, a Kút, amely, ha nem is lesz akkora kultfilm, mint a 2008-as A nyomozó, így is magas újranézési faktorral rendelkezik a csavaros, rétegzett történetnek és a remek forgatókönyvnek köszönhetően. De kaptunk idén gyönyörű mozis természetfilmet (Vad Kunság – A puszta rejtett élete), sőt, a Wellhello instant slágereihez készített fiatalos, izgalmas szkeccsfilmet is (#sohavégetnemérős), melyek mind csak egy hajszállal maradtak le az alábbi listáról.
5. Nemes Gyula – Zero
Az ötödik helyet egy olyan alkotás foglalta el, melyet sajnos a kritikai és a közönségsiker is elkerült. Nemes Gyula második nagyjátékfilmje évek múlva minden bizonnyal tananyag lesz filmszakokon, annyira profin keveri a mozgóképtörténet különböző műfajait és technikai megoldásait. A Zero azonban nem kísérleti film és nem is feltétlenül csak cinefilek számára élvezhető. A disztopikus történet szerint a méhek kihalásával az emberiségnek is vége lesz, ezt megakadályozandó a mézgyárigazgatóból lett ökoterrorista (Kovács Krisztián) és barátnője (Martina Krátká) kiiktatják a modern civilizáció alaptartozékait, hogy aztán újra divatba jöjjön a postagalamb mint fő kommunikációs, valamint a ló mint fő közlekedési eszköz. Ezzel párhuzamosan Nemes Gyula a film mint médium megsemmisítésén munkálkodik, amelyet az egyre sűrűsödő vágásokkal juttat tetőpontra, egy olyan vizuális fricskát kanyarintva ki, amelyet követően nehéz elhagyni a mozit, holott a Zero külön utasít is erre. Nemes Gyula alkotása a kortárs magyar film mostohagyermeke, amely, ha csak évek múltán is, de remélhetőleg megtalálja majd közönségét. Ja, és Udo Kier kimondja benne azt a szót, hogy „mobilkommunikáció”!
4. Bereczki Csaba – Soul Exodus
Öt klezmerzenész, a Brothers Nazaroff nevű alkalmi formáció tagjai Amerikából indulva egy fordított exodust járnak be, hogy felkutassák gyökereiket és végigzenéljék a világot. Bereczki Csaba zenés dokumentumfilmje elképesztően komplex és lendületes, így még a sokadik megtekintés után is tud újat mutatni. A Soul Exodusban a zenészek, Daniel Kahn, Michael Alpert, Bob Cohen, Jake-Shulman Ment és Psoy Korolenko izgalmas eszmecserét folytatnak zenéről, identitásról, politikáról, kultúráról, történelemről, savanyúságról és disznóhúsról, vagyis mindenről, ami az életüket közvetve/közvetlenül érinti vagy érintette. A pergő párbeszédeket pedig izgalmas zenei betétek keretezik, melyek nemcsak hagyományos klipszerű szekvenciák, hanem narratív összefoglalásai az őket megelőző diskurzusoknak. A zenészeket kísérve így jutunk el Kanadától indulva az USA, Németország, Magyarország és Erdély érintésével Moldovába, hogy megismerjük a klezmer bölcsőjét, és megtudjuk, szerintük hogyan lelhetünk rá a valódi identitásunkra. A Soul Exodus egy igazi életigenlő alkotás, melynek helye van 2016 legjobbjai között.
3. Till Attila – Tiszta szívvel
Till Attila rendezői pályafutásának második nagyjátékfilmjében ötvözte Pánik című bemutatkozó egészestésének, valamint a Cannes-i Filmfesztivált megjárt rövidfilm, a Csicska stílusát, a végeredmény így a fikció és a valóság összemosásával dolgozó, szabálytalan és bájosan egyenetlen, aktuális társadalmi kérdésekre is reflektáló szocio-akcióvígjáték lett. A valóságban is fogyatékkal élő amatőr szereplők, azaz Fekete Ádám és Fenyvesi Zoltán az intézeti mindennapokból a maffia piszkos üzleteibe csöppennek, amikor a Rupaszov nevű egykori tűzoltó (Thuróczy Szabolcs) beszervezi őket különféle alvilági munkákba. A Tiszta szívvelben profin megkomponált akciójelenetek és kisrealista, a mozgáskorlátozottak világát kedves, önfeledt humorral, lesajnálás és szépelgés nélkül bemutató szekvenciák váltakoznak, az összekötő kapocs pedig a két fiú által alkotott képregény. Till Attila filmje izgalmas utazásra invitál, és ha megbarátkozunk a narratív fésületlenséggel, akkor egy – a rendező szavait idézve – „lelkiekben gazdag” filmélményt kapunk.
2. Sopsits Árpád – A martfűi rém
Lassan, de biztosan véget vethetünk a magyar műfaji filmmel kapcsolatos siránkozásnak, hiszen rendezőink évről évre egyre szívesebben nyúlnak mozgóképtörténetünkben elhanyagolt zsánerekhez. Kiváló példa erre az elmúlt hónapok egyik legnagyobb mozis közönségsikere, amely Sopsits Árpád életművének első, klasszikus zsánerfilmként is nézhető darabja. A martfűi rém sikerrel ötvözi a thriller, a horror és a krimi elemeit, teszi mindezt úgy, hogy közben a magyar kriminalisztika egyik ikonikus esetét meséli el. Sőt, Sopsits filmje mindezek mellett még a kommunista rezsim kritikáját is megfogalmazza, egy olyan világról fest lehangoló portrét, melyben a politikai rendszer által kiépített álidill és a közbiztonság látszatának fenntartása sokkal fontosabb volt, mint a valós bűnmegelőzés. A martfűi rém igazán bátor vállalkozás, hiszen az ügyesen a szüzsébe ágyazott rendszerkritika mellett az alkotók meg merik mutatni a kendőzetlen brutalitást is, pontosan úgy, ahogyan egy sorozatgyilkosos thrillerben ezt illik. A végeredmény így egy minőségi, hiánypótló műfajfilm, amely bátran ajánlható mindazoknak, akik számára a magyar film kifejezés a mai napig szitokszónak hangzik.
1. Hajdu Szabolcs – Ernelláék Farkaséknál
2016-ban egyetlen olyan magyar film készült, amely komoly díjakat tudott elhozni egy A-kategóriás filmfesztiválról. Hajdu Szabolcs családi körben, barátok és tanítványok bevonásával, aprópénzből leforgatott, végig egyetlen lakásbelsőben (a rendező saját otthonában) játszódó filmje megérdemelten nyerte meg a Karlovy Vary-ban tartott mustra fődíját, valamint a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést is. Az Ernelláék… az idei év VAN-ja, csak egy generációval odébb. Míg Reisz Gábor filmje a huszonéves fiatalok keserédes hangulatú útkeresését ábrázolta, Hajdu a középkorú értelmiségiek aktuális létállapotát rajzolja meg egy fiktív család történetén keresztül. Farkas (Hajdu Szabolcs) és Eszter (Török-Illyés Orsolya) házassága éppen hullámvölgyben van, amikor egy éjszaka váratlanul betoppan a nő testvére, Ernella (Tankó Erika) és családja (Szabó Domokos, Hajdu Lujza), akik egy sikertelen kivándorlási kísérlet után nincstelenül térnek vissza Magyarországra. A kényszeres együttélés egyre nehezebb lesz mindkét fél számára, epizódszerű konfliktusok elevenednek meg a játékidő 80 perce alatt, miközben pontosan azok a mondatok hangzanak el, amelyek bármelyik mai magyar családban megfogalmazódhatnának. A film azonban egy pillanatig sem didaktikus vagy erőltetett, árad belőle a zsigeri őszinteség és egy olyan fanyar humor, mely által saját magunkon is nevetünk. Az Ernelláék Farkaséknál a tökéletes példája az elhivatott filmkészítésnek, és az alkotók megmutatták, hogyan kell szinte nulla büdzséből lehengerlő, élvezetes filmet forgatni, amelynek minden pillanata magával ragad. Így aztán, a mi 2016-os magyar filmes listánk első helyezettje sem kétséges.