A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) december 15-én tartotta éves közgyűlését, melynek napirendi pontjai között volt a szervezet új elnökségének megválasztása is. A tagság az Antal Nikolett és Korpa Tamás által közösen jegyzett pályázatot szavazta meg.
Az elnökség további tagjai Pataki Viktor irodalomtörténész, Szőllőssy Balázs költő, szerkesztő, Tóth-Czifra Júlia irodalomtörténész, szerkesztő, Urbán Bálint irodalmár, műfordító és Varga Betti szerkesztő, tanár. Az új elnökség javaslatot tett a FISZ alapszabályának módosítására is.
A pályázat erősen épített a társelnöki szerepekre, hiszen Korpa Tamás irodalmárként és költőként, a SZIFONline főszerkesztőjeként a szervezet szépirodalmi, vidéki és határon túli képviseletét látja majd el. Antal Nikolett kultúratudománnyal foglalkozik, művészeti vezetője a B32 Galéria és Kultúrtérnek, így a szervezet jelentősebb társtudományi, társművészeti nyitásáért, a fővárosi képviseletért, illetve menedzsmentért felel majd. A társelnökségi struktúra megvalósításához alapszabály-módosítás szükséges, ezért a választást követően az új elnökség bejelentette, hogy januárban újra közgyűlést hív össze, ahol az alapszabály-módosítást végrehajtják. Addig Korpa Tamás elnökként, Antal Nikolett alelnökként tevékenykedik.
Az új elnökség köszönetet mondott a leköszönő elnök, Kollár Árpád a FISZ arculatát erőteljesen meghatározó, a szervezetet a legjelentősebb irodalmi érdekképviseleti szervek közé emelő munkájáért, valamint Mészáros Márton volt titkári és Neszlár Sándor volt elnökségi tagi munkájáért, amiért mindketten alapjaiban határozták meg a FISZ elmúlt évekbeli működését.
Korpa Tamás és Antal Nikolett elmondták, hogy a FISZ elmúlt évekbeli működéséhez hűen továbbra is független, magas minőséget képviselő, tagjaik érdekeit mindenek felett szem előtt tartó szervezetet szeretnének, ám a vezetésben a strukturális változtatást mindenképpen üzenetértékűnek tartják. Nyitott, az irodalmi és társművészeti, társtudományi szervezetekkel, intézményekkel együttműködő, a vidéki, hátrányos helyzetű területekhez erősebben közelítő szövetséget képzelnek el.
A nyertes pályázat teljes terjedelmében letölthető a FISZ Facebook-oldaláról.