Tíz év az egy egész gyerekkor, egy nyolcad ember-, és egy teljes macskaöltő, egy általános iskola plusz egy fél gimnázium időtartama. Bár minden relatív, de ez emberi mértékekben – pláne kapcsolatok terén – mindenképpen hosszú idő.
Az Esti Kornél tagjai számára is különleges jelentőséggel bír ez a szám, ők ugyanis idén jubiláltak, így már nem is a „kapcsolat”, inkább a „család” címke illik a köztük kialakult viszonyra. A zenekar három tagjával, Lázár Domokossal (gitár, ének), Lázár Ágostonnal (dob, vokál) és Veres Imrével (gitár) beszélgettünk az évforduló jelentőségéről, és az elmúlt tíz év történéseiről.
KULTer.hu: Milyen érzés visszahallgatni az első felvételeket?
Dodi: Van az emberben egy röhögőgörcs, mind a hangzás, mind a szövegvilág, mind a feeling miatt. Minden nagyon „gimis” és amatőr volt még, ennek ellenére vagy éppen ezért egyfajta „őszinte rock’n roll” hangulat vette körül a zenekart. Szerintem jó, hogy így, vagyis nem egy profi, összerakott „projektként” indultunk. Ösztönösen csináltunk mindent, ami sok hibát vont maga után, de szerintem sokkal jobb útja ez az indulásnak. Később persze tudatosabbak lettünk…
Imi: Szerintem pont ez a kezdeti kiforratlanság adott nekünk szuper alapokat, mindent beleraktunk, ami csak jött. Tinédzserként nagyon meg akartuk mutatni, sűrű és kusza volt a kezdet, de később ez letisztultabbá vált, és tök jó végeredményt szült.
Ágoston: A bukásokból és a hibákból építkeztünk, és ehhez nagyon sok rosszul szóló anyagon kellett átesni. Az első lemezt „kukalemeznek” neveztük el, mert annyira használhatatlan volt az egész, hogy újra fel kellett vennünk nulláról mindent. Az ilyenekből sokat tanultunk, folyamatosan fejlődtünk. Igaz, valamennyire értettünk a hangszereinkhez és jártunk zeneiskolába is, de egyikőnk sem volt profi zenész.
KULTer.hu: Változott a műfajotok az évek folyamán?
Dodi: Mindig béna dolog kicsit, ha egy zenekar magát próbálja definiálni műfajilag. Az Esti Kornél a kezdetektől fogva a magyar nyelvű alternatív rocknak becézett kategóriában mozgott, de ennél szerintem sokkal komplexebb, hogy miben változott a zenekar. Mindig az ösztönösséget próbáltuk megőrizni. Ha beugrik egy új ötlet, vagy egy próbán kialakul egy új hangzás, az mindig egy következő lépés vagy szempont, ami meghatározza majd a dalt. Ebben a tekintetben semmit nem változtunk, a dal magja most is ösztönösen születik, a produceri munka viszont fejlődött. Most már figyelünk arra, hogy ne nyújtsuk el indokolatlanul a számainkat, hogy ne legyenek felesleges ötödik versszakok. Fontos, hogy a dal megfelelő hosszúságú legyen, megtanultuk kívülről is hallani magunkat, reflektálunk a saját munkánkra. Erre egy idő után rááll az agyad.
Ágoston: És ez nem csak a dallamvilággal van így. Ha Dodi megmutat egy szöveget, és meglátunk benne egy nagyon oda nem illő szót, rögtön szólunk. Lett az Esti Kornélnak egy „jellege”, megvan, hogy mi való hozzánk és mi nem.
KULTer.hu: Emlékeztek még az első koncertetekre?
Ágoston: Hetedikes voltam, és a Teleki Blanka Gimnázium fecskebálján játszottak a srácok, én ekkor még nem voltam a zenekar tagja. Ez még gimis közegben történt, Dodiék bizonyítani akartak az osztálytársaknak és a másodikos lányoknak. Nagyon kiforratlan volt az egész, de már akkor érződött külsős szemmel az az őserő, ami az Esti Kornélban van. Ezt még általános iskolásként láttam, hatalmas élmény volt, felnéztem a srácokra. Ezért volt pláne nagy szám, hogy egy év múlva én is beszállhattam az egészbe, tök menőnek tartottam őket.
Imi: Emlékszem rá, nem fértünk el a színpadon, így meg kellett azt hosszabbítani két paddal, amit a szomszédos osztályteremből cipeltünk át. Pisti és Kata ezeken állva nyomták le a koncertet, mi meg végig azon rettegtünk, hogy mikor fog alattuk összetörni. Ja és persze két napig csengett a fülem utána, azért kicsit szokatlan volt ez a hangerő. (nevet)
Dodi: Nagyon menőnek éreztük magunkat, és annak ellenére, hogy tök amatőr volt az egész, itt már látszott, hogy tudunk hatást gyakorolni az emberekre valamilyen szinten, hogy van benne valami elemi erő. Persze akkor még nem lehetett tudni, hogy ez egy pillanatnyi dolog-e és azt sem, hogy mi lesz a zenekar jövője: ennyiben marad az egész, tornatermekben játszunk még pár évig, aztán vége, vagy tudunk írni jó dalokat és kinövi magát a dolog.
KULTer.hu: Mik voltak a legmeghatározóbb mérföldkövek a zenekar életében?
Imi: Az egyik biztos az, amikor 2008 végén megnyertünk egy talent versenyt az A38 Hajón, akkoriban talán az volt az ország legnagyobb ilyen jellegű tehetségkutatója. Ez sok mindent elindított, ekkor még fél lábbal Mezőtúron voltunk, és ez jókora löketet adott. Például ott ismerkedtünk meg azzal az emberrel, aki azóta is a zenekar menedzsere, és akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy onnantól kezdve egyre komolyabb helyeken, egyre több nyári fesztiválon tudtunk fellépni. És persze ez a helyezés egyben egy nagyon fontos szakmai feedback is volt a zenekar számára.
Ágoston: A másik talán a Sziget Fesztivál, ahol a Kispál búcsúkoncertje előtt játszhattunk. Itt sokan megismerték a nevünket, ha a zenét nem is.
Imi: Egyébként én úgy gondolom, hogy a zenekar népszerűségének növekedése nem egy-egy kiemelkedő, hanem inkább sok kisebb momentumnak az eredménye. Szinte minden évben volt két-három olyan esemény, ami valamilyen formában előrébb vitt bennünket. És voltak köztük olyanok is, amiknek csak utólag láttuk a felhajtóerejét.
KULTer.hu: És a tagcserék?
Dodi: Egyrészt volt a zenekar indulásakor egy éven belül három doboscsere Ágoston előtt, majd 2012-ben Pisti, az előző énekesünk távozott. Ez egy nehéz időszak volt, nyilván el kellett telnie a váltás után valamennyi időnek, mire Áronnal és Kristóffal összecsiszolódtunk, de szépen lassan összeállt a kép. Most a tíz éves koncerten Pisti is ott volt velünk, ami nagyon fontos volt, így volt teljes az ünnep. 4-5 év után ez az egész dolog, azt hiszem, a helyére került mindenkiben. Tényleg olyan ez, mint egy párkapcsolat. Szakítás után eltelik pár év, amíg képtelen vagy szóba állni a másikkal a felgyülemlett harag és sérelem miatt, aztán szépen telik az idő, mindenki éli az új életét, és egy idő után újra szóba tudsz állni a másikkal.
KULTer.hu: A 10 éves koncerten több olyan zenész is színpadra lépett veletek, aki valamilyen módon kapcsolódik a zenekar történetéhez. Kik ők?
Ágoston: Az első vendégünk Csernovszky Márk volt, akit a következő Bartók Bélának tartunk, ő egy nagyon tehetséges srác a Szagos Hörigekkók zenekarból. Nagyon jól zongorázik, és már 16 évesen zeneszerző szakon van a Liszt Ferencen. Dodi segített nekik felvételekben, dolgoztunk már vele az akusztikus koncertünkön is.
Dodi: Németh Robi egyrészt a Heaven Street Sevenben basszusgitározott, akikkel sokat játszottunk együtt egy időben és amikor Ács Eszterrel megcsináltuk a Pegazusok Nem Létezneket, Robi és Ágoston is beszállt a zenekarba két év után. Jó barátunk, mindenképpen akartunk csinálni egy közös dalt. Végül a Most a jó című számunkhoz járult hozzá egy menő szintiszólóval.
Imi: Likó Marci meghívása valahogy adta magát, hiszen a Vad Fruttik számos ponton kapcsolódik a zenekar történetéhez, ráadásul Marci és Áron az utóbbi időben nagyon jó haverok lettek. Marci a Rohadt eső című dalban volt a segítségünkre, amin viszont csavartunk egyet, így a dalnak egy pontján egyszer csak felcsendült a Tudod milyen című Fruttik-szám.
Dodi: És velünk volt még Pisti és Kata is, Kata körülbelül négy évig vokalistaként dolgozott a zenekarban. Megcsináltunk velük egy olyan dalt, ami Pisti írt anno, és a Személyes közleményt, ami nagyon passzol mind Pisti mind Áron személyiségéhez. A dal több részét ketten énekelték, szerintem ez egy nagyon erős pontja volt a koncertnek.
KULTer.hu: A vendégzenészeken kívül milyen benyomásotok volt még a koncertről?
Dodi: Csodálatos volt, teli nagyteremmel, sosem játszottunk önállóan ennyi embernek. Miattunk, a zenénk miatt jöttek el és ez egy nagyon nagy dolog. Még ha bíztunk is benne, hogy ez egy fontos esemény lesz, meglepődtünk, hogy ilyen sokan voltak. Nagyon megható, hogy az embereknek jelent valamit, amit csinálunk, hogy velünk együtt üvöltik a szövegeket. Az egész koncert alatt nagyon furcsa, álomszerű állapotban voltam, nehéz feldolgozni egy ilyen élményt.
Ágoston: Számomra az volt a nagyon meghatározó része a koncertnek, hogy nagyjából az összes fontos ember eljött, akinek köszönhetjük az eredményeinket. Ott voltak a szüleink, a nagyszüleink, mezőtúri ismerősök, rég látott barátok. Tíz év összes emberi kapcsolata jelen volt, ami egy nagyon fura esszenciát adott az eseménynek. Tömény élmény, nem is tudom, mire emlékezzek vissza. Nagyon fáradtak voltunk utána, két és fél óra koncert gyakorlatilag egy félmaratonnal ér fel. Megérte a rohadt sok munka, amit a stábbal együtt beleraktunk.
Imi: A koncertnek végig nagyon jó volt a dinamikája értve ez alatt azt is, hogy szerintem végig fenn tudtuk tartani a közönség érdeklődését. Ez a két óra tökre összehozott bennünket az emberekkel, és mindig az ilyen koncertek a legjobbak.
KULTer.hu: Van olyan dolog, amit nem értetek el a tíz év alatt, és nagyon szerettétek volna?
Dodi: Nagyon konkrét célokat sosem tűztünk ki magunk elé. Nagyjából kétévente készül egy lemezünk, ami meg kell, hogy feleljen a saját mércénknek. Talán minden lemez esetében ott van egy érzés, hogy lehetne még jobb, de ez legalább előrevetíti a következő albumot. Az, hogy a tíz éves koncert így sikerült, magyar viszonylatban nagyon jónak számít, szerencsések vagyunk. Közönségünk van, szeretik, amit csinálunk. Nincs hiányérzetem. Sok mindent csinálhattunk volna jobban, voltak nehéz időszakaink, amikor újra meg kellett találnunk magunkat és a helyünket a zenekarban, de barátok vagyunk. Ennél jobb dolgot nem tudok elképzelni, minthogy a barátaimmal dalokat írok és koncertezek, és ezt még szeretik is az emberek. Nem kell több.
Ágoston: Nagyon jó lenne, ha csak a zenélésből meg lehetne élni. Ebben a műfajban ez elég ritka, de el tudom képzelni, hogy csak ezt csináljam. Több energiát is bele tudnánk tenni, ha nem kéne a mindennapi dolgokkal foglalkozni. Nyilván a kapacitásaink nagy részét a civil munkánk veszi el, amit persze jó esetben szeret az ember, de jó lenne, ha a húsz éves koncertet már olyan zenészekként nyomhatnánk, akik tényleg ebből élnek.
KULTer.hu: Ezek szerint terveztek húsz éves koncertet is.
Dodi: Persze, hogy tervezünk. Ha az ember nem úgy csinálja, hogy az utolsó percekig tervez vele, akkor nincs semmi értelme. Már tíz éve megvan a zenekar, annyira hozzánk tartozik, hogy nem tudjuk elképzelni az életünket nélküle. Ezek nem csak dalok, ez egy életforma, a személyiségünk része az Esti Kornél. Az identitásodhoz tartozik, ettől érzed magad „valamilyennek”.
KULTer.hu: Milyen jövőbeni terveitek vannak még?
Dodi: Az év első fele a negyedik nagylemezről szólt, azóta meg ugye koncerteztünk, amennyit csak lehet, készültünk a szülinapra. Most bevesszük majd magunkat a próbaterembe, szeretnénk egy nagyobb szabású akusztikus koncertet tavasszal. Januárban fellépünk újra az A38 Hajón, ez egy speciálisabb alkalom lesz, sok ritkán játszott dalt is előveszünk.
Amivel kezdtük az egészet, azzal is zárnám. Sosem abban gondolkodtunk, hogy valami hiper jó ötlettel eladjuk a zenénket, hogy nagyon okosan és hideg fejjel kitaláljuk, hogy milyennek kéne lennünk. Egyszerűen csak fasza dalokat akarunk írni.
A fotókat Nagy Mihály készítette.
