A hatalmi játszmákkal foglalkozó filmek, sorozatok mindig izgalmasak a nézők számára, különösen, ha az a hatalom a politikát jelenti. Ezek a történetek leginkább az amerikai rendszerrel foglalkoznak, hiszen Amerika a világ csendőre, az az ország, amelynek lépései, döntései markánsan befolyásolják a világ alakulását.
A politikai témájú sorozatok lehetnek idealisztikusak (Az elnök emberei), kőkemények (House of Cards) vagy, ha Európára tekintünk, akár elképesztően viccesek is (The Thick of It). Ezeknek a szériáknak a lényege az, hogy egy erős, alapvetően uralkodáshoz, vezető szerephez szokott ország politikája mögé nézhetünk be. Ettől tér el jelentősen az Occupied.
Innen, a világ keleti szegletéből nézve Norvégia az álmok földje, valami olyasmi, amit Amerika jelentett 100-200 éve. Minden működik, az oktatás, az egészségügy tökéletes, a fizetések magasak, a multikulti megvalósult. Aztán persze, ha az ember nagyító alá veszi a dolgokat, rájön, hogy ez is ugyanolyan kirakatkép, kidíszített országimázs, mint amivel minden állam próbálkozik. Norvégia alapvetően gyenge, és csak addig tartható ez az idilli állapot, amíg semmi veszély nem fenyegeti. Azonban ha a világ egyik legerősebb hatalma úgy dönt, hogy elég volt, neki tervei vannak az országgal, különösen annak ásványkincseivel, akkor nincs menekvés.
Az Occupied története a közeljövőben játszódik. Norvégiát egy zöld párt irányítja, aminek az egyik legfontosabb programja, hogy az ország energiaellátását „zöld mezőkre” terelje, csökkentve, majd elhagyva a kőolaj- és földgázfogyasztást. A norvégok boldogok, végül is ezért szavaztak a pártra, a kormányfő és pártja is elégedett. De aztán beüt a krach. A miniszterelnököt – egyelőre csak figyelmeztető jelleggel – elrabolják, hogy a fejébe verjék, miért is nem lenne sem neki, sem Norvégiának jó az, ha áttérnének az alternatív energiaforrások használatára. Az ajánlatot nyomatékosítandó az olajfúrótornyokat fegyveres erők szállják meg. A miniszterelnököt egy erdőben elengedik, hogy visszatérve tegye a dolgát a „megbeszéltek” szerint. Nem tart sokáig kideríteni, hogy az akciók mögött Oroszország áll.
Ez az alapszituáció és az első rész cselekménye dióhéjban. Az utolsó kettő kivételével mindegyik rész egy hónapot ölel fel, így a 10 rész 9 hónapnyi megszállást, hatalmi átrendeződést mutat meg nekünk. Az első rész nyugtalan feszültsége valami olyan, amivel nagyon ritkán találkozni tv-sorozatok esetében. Gyakorlatilag beleborzongsz, ahogy az események hatására a fejedben lejátszod a lehetséges forgatókönyveket. Az események az 5. rész után kezdenek el igazán kulminálódni, addig csak a kötelező köröket látjuk, ahogy a két ország képviselői – diplomáciai alapon –körbetangózzák a témát, hogy aztán egy eseménysor után a dolgok menete visszafordíthatatlanul száguldjon a végkifejlet felé.
A sorozat összességében sok szereplőt mozgat, és mindannyian egyenrangúan veszik ki a részüket a sztori alakításában. Az egyéni és összefonódó történetszálak remekül vannak megírva, a cselekmény nem lesz zsúfolt, a karakterek sem elnagyoltak. Mindenki mögött világos, érthető, sőt, átérezhető motiváció rejlik. Ahogy a dolgok egyre kétségbeejtőbbek, a helyzet egyre feszültebb, így vagy úgy, de mindegyikük csak túlélni akar. Ne feledjük, nem mindegyiküknek van meg a lehetősége, helyzete, hatalma, hogy az országa sorsát döntően befolyásolja, ők leginkább csak magukra gondolnak. És ami a legszebb, ez teljesen érthető, az írók nem törnek pálcát senki felett.
Aztán természetesen ott vannak azok a szereplők, akik igazán közel kerültek a tűzhöz, kezdve a miniszterelnökkel és a hozzá kapcsolódókkal. A kormányfő, Jesper Berg az események előtt még igazi idealista, aki azt hiszi, hogy reformjait minden gond nélkül be tudják teljesíteni. És igaza is van, mert a támadás derült égből villámcsapásként éri őt és az egész országot. Ilyen intenzív és drasztikus beavatkozásra Norvégia belpolitikáját illetően nem számítottak. Később az országát mindenáron védeni akaró, a hazaárulás bélyegét is vállaló vezetővé válik, akit a magánélete és a helyzet személyes megítélése miatti belső konfrontációk folyamatosan tépelődő személyiséggé változtatnak. Berg folyamatosan a „legkisebb rossz” megoldást keresi. Ez kívülről döntésképtelenségnek, megalkuvásnak is tűnhet, ezért a végén a legdrasztikusabb módon próbálják kikényszeríteni belőle az oldalválasztást.
Másik fontos karakterünk Djupvik, aki a miniszterelnök testőre. Ő a kezdetekkor nem tűnik intellektuális karakternek, inkább az a végrehajtó fajta, aki a véletlenek folytán kerül bele az események sodrába, ám kiderül, hogy igenis megvan a magához való esze. De kapunk szereplőket az orosz oldalról is, ami még egy dimenziót ad a történetnek, lévén ők sem papírmasé figurák, akik csak azért vannak ott, hogy a néző valakit nyugodt szívvel, 100%-osan gyűlölhessen.
Rétegek, mélységek, remek cselekmény és párbeszédek jellemzik az Occupiedot, ami az itthon is ismert bestsellerszerző, Jo Nesbø ötlete alapján készült. A sorozat ráadásul valódi politikai megnyilvánulásokat is kiváltott, mivel Oroszország a bemutató után felháborodottan cáfolta, hogy bármilyen – a sorozatban bemutatotthoz hasonló – akciót tervezne.
Occupied (Okkupert), 2015. Ötlet: Karianne Lund, Jo Nesbø, Erik Skjoldbjærg. Szereplők: Henrik Mestad, Eldar Skar, Ane Dahl Torp, Ragnhild Gudbrandsen, Ingeborga Dapkunaite.
