Magyarország első közösségi sörmárkája a SHARE, melynek teljes profitját jótékony célra fordítják. Az első adományt, 100.000 forintot a Káva Kulturális Műhely kapta meg.
A SHARE egy kézműves és egyben közösségi sör, egy új márka, ami a társadalmi felelősségvállalásért jött létre. Minden egyes SHARE megvásárlásával civil szervezetek, alapítványok munkáját támogatja a fogyasztó. A sörök egyre több budapesti szórakozóhelyen, illetve kocsmában találhatók meg, és hamarosan a boltokban és vidéken is igyekeznek elérhetővé tenni a jótékony italt.
A keletkező profit 100%-át a közösségért dolgozó szervezeteknek utalják, segítve ezzel a munkájukat. A szervezetek kiválasztását az adott terület nagyköveteire bízzák, akiknek a munkáját ajánlással, hozzászólással bárki támogathatja. Céljuk, hogy a támogatások eldöntése a szakértők által vezetett nyitott párbeszéd eredménye legyen, így közösen formálhassák környezetünk jövőjét.
Az adomány átadása itt tekinthető meg…
Az első szervezet, amely a SHARE támogatásában részesült a húsz éve működő Káva Kulturális Műhely lett, amely alapvetően gyerekeknek és fiataloknak készít színházi, nevelési előadásokat úgy, hogy közben aktivitást is kér tőlük.
A SHARE tevékenységéről bővebb információ a weboldalukon olvasható.
Borítófotó: Facebook