A sokadik előadáson is tele a nézőtér a Karinthy Színházban, ahol Aszlányi Károly vígjátéka van műsoron. Annak ellenére, hogy a parányi színpadon igen régi magyar módi éled újjá abban a korrupciós, panamás, urambátyámos világban, amelyet csak hírből ismerünk. Vagy éppen azért.
Váltót hamisít Üreghy Péter, a nemes família sarja, de mielőtt a büntetés elől Amerikába szökne, némi készpénzzel és inasa segítségével ráveszi az életben járatlan, eladósodott ifjú geológust, hogy vonuljon börtönbe helyette. Miután nagybátyja és távolabbi hozzátartozói személyesen nem ismerik az oldalági feketebárányt, nem veszik észre a cserét, amikor az álunokaöcs kijön a hűvösről. A szemfüles inas már amúgy is szolgálatba szegődött a vidéki birtokra, ahol a lélekbúvár nagybácsi embert akar faragni a megtévedt rokonnak vélt helyettes rabból. A földtan doktora az ősi fészek melegében – immár a megtért kóborló bőrébe bújva – egyre inkább belelovalja magát új énjébe, valósággal átlényegül. Mégis kitör a baj, mert pár hét múlva megérkezik Amerikából az eredeti Üreghy Péter, és részt kér a familiáris megértésből. Itt megint a leleményes inasra van szükség, Viktorra, aki mindig tudja, honnan fúj a szél, és hogyan tudja azt hasznosítani. Ő aztán ugyancsak megéri a pénzét, kíméletlenül hazudik és áll át annak a pártjára, ahonnan a győzelem várható.
A szolga tradicionális karakterét az egyébként amerikai életstílust követő Aszlányi a harmincas évek magyar viszonyai közé helyezi. Nem véletlen, hogy az előadás motorja az inas szerepét lényegében főszereppé avató Marton Róbert. Méltó módon folytatja azt a jellemszínészi hagyományt, amely Molière furfangos cselédeitől a csavaros eszű sevillai Figarón át különféle változatokban ma is él, például a Csöngetett Mylord? agyafúrt komornyikjában. Elegáns, élelmes, ötletes, gátlástalan, ugyanakkor kívülről, öniróniával is képes látni és láttatni saját helyzetét és lehetőségeit. Szédületes tempóban viszi a végkifejlet felé a gördülékeny előadást.
Nincs könnyű dolga Lengyel Ferencnek Üreghy Demeter szerepével. A nagyhatalmú arisztokrata személye önkéntelenül előhívja a szokásos vonásokat, amelyek a főúri körökre vallanak. Lengyel Ferenc azonban félelmetes mai maffiózót, vérbeli keresztapát teremt a sémából. Árad belőle a „nyugodt erő”, mivel születésénél, összeköttetéseinél fogva biztos abban, hogy mindig, minden úgy történik majd, ahogyan ő akarja.
A börtönviselt tudós szerepében Száraz Dénes nem az úgynevezett sármos alkat előnyeire építi játékát. Fokozatosan, finoman érzékelteti a változás folyamatát, amelynek során a rövidlátóan hunyorgó, szinte félénk geológusból előbb pénzért raboskodó megélhetési bűnözőt, majd a csaló unokaöcs kényszerűen vállalt egyéniségébe pompásan beleilleszkedő szakértőt kerekít.
Pataki Szilvia üdítő jelenség a férfiuralmat megtestesítő előadásban. Lelkesedő, méltányosságra törekvő lányból a szemünk láttára válik szerelmes nővé. Elhisszük, hogy az Üreghy-klán közegében neki még vannak érzelmei. Igazi naivaként tud fellobbanni, lemondani, haragudni és megbocsátani is.
Klem Viktor kapta a mosolygós, minden hájjal megkent kalandor figuráját. Kiváló érzékkel kelti életre a minden csibészsége mellett is kedves, link fiú típusát, aki szeretné megúszni a váltóhamisítás következményeit. Meggyőzően alakítja a nyilvánvaló gazembert, akire mégsem lehet haragudni igazán, még akkor sem, amikor jogait követelve bűnbánó pofátlansággal szeretné visszacsinálni azt a helyzetet, amelyet ő maga idézett elő. Nem is rajta múlik, hogy végül hoppon marad.
Murányi Tünde játssza a tagadhatatlanul megviselt, bár eléggé aktív sógornőt, akinek bot kell már, de nehézkes mozgása ellenére is lépést tart az eseményekkel. Árgus szemmel kíséri a történéseket, lassúbb lépéseit pezsgővel, konyakkal fűszerezett gyors közbeszólásokkal és szapora tiltó szavakkal ellensúlyozza. Az árnyalt jellemrajznak köszönhetően csakhamar felismerjük, hogy minden családban van efféle Etel néni, aki ősanyaként védi retyerutyái érdekeit, akinek legfőbb ambíciója, hogy eligazítsa a felmerülő problémákat. Játéka remek példa arra, hogyan lesz kisebb szerepből is emlékezetes alakítás.
Az előadás – szó szerint – legszínesebb egyénisége Szirtes Gábor Dönci bácsija, és nem csak pirosra színezett, borvirágos orra miatt. Pontos ütemű komikus hatások csattanóival teszi nevetségessé az ügyeskedő sógor kissé hibbant alakját.
A kisebb szerepek megformálásában is jeleskedik az alkalmi társulat. Karsai István a börtönigazgató, Baronits Gábor és Gerlits Réka a bohém fiatalok, Németh Gábor az altiszt, Inoka Péter az Őr szerepében villantja fel tehetségét.
Nyitrai László izgalmas kortárs zenéje a kellő pillanatokban tovább növeli a feszültséget, remekül előkészítve-aláfestve egyes konfliktusokat. A forgószínpad ezúttal is jó szolgálatot tesz az aránylag kis térben. Nem mintha visszaforgatná az időt, inkább olyan értelemben, hogy zökkenőmentesen jelen idejűvé varázsolja a több helyszínen futó cselekményt.
Megrögzött szokásához híven Karinthy Márton megint előásott egy darabot, amely az úgynevezett régi világban játszódik, és amelyhez ma már semmi közünk. Szélhámosság, korrupció, csalás, törzsi viszonyok, összefonódó érdekeltségek érvényesítése? Mindez a múlté, még akkor is, ha a közönség a kezdet kezdetétől valamiért jártasnak érzi magát ebben a miliőben. Sűrű tapsok bizonyítják, hogy a publikum a tudósból lett újdonsült családtagnak drukkol, ünnepelve a tényt, hogy az egykori értelmiséginek sikerül beszállni az olajüzletbe. Kit érdekel, hogy mi lesz a másik csirkefogóval, a vér szerinti rokonnal? Hiszen mindegy is, ha két szélhámos közül lehet csak választani.
Aszlányi Károly: Péter, avagy szélhámos kerestetik! Rendezte: Karinthy Márton. Játsszák: Lengyel Ferenc, Pataki Szilvia, Murányi Tünde, Szirtes Gábor, Klem Viktor, Marton Róbert, Száraz Dénes, Baronits Gábor, Gerlits Réka, Németh Gábor, Inoka Péter, Karsai István. Karinthy Színház, Budapest, 2016. október 28.
A fotókat Nagy István Dániel készítette.
