Európa egyik kulturális fővárosa ismét Magyarországról kerülhet ki 2023-ban, amely címre Debrecen is jelentkezett. Ehhez kapcsolódóan arculattervezési pályázatot írtak ki, aminek már meg is született az eredménye, a győztes tervet a KJG-Design Oktatási Bt. nyújtotta be.
A nyertes arculatterv alkotói Ács Attila, Fölföldi Fruzsina, Kiss József Gergely és Köves Lili voltak. A koncepciójuk alapját az a gondolat adja, hogy 2023-ban Debrecen mint kulturális főváros célja a tehetség és az érdeklődők városba vonzása kell, hogy legyen. A cívisváros úgy vonzza majd magához a közönséget az értékeivel és a programjaival, ahogyan a mágnes vonzza a fém részecskéket. Ez egy mindenki számára érthető, könnyen megjegyezhető, emblematikus ötlet, amely sokféle vizuális rendszert képes létrehozni. 2023-ban, mint a nyilak az arculati elemeken, minden figyelem Debrecenre szegeződik majd – olvasható a kortárs projektekkel foglalkozó Hellodesign honlapon. A Logotípia alapját az egyedileg tervezett Debrecen Sans betűtípus képezi.
Az arculattervezési pályázatra jelentkezők száma minden várakozást felülmúlt, ugyanis mintegy százhúsz pályamű érkezett be. A bíráló bizottság tagjai a következők voltak: Andorka Tímea (grafikus), Csuport Andrea (grafikus), Gulyás Gábor (esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, a Debrecen 2023 program főtanácsadója), Kónya Ábel (képzőművész, a Modem vezető kurátora), Porkoláb Gyöngyi (kulturális reklámszakember, az EKF Debrecen 2023 Nonprofit Közhasznú Kft. operatív igazgatója). A zsűri javaslatát az EKF Polgármesteri Tanácsadó Kollégiuma részletekbe menően megvitatta, s dr. Papp László polgármester vezetésével meghozták a végleges döntést.
A bíráló bizottság által legjobbnak ítélt tíz pályaművet a következők nyújtották be (ábécé sorrendben), közülük került ki a nyertes pályaművet alkotó négy fős csapat:
- Antal Tamás
- Deák Gyula
- Eged Enikő Katalin
- Erdész Ádám
- Gellén Sára, Lakatos Bettina
- Juhász Márton
- Kiss József Gergely, Köves Lili, Fölföldi Fruzsina, Ács Attila
- Lukács Péter
- Simon Péter Bence
- Umlauf Adrienn
Az Európa Kulturális Fővárosa címre kandidáló városok pályázatáról várhatóan 2018 végén dönt egy nemzetközi összetételű bírálóbizottság Brüsszelben, ekkor egy magyar és egy brit települést választanak. A hagyományoktól eltérően azonban a címre most azon városok pályázhatnak, amelyek hosszú távon fenntartható kulturális stratégiát mutatnak be. Fontos szempont lesz az értékeléskor az európai dimenzió, az államhatáron átnyúló együttműködés, a helyben élők minél nagyobb számú bevonása, a társadalmi szerepvállalással kapcsolatos témák fókuszba állítása és a tudatos közönségfejlesztés, a kultúrafogyasztók körének szélesítése.