Hosszú idő után újra Budapestre látogatott a Tegan and Sara. A kanadai duó a Dürer Kertben tartott egy felejthetetlen koncertet, ahol új albumuk, a Love You To Death számait hallhatta először élőben a magyar közönség, de az új dalok mellett számos régi klasszikust is megszólaltattak a koncerthely nagytermében.
Az este előzenekara, a Ria Mae igen pozitív csalódás volt számomra. A páros hangzása élőben sokkal ütősebb és élettel telibb volt, mint azt a stúdiófelvételeken tapasztaltam. Az énekhang és a basszus lüktetése új életre keltette számaikat, még az olyan népszerű dalokat is, mint a Gold. Tökéletes előfutárai voltak az este táncban és indie hangzásban gazdag fő műsorszámának. Egy fél órás átállás után végre színpadra léptek az esemény sztárvendégei is. A két énekesnőt az indie rock gyökerekhez méltóan egy komplett banda kísérte fel a színpadra, és ez a műfaji háttér többször is megmutatkozott a koncert során, annyi változással, hogy az elektromos gitárok szerepét a szintetizátorok vették át.
A koncert viszonylag lassan indult be, a lányok olyan szomorú, mid-tempo számokkal nyitottak, mint a Back In Your Head és a How Come You Don’t Want Me. Aztán egy rövid beszélgetés után, ahol Tegan „unhinged”-nek, Sara pedig „too hot”-nak nevezte a közönséget, megmutatták, hogy miért is tartoznak korunk legjobb popelőadói közé. A Drove Me Wild és a Goodbye, Goodbye egyből ugrálásra és éneklésre késztette az egész közönséget, amit a Shock To Your System elképesztően erős és érzelemmel teli „what you are is lonely” kántálásai tetőztek. Az új számok után rázendítettek az olyan régi klasszikusokra is, mint az Alligator vagy a Living Room, amiket nyakon öntöttek a mostani, nyolcvanas éveket idéző hangzásvilágukkal.
Amennyire hasonlít egymásra az ikerpár, legalább annyira sokoldalú tehetségek. A hangjuk élőben még jobban kiegészíti egymást, mint ahogy azt az albumokon hallhatjuk, valamint kettőjük dinamikája és kémiája egy egészen egyedi koncertélményt és színpadi jelenlétet eredményez. Amellett, hogy számaikban rengeteg a hangszín- és a tempóváltás, amelyekkel folyamatosan fenntartják a közönség figyelmét, a koncerten belül is többféle stílusban szólaltatták meg mindezt. A happening felénél teljes mértékben visszatértek a gyökereikhez, és egy szál akusztikus gitár segítségével adták elő korai időszakuk mesterhármasát: a The Cont, a Call It Offot és a Where Does The Good Got. Amellett, hogy a közönség egy emberként énekelte végig mindhárom számot, első kézből tapasztalhattuk meg az ikerpár kifogástalan énekhangját és tehetségét.
Az érzelmes-akusztikus „breakdown” után lassan visszatértünk a nyolcvanas évek és a disco hangzásvilága inspirálta táncpartihoz, amit a U-Turn kezdett el, majd pedig a Closer emelt még magasabbra. A hangulat ennek köszönhetően csak tovább fokozódott, ami egy hatalmas visszatapsolást eredményezett. Az egész koncertet tökéletesen zárta le az encore három bónusz száma: a 100x, a Walking With a Ghost, és az új album egyik legjobb trackje, a Stop Desire.
A Tegan and Sara egy fergeteges fellépés mellett magával hozta a szeretet és az elfogadás eszméit is fővárosunkba, amiről többször beszéltek a koncert alatt. Ezeket az értékeket nemcsak a zenéjükben, hanem az egész közönségben is érezhette az ember a közös éneklésnek és az LGBTQ közösség számos körülöttem ugráló képviselőjének köszönhetően. Ezekben a komor időkben szüksége van mindenkinek egy kis könnyedségre és önfeledt szórakozásra, amit a Quin nővérek a lehető legjobb minőségben biztosítottak nekünk. Ennek megfelelően mi bebizonyítottuk ismét, hogy miért is a magyar koncertek a legjobbak, és a lányok megígérték, hogy következő látogatásukra nem kell ilyen sokat várnunk majd.
Tegan and Sara-koncert, Budapest, Dürer Kert, 2016. február 4.
A fotókat Pozsonyi Roland/Dürer Kert készítette.