Már több mint kilencven alkotást neveztek a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet első alkalommal májusban rendeznek meg Szegeden.
A fesztivál rendezői a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkájuk jelentőségére kívánják ráirányítani a figyelmet, lehetőséget teremtve fiatal művészek bemutatkozására. A magyar operatőriskola jó fél évszázada – Illés György óta – világhírű, tanítványai számos érdemet szereztek különböző országokban. Az újabb és újabb nemzedékek tagjai – követve és egyben megújítva a hagyományokat – szintén egyre több elismerést kapnak.
A rendezvény másik kiemelt célja, hogy Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek is átadja.
A Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos, közép-európai egyetemi hallgatók, illetve a közelmúltban végzett, pályájukat kezdő alkotók nevezhetnek március 1-ig. A fesztivál szervezői öt műfajban hirdettek pályázatot: nagyjátékfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, kísérleti film és animáció kategóriákban. A beérkezett nevezések alapján a kisjátékfilm és a dokumentumfilm szekciók a legnépszerűbbek, ezek teszik ki a beérkezett pályaműveknek több mint a felét. A régión kívül várhatóan Európa majd minden országából érkeznek majd pályázatok, továbbá amerikai, argentin, venezuelai, indiai és libanoni alkotók is jelezték részvételi szándékukat.
Előválogatás után a versenyfilmek közül nemzetközi zsűri választja ki a legjobbakat. A zsűribe olyan alkotók kaptak meghívást, akiknek többségét baráti vagy munkakapcsolat fűzte a fesztivál névadójához. A zsűri elnöke Szabó Gábor, az egyetlen Zsigmond Vilmos által rendezett film (Tékozló apa, 1991) operatőre lesz.
A május 10-én kezdődő fesztivált számos kísérő program színesíti: a Magyar Operatőrök Társasága és az ASC (American Society Cinematographers) operatőreinek vezetésével a szakmabelieknek műhelyfoglalkozásokat, a laikusoknak szabadegyetemet rendeznek, a filmek alkotóival közönségtalálkozót szerveznek, kerekasztal-beszélgetést tartanak az egyes országokban folyó filmes képzésekről. Kísérő rendezvényként retrospektív sorozatot mutatnak be Zsigmond Vilmos alkotásaiból, valamely alkotói korszakának egy-egy kiemelt filmjére koncentrálva, illetve kiállítást rendeznek a művész fotóiból.
Forrás: MTI