Szabó T. Anna költőként szerzett hírnevet, de a tavaly kiadott Senki madara című kisregénnyel/felnőtt mesével, a szintén 2015-ben megjelent A Fűszermadár című meseregényével és új novelláskötetével, mely már egyértelműen felnőttek számára íródott, a kortárs prózában is helyet követel magának.
A Törésteszt 49 novellájában címéhez hűen töréstesztek mennek végbe, ám Szabó T. Anna nem autókat, hanem emberi kapcsolatokat tesztel, megmutatva, hogyan törnek darabokra vagy repednek meg – megfelelő behatás esetén. A borító, melyen Szilágyi Lenke fényképe szerepel, remekül illik a kötet novelláihoz. A csak homályosan, talán foltos üvegen keresztül látható, Barbie-t idéző játékbaba óriási szemeivel mintha az olvasóra tekintene, egyszerre hozva játékba a tárgyiasság, az idealizált nőiesség és a tisztánlátás lehetetlenségének kérdését, melyek újra és újra megjelennek a szövegekben.
A baba nemcsak a borítónak, de a kötetnek is központi motívuma, annak minden jelentését felvillantva: műanyagból formázott babák, anyák életét megváltoztató kisbabák, valamint nők, akik babaként tűnnek fel kapcsolataikban. A kötet folyamán a különféle játékbabák egyre nagyobb teret, szabad akaratot követelnek maguknak. A Tortasír című novellában még bármit meg lehet tenni vele, ha elromlott, el is lehet temetni, de a baba és a csecsemő képe már összefonódni látszik: a játékbaba ellen elkövetett bűn a valódi magzat halálával kapcsolódik össze, a büntetés a rég elkövetett bűnért és az anyaságtól való félelemért a várt gyermek elvesztése. A következő, játékbabát megjelenítő írásban, a Kicsibabában a névvel rendelkező élethű reborn baba a narrátor életének értelme, olyan, mintha valódi gyermeke lenne. Az anya-gyermek kapcsolatra csak ebben a novellában nem rakódnak rá problémák, ironikus módon a kötetben a tökéletes gyermekről, ahogy tökéletes anyáról is csak egy élettelen tárgy vonatkozásában lehet beszélni.
Ám nemcsak játékbabák, hanem mesterséges nőalakok is fel-feltűnnek az írásokban. A Plüssben a narrátor egy életnagyságú műnőt vesz, akit a férfi saját névvel, személyiséggel ruház föl, a Rekreációban pedig egy szexuális célra létrehozott robotlány ébred öntudatra: „Tudom, hogy vagyok. Ezzel szabadulok ki a testből.” (129–130.) Kvázi babaként tűnnek fel az írásokban a nők akkor is, amikor mozdulatlanná dermesztve próbálnak sikerrel-sikertelenül kilépni a rájuk kényszerített vagy általuk választott szótlan, mindent engedő babaszerepből, például a Nyúlcsapda, a Sztráda vagy a Vér című novellákban. A Kékszakáll történetét átíró, újraértelmező Nyúlcsapdában a közösségi oldalakon áloméletet élő nő valójában egy pincébe zárva él, és ugyanúgy csak egy erőszakos tettel képes kiszabadulni, ahogyan a Rekreáció kiborg madámja is gyilkosságot tervezget szabadulása érdekében. Szabó T. Anna elbeszéléseiben, ahogyan a modern és posztmodern női irodalom jó részében, az engedelmes, látszat szerint „tökéletes” feleség és szerető képe már nem értelmezhető idillikusan: ezek a novellák arra is sikerrel hívják fel a figyelmet, hogy ez a sztereotípia még ma is létezik.
A Törésteszt természetesen a gyerekvállalással is számot vet, és ez a kötetben nem csak örömforrás az anyáknak, de problémákat, fáradtságot (Öt gyerek anyja), olykor identitásválságot (Mami) is okoz, és adott esetben komoly kétségek is felmerülnek (Kőgyerek), miközben az anyasággal kapcsolatos idealizált elképzelések sorra megdőlnek. A gyermekek ugyanakkor sosem válnak narrátorrá, és főszerepet sem játszanak. A kötet a felnőttek életéről szól: a gyerekek csak mint a szüleik és környezetük életének megváltoztatóiként tűnnek elő.
Szabó T. Anna zárt terekben, otthonokban, autókban, kórházakban játszódó hétköznapi drámákat mutat be, kisemberek bántanak kisembereket, a világ nagy történései vagy egyáltalán fel sem tűnnek, vagy csupán elmosódott háttérként szolgálnak. Az egyes írásokban megfigyelt mikrovilágok szinte mind ugyanannak a makrovilágnak a részei, a Rekreáció kivételével a mai kor mindennapi terein vezet át minket a szerző – bár konkrét időmeghatározás nincs a szövegben, ezáltal is erősítve a történetek általános érvényűségét –, a fantasztikum is csupán a Dákó és lidércfényben és részben a Rontásban tűnik föl. A történetek épp valószerűségük miatt késztetnek gondolkodásra, saját kapcsolataink felülvizsgálatára, és arra, hogy kritikusan tekintsünk a kívülről tökéletesnek, jól működőnek látszó emberi kötelékekre: párkapcsolatokra, barátságokra, családi viszonylatokra.
Bár a kötetben nem szerepel címadó novella, a törésteszt tematikusans megjelenik egy elbeszélésben, az Egyedülben, melyben egy közlekedési szakértő házassága és élete törik ketté a munkája során megfigyelt töréstesztek, balesetek miatt. A történetben a halálhoz való közelség egy idő után hatást gyakorol a megfigyelő életére is: „Ott volt a kezén a másvilág szaga.” (232.) A törés, vágás és ütés mint fizikai behatás is újra és újra megjelenik a novellákban: a Vérben a központi nőalak életének törését közvetlenül megelőzi egy pohár eltörése, ami megvágja őt; a Színészbüfében válásról, műtétről beszélgetnek. Az Öt gyerek anyja főhősnője, aki egykor sebész volt, vágásról álmodik, amely többek közt a nő azon vágyát mutatja, hogy meneküljön az otthonába zárva töltött, kimerítő életétől: „Érzem az ujjaim közt a szikét, tudom, hol kell vágni, ismerem a határt élet és halál közt, tudom, mennyi a súlya a szívnek. Vágok, azt álmodom éjszaka.” (9.)
A Törésteszt szövegeinek többsége mindössze pár oldalnyi, ezek egy része korábban tárcanovellaként többek között a Nők Lapjában volt olvasható. Csupán néhány hosszabb novella van a kötetben, ilyen a Cruelty Free, a Kajafás és az aranycipő és a Dákó és lidércfény. A kötet tematikusan és nyelvileg is szorosan összetartozó novellák sorozata, ugyanakkor található néhány, kifejezetten versszerű, már-már szabadverseket idéző írás, melyeket maga a szerző előszeretettel hív „balladanovelláknak”. A Törésteszt kezdő- (Origó) és végpontja (Tank) is egy ilyen szöveg; mindkettő egy céltudatos, feladásokkal teljes életet mutat be, azt a pontot, amikor a szülő-gyermek vagy a szeretői kapcsolat és az identitás is képlékennyé válik. „Ki kapaszkodik ott, ki emeli fel mosolygó kopasz rovarfejét, ki a keserű őselemből, kinek az arcán folyik a víz, akár a könny, ki az? Csak neve van. Csak nyaka, amire az érmet akasztják, csak maszkja a dobogón, az ürességben felharsog a himnusz, megcsináltuk. Ki az?” (5–6.); „Nem nő vagyok. Eszköz csak, katona.” (242.) Az írásokban kettétört vagy csak épp megrepedt életek gyors egymásutánban váltják egymást. Néhány novellában a hosszabb kibontás lehetősége is benne rejlik, de úgy vélem, a kötet erejét éppen a csupán rövid ideig, a legkritikusabb pillanatokban megfigyelt konfliktusok jelentik. Az olvasó így nem a konfliktusig vezető utat látja, csupán a konfliktust magát, annak kendőzetlen mivoltában. Az emberi kapcsolatok mélyébe ásó szövegekből, még a látszólag könnyedebb darabok esetén is, a felszín alatt komoly feszültségek tapinthatók ki. Szabó T. Anna elbeszélései ugyanakkor mindig mély megértéssel és empátiával szólnak a rosszul működő vagy megbicsakló kapcsolatokról.
A kötetben igen sokszínű a narráció, az E/3-as mindentudó elbeszélés mellett egy-egy férfi vagy női (leginkább női) szereplő is előtérbe lép, ezek hol a jelenlegi, hol a múltbeli életükről mesélnek. A kapcsolatok problémái mellett a női létmódok sokfélesége áll a kötet központjában, még ha valójában nem is jelennek meg minden novellában a nők, hiányuk rendkívül erős hatást gyakorol a férfi szereplők életére. Ezért is lehet kevesebb a férfi narrátor, akik szinte minden írásban valamiképp a nőkről beszélnek. Egyetlen elbeszélés szerepel a kötetben, melyben a nőknek nincsen kiemelt szerepe, ez pedig a homoszexuális kapcsolatot bemutató, a nézés tárgyiasító hatalmáról mesélő Küklopsz, mely éppen ezáltal tudja a férfitekintettel kapcsolatos elgondolásokat egy másik síkra terelni, megmutatva, hogy két férfi egymást figyelő tekintete kit és miként tárgyiasíthat. A női karakterek még a rövid novellákban is kidolgozottak, míg a férfiak olykor csupán egy-egy alaptípust testesítenek meg: a macsót, a féltékenykedő, agresszív férjet, a tapasztalatlan kisfiút.
A Törésteszt kiegyensúlyozott színvonalon szól az emberi kapcsolatok útvesztőiről. Számomra azok az írások voltak a legizgalmasabbak, melyekben a költőiséget háttérbe szorította a történetmesélés, a cselekmény. Bár minden elbeszélés csupán egy nézőpontból mutat be egy szituációt, de ezekben a szövegekben nincs is idő több nézőpont megismerésére, zuhanunk tovább egyik történetből, egyik életből, egyik kapcsolatból a másikba. Úgy gondolom, Szabó T. Anna sikeresen lépett ki az olykor prózát is író költőnő szerepéből, és bebizonyította, hogy ezentúl prózaíróként is számon kell tartanunk.
Szabó T. Anna: Törésteszt, Magvető, Budapest, 2016.
