Vranik Roland Az állampolgár című filmje nyerte el a legjobb drámának járó díjat a kaliforniai San José-ban megrendezett 27. Cinequesten, egy másik magyar érdekeltségű film pedig a komédiák között szerepelt az élen.
A Magyar Nemzeti Filmalap közlése szerint a Szilícium-völgy népszerű filmfesztiválja idén 50 ország 132 alkotását vonultatta fel az elmúlt héten.
A magyar mozikban jelenleg is futó Az állampolgár című dráma egy megrázó szerelmi történeten keresztül, amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A film nemrég a legjobb forgatókönyv díját kapta meg a Fantasporto filmfesztivál rendezők hete (Semana dos Realizadores) programjában Portugáliában.
A kaliforniai Cinequesten egy másik magyar érdekeltségű filmet is díjaztak: a szakmai zsűri Anca Miruna Lazarescu rendezését, az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd koprodukciót választotta a legjobb filmnek a komédia kategóriában. A kelet-európai alkotás elkészítésében számos magyar filmes szakember mellett – a müncheni filmfesztiválon a legjobb filmzenéért járó díjjal elismert – Darvas Ferenc zeneszerző is részt vett.
Forrás: MTI