Találkoztál-e sebekkel
Ahová apánk járt,
most üres a part.
Ahol utolszor horgásztatok,
egy kő,
egy rozsdás konzervdoboz,
egy régi újság maradt.
Valahol itt dobog a táj szíve.
Hallod a hangját.
A tó szenved.
A kacsáit is
kiirtották.
Már mindenki hiányzik.
Hát kit vigasztalsz.
Mindent ellep
a szenny, a bűz,
a nádas.
Egymást kergetik
a szúnyograjok.
Nem maradhatsz.
Sietnünk kell
Góliátok s Küklopszok perceink,
amit számunkra kimért a fukar
idő, a selymes inghez tapadó
félelem s a virágait tépdeső
szívünk. Hát sietnünk kell. A
sosem nyílott májusok rétjén
lépdelünk, s szoknyád lebbenő
árnyait számolom. Nappalok s
éjjelek követnek míg elrugasz-
kodom. Úszom a vízcsobban-
ású levegőben. Oda, ahová
csalni fogsz, s amerre űzlek is.
Tudom, ott meztelen fiúk szobrai
állnak, s a bokrok mögül vékonyan,
mint a liliomszár, pánsíp hangja
szól. Arra forró felhők úsznak,
s a villámok közt lebegve,
tollaktól kövér párnák. Ledőlünk
rájuk, s míg mellkasunkban
zavart óraként ketyeg összezárt
szívünk, átölelsz. Csak egy
perc, hogy egymáséi leszünk.
– Szeretsz? – kérdezed. S mire
felpillantanék, már ott állok
én is, szép, meztelen szobor.
S te sírsz. – Megbüntettelek
– mondod, mert te sem
szerettél igazán.
Borítófotó: Wikipedia