Nút
Őseim önfejű parasztok, öntelt halászok,
büszke cselédek, elégedett útkaparók voltak,
de akadt köztük szőrmével
foglalatoskodó bőrös, tollas vagy
éppen önmagával kereskedő,
akinek nem kellett a jövőbe látnia,
anélkül is elvakította szemét a nap,
hogy a sötétségben végül
magára találjon, s gyökéren éljen,
mint a remeték, akikről a Kis-Duna
oly nagyokat tud hallgatni,
s akiket a csend megállás nélkül kibeszél.
Szúrt seb
Amikor gyerek voltam,
és oly emberi dolognak tűnt
hinni a gólyamesében,
apám elmagyarázta,
hogy egy óriási tóban
lubickoltam, ahol
annyi volt a csecsemő,
mint az égen a csillag,
s neki én tetszettem
meg a legjobban.
Mindjárt haza is hozatott
az éppen szabad gólyával,
aki beleejtett
a házunkkal szemben
kacskaringózó Kis-Dunába,
de szerencsére észrevett anyám,
s ruhástól beúszott értem.
Márciusi anzix
Anyám kimossa apám
használt ingeit,
a teregetéskor
baljós jelként
elszakad a kötél,
mintha a kettejük
közös filmje szakadna el,
vasalás után,
aztán minden a helyére kerül
apám ruhásszekrényében.
Anyámat persze
lelkiismeret-furdalás gyötri,
az öblögető illata is
apámra emlékezteti.
Pedig még le sem telt
a gyász ideje.
Borítófotó: Városi Pecás
