Kopott acéldaruk merednek az égnek, vasállványok, épülő bábeli tornyok. Eltakarják a napot, ide már alig ér le fény. Igaz, amúgy is sötétedik már. Az aszfalt feltöredezve, a biciklim hangosan csörög, törmeléket fúj a szél. Kordonok terelnek végig a Práteren, az egyik saroknál befordulok a Gólya szövetkezeti presszóhoz. Az utolsó utáni háború előtt vagyunk.
Azaz voltunk, múlt csütörtöktől vasárnap hajnalig. A Fiatal Írók Szövetsége szervezésében tanácskoztunk múltról és jövőről, feszült, sötét témákról, társadalmakról. Disztópiákról. Csütörtök kora este a két szervező, Szekeres Niki és Szőllőssy Balázs nyitotta a háromnapos diskurzust, majd bele is csaptak a beszélgetésbe, a 19. századi magyar utópiák, disztópiák és a fantasztikus irodalom nyomában, Hansági Ágnessel, Hajdú Péterrel, Szilágyi Mártonnal és Veres Miklóssal.
Pénteken már kora délután kihajtott a kíváncsiság, így kényelmesen sikerült elcsípni a három nap egyik legjobb programját, Bezsenyi Tamás bő másfél órás kriminalisztika stand-upját, amit Philip K. Dick 1956-os Különvélemény című novellájára és az ebből készült Spielberg-filmre fűzött fel. Történelmi áttekintést kaptunk az 1800-as évek koponyavizsgálataitól egészen a mai kutatásokig, azt firtatva, megbízhatóak-e az emlékeink, megjósolható-e előre egy bűncselekmény. Predesztináció vs. szabad akarat – hálás téma. Mindemellett instant röhögés másfél órán át. Őszintén sajnálhatja, aki lemaradt róla.
A következő kerekasztal-beszélgetés már kifejezetten a 20. századi disztópikus irodalomra fókuszált, L. Varga Péter, Turi Márton és Vass Norbert gondolatait Tinkó Máté irányította. Előkerült Huxley Szép új világa, Orwell, McCarthy Az útja, Pelevin és más orosz sci-fi írók munkái, az elmaradhatatlan Philip K. Dick, Burgess Gépnarancsa és filmes adaptációk is. Ezek alapján kiderült, a disztópia inkább tematika, mintsem kategória, és leginkább a jelenre adott reflexiónak tekinthető. Már maga a beszélgetés is alaposan elhúzódott, a kérdések sem akartak elfogyni, a terem tele volt, így áthelyeztük magunkat inkább kintre, egy jó fröccs mellé.
A szombatot délidőben egy jó disztópikus társasozással kezdtük, a Játszóház projekt érkezett több posztapokaliptikus és sci-fi témájú játékkal, de végül Neil Gaiman Study in Emerald című novellájának – ami a klasszikus Sherlock-sztorit keveri Lovecroft világával – játékadaptációját választottuk. A srácok pikk-pakk elmagyarázták az amúgy eléggé összetett szabályokat, aztán már irthattuk is a világot uraló szörnyeket. Érdemes hozzájuk beugrani egy játékra, hétfőnként a MüSziben megtalálhatók. Rendesen belefeledkeztünk a dologba, közben körülöttünk elkezdődött a Világvégi mesék című képregény-antológia bemutatója, ami kifejezetten posztapokaliptikus víziókat központba állító, Mad Max – Fallout – Walking Dead vonalon mozgó hazai képregényekből állt össze. Szűcs Gyula, az antológia kiadója és Lakatos István, az egyik képregény szerzője beszélt a kötet kapcsán a magyar és külföldi képregényhagyományokról.
Négytől újra az irodalomé volt a terep, kezdetnek a könnyedebb popkult vonal: Hanula Zsolt moderálta Csepella Olivér, Lakatos István és Rusznyák Csaba beszélgetését, ahol végre elhangzott az, amit már sok emberrel megvitattunk, hogy Az éhezők viadala rossz, a főhőse pedig egy buta picsa. Ezzel együtt sok szó esett a hasonló regényekről és filmekről, az amúgy nem túl ismert, ám remek Snowpiercer című film is sűrűn volt emlegetve, leginkább a szociális felépítések vonatkozásában.
A zárópanel a kortárs irodalmi disztópiákat állította központba: Bartók Imre, Makai Máté és Nemes Z. Márió beszélgetett és olvasott fel Szekeres Niki és Szőllőssy Balázs moderálásával. A háromnapos tanácskozás kulcsa – és ebben mutatkozott a legnagyobb egyetértés −, hogy az olvasókat bizony ki kell nevelni a disztópia fogyasztására, illetve maga a zsáner nem szorul sem legitimációra, sem folytonos fogalommeghatározásra. Nem is tették ezt sem most, sem a korábbi beszélgetések során, szerencsére. Itt is előkerült, hogy milyen hazai irodalmi hagyományból táplálkozhat egy szerző, és bizony sokszor szóba jött a lektűr−szépirodalom bipólusú rendszer. Mindhárman egyetértettek abban, hogy a disztópia inkább lehetőség vagy stratégia, amivel el lehet jutni a múltból vagy a jövőből a jelenhez. Érdekes, fel is kaptam a fejem, hogy ebben a kontextusban még Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regénye is releváns lehet. Ahogy a korábbi beszélgetések, úgy ez is jó kétórásra sikeredett, és bizony a kérdések itt sem fogytak, hiába közelített a magyar−portugál meccs kezdőrúgása.
A rendezvény témaválasztása az eddigi legizgalmasabb volt, amit a Fiatal Írók Szövetéségtől láttam, igaz, nem tagadhatom a személyes kötődésemet a disztópiákhoz. Minden percét nagyon élveztem, rengeteg tömény gondolat és agyalnivaló kérdés merült fel, több is, mint amennyi válasz, de (részben) ettől volt olyan izgalmas ez a három nap. A megvalósításnál jól jött volna valami hangulatteremtő díszlet és több vetítés (filmrészletek, random képek és videók), amitől egy kicsit mozgalmasabb lett volna a rendezvény, de a meghívott vendégek és moderátorok nagyon is hozzátettek az élményhez.
Az utolsó utáni háború előtt – disztópia-tanácskozások, Gólya, Budapest, 2017. március 23–25.
A fotókat Marroni Mátyás készítette.
