Miért félünk az őrültektől című kötetéért Nagy Hajnal Csilla kapta idén a Makói Medáliákat. Az első köteteseknek járó elismerést idén is a magyar költészet napján, azaz április 11-én adták át.
Nagy Hajnal Csilla 1992-ben született Losoncon, jelenleg Budapesten tanul, verseket és prózát ír. Művei a KULTer.hu mellett megjelentek már többek között a Kalligramban, az Irodalmi Szemlében és a Palócföldben is. 2016-ban publikált első verseskötetét – amiért a díjat kapta – a Kalligram Kiadó gondozta.
A Makói Medáliák magyar irodalmi díj, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy támogassa az előző év legjobb elsőkötetes költőjét. A díjazott személyére szakmai kuratórium tesz javaslatot. 2010-től Turi Tímea, Bíró-Balogh Tamás és Orcsik Roland feladata az odaítélésről való döntés.
Korábban Ilia Mihály, Lator László, Füzi László és Grecsó Krisztián voltak a kuratórium tagjai, Mátó Erzsébet pedig a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatójaként a város részéről segítette a mindenkori testület munkáját, helyét most Janáky Marianna tölti be.
Az elismerést eddig Haraszti Ágnes, Kollár Árpád, Bálint Tamás, Varga Zoltán Tamás, Svébis Bence, Simon Márton, Deres Kornélia, Áfra János, Szőcs Petra, Antalovics Péter és Fekete Anna nyerte el. A díj egy – Csányi Katalin szobrászművész által készített – bronzplakett és bruttó százezer forint pénzjutalom.
Orcsik Roland laudációjában elhangozott, hogy „A kötet legjobb verseiben nincs pátosz, közhely, bárgyú életbölcsesség, nem oktat ki és nem rágja szájba az üzenetet. A sokszor nyersnek, kendőzetlennek tűnő mondatok mellbevágóan hatnak, ám ennek ellenére mégsem tudnánk meghatározni a kötet szubjektumát, azt az én-t, amit versről versre színre vitt a szerző. […] A költemények őszintesége így nyelvi kérdéssé válik.” Nagy Hajnal Csilla költeményeiben bőven található humor és irónia, a versformák pedig majdnem dísztelenek, a szépség csak törmelék.