A brit sorozatgyártás hagyományosan büszkén nyúl történelmi témákhoz, a BBC kosztümös drámái mindig is a műfaj élvonalába tartoztak. Ezúttal korunk egyik legnagyobb angol sztárszínészének segítségével az eddig nem teljesen kiaknázott korai 19. század adja az időkeretet, amiből egy izgalmas, a jelenkor társadalmára is reflektáló sorozat lett.
A régen halottnak hitt James Keziah Delaney apja halála után, 1814-ben Afrikából visszatér Londonba, ugyanis örökségében szerepel egy rendkívül értékes terület, Nootka, ami lehetőséget biztosít a Kínával való kereskedésre. A kikötőre a Kelet-indiai Társaság, illetve a Nagy-Britanniával éppen háborúban álló Amerikai Egyesült Államok is szemet vet, így Delaney-nek a két hatalommal szemben kell megtartania az értékes örökségét.
A BBC új sorozatában Tom Hardy nemcsak főszereplő, de írói és (Ridley Scott mellett) produceri feladatokat is elvállalt. A történetért pedig Chips Hardy (Tom édesapja) és az a Steven Knight felel, aki az ugyancsak a BBC-n futó Birmingham bandájával (Peaky Blinders) már bizonyította, hogy ért a történelmi témákhoz.
A sorozat legnagyobb erőssége a kissé rémálomszerű hangulata. A 19. századi Londont gyönyörűen sikerült megteremteni, mind a díszlet, mind a sötét filterekkel operáló fényképezés elsőrangú, amihez hozzáillő zene is társul. A hangulathoz hozzáad a Delaney által Afrikából magával hozott miszticizmus, illetve több részlet homályban tartása is, például, hogy hogyan élte túl Delaney a hajótörést, vagy hogy pontosan mi is történt vele Afrikában. Ezek a kihagyások egyáltalán nem zavaróak, csak hozzáteszik a rejtélyfaktort a sorozathoz, ami remekül egészíti ki a képi világot.
A miszticizmust a Tabu ügyesen használja fel az olyan helyzetek magyarázására, melyekből James puszta szerencsével jönne csak ki, de nem ez az egyetlen célja. Delaney egy olyan helyről tért vissza, ami az akkori átlagembernek egyet jelent a vadonnal és az ismeretlennel, onnan visszajönni képtelenség a szemükben, így azt, aki mégis megteszi, a közösség már-már emberfeletti képességekkel ruházza fel, erre alapoz a sorozat is. A rémálomszerűség abban is rejlik, hogy az egyébként nagyon valósághű környezetbe és narratívába néhol belekerülnek nem megmagyarázható elemek, ilyen például egy párbaj, mely során Jamest meglövik, azonban ezt ő karcolás nélkül megússza.
A sorozat szimbólumokkal is dolgozik, ilyen például a víz visszatérő motívuma. Delaney ugyebár egy hajótöréskor tűnt el, ekkor majdnem meghalt, ez azóta is kísérti pánikbetegség formájában. Minden alkalommal, amikor veszélyben van, ez a fulladásos emléke elevenedik meg. A rendezés is többször felhasználja a vizet mint fenyegetést jelentő motívumot. Nem véletlen, hogy egy szigeten kerül sor a már említett párbajra, ahogy az sem, hogy fő ellenfele a tengeren kereskedő Kelet-indiai Társaság, illetve a végső összecsapás is egy kikötőben zajlik.
Delaney-t annyira körülveszi a halálból visszatérés mítosza, hogy saját maga is elhiszi, ebből fakad az őrültsége, de a sikeressége is. Képtelen belátni, hogy bármibe belebukhat, ezért tud a higgadtságával minden helyzetet kezelni és sikerrel venni, így az ember James Delaney képes a mítoszbeli James Delaney-vé válni.
Ahogy az a BBC-sorozatoknál lenni szokott, a színészi játék elsőrangú. Látszik, hogy Tom Hardy magára íratta a szerepét, amiben szokásához híven keveset beszél, néha üt, és mindezt halálos nyugodtsággal teszi. A legnagyobb kérdés az volt, hogy ez a karakter elég-e egy főszerephez, de semmi ok az aggodalomra, Hardy valósággal ficánkol a szerepében, mert a forgatókönyv megengedi, hogy kibontakozzon. Tökéletes ütemben adagolja a megszólalásait, mindig csak akkor beszél, amikor kell, és pont annyit, amennyit kell. A főgonosz szerepében Jonathan Pryce merít egy kicsit a Trónok harcában már eljátszott szerepéből. A Kelet-indiai Társaság csak saját anyagi és hatalmi érdekeit követő elnökét játssza, ami neki ujjgyakorlat. A mellékszereplők közül talán a legérdekesebb a Delaney-t robbanószerekkel segítő szoknyavadász, nagydumás, de az idő múlásával egyre inkább törődést mutató kémikus (Tom Hollander). A Delaney féltestvérét és egyben volt szeretőjét játszó, saját történetszálat kapó Oona Chaplin pedig valószínűleg ott lesz az idei év díjra jelöltjei között, ugyanis alakítása kellően hideg, tökéletesen visszaadja a lelkileg megtört és feszültségeit elnyomó Édes Anna-szerű Zilpha Geary-t, aki bármelyik pillanatban robbanhat.
A Tabu lerombolja a korszakról alkotott prekoncepciókat, illetve címéhez hűen foglalkozik a kényesebb témákkal, ezáltal hitelesebb képet mutat a kétszáz évvel ezelőtti Londonról, mint a legtöbb eddig készült mozgókép. Például bemutatja etnikai sokszínűségét, és – mivel a történet szerves eleme a kereszténység ürügyként használása az elnyomásra – egy működő transzvesztita klubot és a prostitúciót, illetve a legalsó társadalmi rétegek helyzetét és küzdelmeit is. Ezeket remekül szövi bele a cselekménybe, ami elsősorban az intrikákkal foglalkozik, azzal, hogy a három fél (az amerikaiak, a Kelet-indiai Társaság és Delaney) hogyan próbálják kijátszani egymást.
Ezen kívül a sorozat lényege a karakterfejlődés. Delaney nem csak emberből válik mítosszá, hanem egy arctalan mítoszszereplőből emberré is. A sorozat elején James csak a saját érdekeit szem előtt tartó, érzéketlen gólemnek tűnik, a végére viszont önzetlenné válik, a saját érdekeit is kockáztatja segítői megmentése vagy éppen az erkölcsi igazságosság kedvéért. James apjának özvegye csak az örökség megszerzése miatt tűnik fel, de egy idő után már csak a hozzá való kötődés miatt marad mellette. Ezen fejlődések Zilpha számára a legjelentősebbek, hiszen neki a Delaney utáni polgári életéből kellene „visszafejlődnie”, amivel a probléma az, hogy mire Zilpha újra eljut odáig, James már túl van rajta. Ez az ő tragédiája.
Azonban ezen konfliktusok kialakításához hosszú építkezés szükséges, amit nem sikerült olyan tempóban megtenni, mint például a hasonlóan erre fókuszáló Trónok harcában, így a Tabu kicsit lassúnak hat, nem alkalmas binge watch-ra, egy vagy két epizód egyszerre pont elég belőle. A türelem viszont abszolút megéri, hiszen a felvezetés után jó ütemben bontakoznak ki a fő konfliktusok, illetve a meglepő, de mégis hihető fordulatok.
A 19. századi London lehetővé teszi, hogy a sorozat olyan társadalmi kérdésekkel és igazságtalanságokkal foglalkozzon, amelyek ma is relevánsak, mint például a rasszizmus, illetve a xenofóbia. Delaney-t egyik ellenfele például következetesen „niggernek” szólítja. Az általa felsőbbrendűnek vélt angol úri kereszténységet használja fel az afrikai miszticizmust magával hozó Delaney-vel szembeni támadásra, holott sem ő, sem pedig a névlegesen ezeket az értékeket valló befolyásos szervezetek nem törődnek a keresztény tanításokkal.
Összességében a Tabu első évada igen erős lett, megvan benne a potenciál, hogy továbbfejlődhessen a következő években, amikor már nem kell annyit a karakterépítéssel foglalkoznia, de így önmagában is büszkén foglalhatja el a helyét a BBC legjobb történelmi drámai között.
Tabu (Taboo) – 1. évad, 2017. Rendezte: Anders Engström és Kristoffer Nyholm. Írta: Chips Hardy és Steven Knight. Szereplők: Tom Hardy, Jonathan Pryce, Oona Chaplin, Jessie Buckley, Leo Bill, David Hayman, Edward Hogg, Tom Hollander, Mark Gatiss, Stephen Graham. Forgalmazza: BBC.
