A MODEM éppen zajló GÉM/GAMEkapocs II. című kiállításához kapcsolódva, a József Attila Kör jóvoltából valósult meg A vizuális költészet új útjai című beszélgetés. Mivel az egyik meghívott, Magolcsay Nagy Gábor betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen, Papp Sándor csak Kele Fodor Ákossal beszélgetett a vizuális költészetről, illetve Textolátria és Echolália című kötetéről.
Nem meglepő, hogy első kérdésként merült fel az, hogy mi is a vizuális költészet, és mik ennek a műfajnak a keretei. Kele Fodor Ákos szerint a műfaj sajátosságánál fogva közelebb visz valamihez, ám nyugtalanító is egyben. Ahány féle modalitás, annyi féle elképzelés létezik. Viszont bizonyos, hogy nincs éles határvonal a képzőművészet és a vizuális költészet között. Utóbbi egyébként már a görög irodalomban is megjelent a tojás alakú versek formájában, betűkből kialakított képekkel.
Magolcsay Nagy és Kele Fodor lírája több szempontból is eltérő. Míg az előbbi Papp Tibor költészetéhez és a neoavantgárdhoz kapcsolódik tudatosan, addig utóbbi inkább a középkori, barokk stílust követi. Kele Fodor kiemelte, hogy ő csak a szövegen dolgozik, majd egy-egy alkotótárssal, tervező grafikussal vagy zenésszel együttműködve alakítanak a verseken, és helyezik új keretek közé őket. Mivel a barokk hagyományig nyúl vissza, felmerül a kérdés, hogy hol lehet ezt elhelyezni a kortárs irodalomban. Erre a szerző Textolátria című kötetének borítóját hozta fel példaként, a rajta látható kép is igazolja, hogy rózsaversben Magyarország nagyhatalom, a rózsa egyébként Szűz Máriát jelképezi. Eredetileg névnapi köszöntőkre kerültek ilyen szövegek, de esetében a dolog eljutott addig, hogy borítón is megállja a helyét.
Mind a Textolátria, mind az Echolália felhívja a figyelmet a médiumköziségre. A szövegek kapcsolatba kerülnek többek között a képzőművészettel. Kele Fodor úgy gondolja, hogy a betűk és a szavak is képek. Az emberi szem elsősorban szavakat olvas, de ennek senki sincs tudatában. Ha egy nagyon kicsi betűkkel megírt könyvet kellene elolvasnunk, valószínűleg hamar eldobnánk. „Az irodalom nem immateriális dolog. Kell hozzá cukor, só, oxigén és víz” – magyarázta a szerző.
Az Echolália különlegessége abban is rejlik, hogy a kortárs versek rendhagyó módon egy albumnyi kortárs zenével párosulnak. A költő elmondta, hogy az alkotói folyamat is szimbiotikus volt, a tervezőgrafikussal együtt valósult meg a kötet. Többről van szó megzenésített verseknél: ez úgynevezett „líraudio”, ahogy ő nevezi. A zenék ugyanis visszakapcsolnak a természethez, zajok integrálása történik a szövegek közé. Kele Fodor elmondása szerint a zajokat egyesével vette fel Sándor Máté aka. Modeo, és volt olyan is, hogy „turkált a csirkemellben vagy épp egy aszfaltozó gép hangját rögzítette”. Tehát technoorganikus képződményről van szó. Arra külön felhívta a figyelmet, hogy az állathangokat nem állathangokkal idézték meg.
Az első néhány évben a szerző sokáig csiszolta műveit. „Eleinte egy óra kellett ahhoz, hogy egy verset elkezdjen írni, ma már elég 40 másodperc” – mondta. Az intermedialitás, ha akaratlanul is, de megváltoztatta, átalakította az alkotás folyamatát. Kele Fodor ezt egy érdekes példával szemléltette. Mint mondta, hat és fél éve foglalkozik ezzel a projekttel. Mikor elkészült az Echolália kötetével, kiadót keresett, de egyik sem foglalkozott vele. A legtöbb a versekre figyelt, a zenét mindegyik figyelmen kívül hagyta. Így az írói ösztöndíjából, közösségi finanszírozásból és egyéb támogatásokból a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadó adta ki végül.
Papp Sándor úgy fogalmazott, hogy a kötet foglalkoztatókönyv. A szerző is hasonlóképpen gondolja, társasjátéknak képzeli el. Ennek egyszerű oka van, a Facebookon szeretett volna létrehozni egy oldalt a kötetnek, de se a termékek között se a verseskötet, sem hasonló lehetőségek nem jelentek meg, ami illett volna az Echoláliára, így került társasjáték kategóriába. A játékosság jellemzi ugyan a könyvet, de kérdés, hogy az olvasó mennyire megy bele a játékba. Kele Fodor egyszerűen úgy véli, hogy „keresztrejtvényt fejteni mindenki szeret”. A könyvet lehet forgatni, nyitogatni.
Szóba került az is, mennyiben rokonítható ez a művészet Magolcsay Nagy Gáboréhoz. Papp Sándor szerint nehéz hasonlóságot és különbséget találni a két mű között, de Ákos megpróbálkozott vele. Hasonlóságként felmerült a vizuális megközelítés, az, hogy Magolcsay is a könyv síkjában gondolkodik, és ezzel megmozgatja a szemeket. Különbség az, hogy Magolcsayt jobban érdekli az avantgárd hagyomány, az, hogy a szövegek olvasási iránya megváltoztatható legyen, és hogy a szövegeket az olvasó hozza létre. Ellenben Kele Fodor szövegei formai szempontból nehezebben hozzáférhetőek, az olvasónak kell megfejtenie a szöveget.
A moderátor ezután arról faggatta Kele Fodort, milyen tervei vannak, és állítása szerint „ilyen könyvet soha többé nem ír”. Újabban népmesékkel próbálkozik, és annak vizuális formába öntésével. Korábban felmerült, hogy más anyagra is kerülhetnének a versek a papír helyett, de aztán elvetette az ötletet, mondván, „másodlagos dolgok nem érdeklik”. A közönség kérdéseire adott válaszok alapján kiderült, hogy Sándor Mátéval egy külön, saját zenei projektjük is van, de erről többet nem mesélt.
Egy régi hagyományra is felhívta a figyelmet, mégpedig az aiol költészetre, ami a hexameterekkel és a disztichonokkal szemben sokkal inkább adekvát a magyar nyelv számára, „mert így lehet írni értelmes, magyar mondatokat”. A kötetében is helyet kap egy-két vers erejéig ez a fajta kötött verselés, ám saját versforma is el van rejtve benne.
Végezetül arra próbált választ keresni a költő, hogy hová mozdulhat ez a fajta költészet, van-e jövője. Szerinte a nyelv utat tör magának, nem félti sem a nyelvet, sem az okos embert. Nehézség mindig akad, például patetikusan lehetett régen írni, ma már nem biztos, hogy lehet, viszont a szlengnek köszönhetően nyelvi paródiát például sokkal könnyebb létrehozni.
A vizuális költészet új útjai – Beszélgetés Kele Fodor Ákossal, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Kávézó, Debrecen, 2017. május 2.
