Sok Nap
A kamasz, közel tizennégy éves fiú,
tegnaptól növekvő bajusszal,
atlétatrikóból előtörő, fejletlen hónaljszőrrel,
narancsokat cipel ládában, vállon.
Túl vagyok a cipővásárláson. Az utcán
tömeg morajlik és zúdul ismeretlen irányokba.
A legény csúnya, a gyümölcs ellenére, irtóztató.
Belső arányait vesztett szörny,
amelyből felesleges szögletek, bőrlebenyek és
ruhacafatok nőnek, máshol pedig
hiányzik mindaz, ami része vagy kelléke
az embernek. Nincs bal keze.
Igyekszem új cipőmre koncentrálni.
Könnyedén lépdel lefelé a lépcsőn, a piacról,
viszi a faléc rekeszt az asszonyság nyomában.
Ha tökéletessé nem is, de széppé nézi a világot,
a reggelt s a lompos, túrószagú nőt,
azt minden mozdulatán látni. Ámulok
ekkora rajongáson. S kívánatosnak látja,
titkolni se tudná. Bukdácsol, mint apró kankutya
karóvá duzzadt vesszejével
és nadrágja dudorát nem rejtegeti.
Egyszerre sok Nap delel fölötte.
Zavar
Alighogy megszületek, behívják
az oroszokat.
Kádár megment mindent.
Nagybátyám szégyenfoltja a családnak,
távol él tőlünk, a Hortobágyon.
Az apámból, nem érettségizik,
munkást fabrikál nagymama és a szerencse,
így lesz asztalos.
Anyám kuláklány, levelezőt végző tanítónő,
a nőszövetségben tevékenykedik
majd párttitkár-helyettessé emelkedik.
Számos esemény lappang,
amelynek különböző a megszólaló hangja
a családban, az iskolában és a faluban.
Van eszme, elárulhatatlan,
amelynek napra nap,
mindenkor különböző az alakja.
Konfirmálok? A világítótornyokról,
amelyek a tengerben állnak, mesélek?
Nagyapám halálakor felfedezem,
hogy a kút mellett zeller nő,
mint a görögök alvilága lejáratában?
Lódítás, ferdítés, blöff, valótlanság,
hogy ami darab az is egésznek látsszék.
Hazugságok, hogy a rend a helyére álljon.
Köteles vagy hűen méltányolni ezt a kozmoszt?
Mi mindennek szükséges
részletről részletre átalakulnia?
Előbb a külső legyen más, elviselhetőbb,
majd bévül is megváltozzon, kell-e lista?
Megvetem-e, mint egykor, azokat,
akik nem képesek az igazság asztalához ülni?
Borítófotó: Facebook
