Érdekel, hogy vajon hol húzódik a határ a kiállítás és a hétköznapok, a tervezés és a használat között? Kipróbálnád, hogy milyen amikor a „mindent a szemnek és mindent a kéznek” elv érvényesül? Május 4-én az Új Budapest Galériában te is átformálhatod a kiállított tárgyakat, rajzokkal pedig a saját kézjegyedet is a kísérőtárlat egyik terében hagyhatod.
Határtalan Design címmel nyílt meg, tizenkettedik alkalommal a „madeinhungary” és ötödik alkalommal a „MeeD” – Meeting of European and Central European Designers kiállítás. Az eseményt jól jellemzi a címben szereplő jelző, a határtalanság a kiállítás szellemiségében megmutatkozik. A 11 ország közel 100 tervezőjével éppúgy megnyílnak a földrajzi határok, mint ahogy lebomlanak a generációs határok a már nemzetközileg is elismert és a feltörekvő fiatal designerek közös szereplésével. Sőt, a kiállításon a design részterületei között is megindul a párbeszéd, hiszen a bútortervezéstől a belsőépítészeten át a textil- és formatervezésig mindennel találkozhatunk, jelen vannak a sorozatgyártott termékek, a kisszériás darabok és a műfaji határmezsgyén egyensúlyozó egyedi alkotások is.
Ezt a szellemiséget követve a Határtalan Design kísérőrendezvényeként rendezik meg a Can’t touch this! projektet a Budapesti Metropolitan Egyetemen design- és művészetmenedzsment mesterszakos hallgatói. A projekt arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan dönthetőek le a határok a kiállítás mint műfaj és a design világa, azaz a kiállítási tárgyak és a látogatók között. A mindennapos használatra tervezett tárgyakkal – amelyek azért születnek, hogy kézbe vegyük őket, rájuk üljünk, kinyissuk vagy felvegyük őket – egy kiállításon éppen a közvetlenség varázsa veszhet el. A szék, amelyre nem lehet leülni, vagy a ruha, amelyet nem lehet felpróbálni, határokat szab a látogatók előtt.
Május 4-én 16.00 és 19.00 között az érdeklődőket egy „white cube” hatást imitáló tér várja, ahol nem csak megfogni lehet, de átformálni is a kiállított berendezési tárgyakat. Az eseményre látogatók rajzeszközök segítségével szabadjára engedhetik kreativitásukat és mintákkal díszíthetik a hófehér teret, a benne elhelyezett tárgyakkal együtt. Az alkotófolyamat amellett, hogy elmélyülést biztosít, a tárgyakhoz fűződő személyes kapcsolat kialakulását is segíti a nyomhagyással, az egyéni „kézjegy” megrajzolásának lehetőségével.
Az Új Budapest Galériában rendezett esemény szervezője a Budapesti Metropolitan Egyetem munkatársai és hallgatói: Szigeti Szilvia, Uhl Gabriella, Bacsa Melinda, Csiszár Zita, Kolozsvári Zsuzsanna, Kovács Emese, Maros Liliána, Papp Flóra, Somodi Kálmán, Szabó Anna, Szeitl Zelma, Tasnádi Katalin, Tóth Gréta, Zsámboki Laura.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információt a METU Can’t touch this! esemény Facebook-oldalán olvashatsz.