Győri L. János és Győri Katalin Menekülők című drámája nyerte el a Csokonai Színház, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata „Akikre nem volt méltó e világ” című közös drámapályázatának fődíját.
Győri L. János irodalomtörténész, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára, míg unokahúga, s egyben egykori tanítványa, Győri Katalin a budapesti Baár-Madas Református Gimnáziumban tanít. A Menekülők című díjnyertes drámát a Csokonai Színház 2017 októberében műsorára tűzi.
A határidő leteltéig 45 érvényes munka érkezett be a pályázatra. A nagyszínpadi megvalósításra szánt drámaszövegeket a kiírók által felkért öttagú zsűri értékelte: Árkosi Árpád rendező, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója, Dr. Szirák Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat főszerkesztője és Visky András író, drámaíró, dramaturg.
Győri L. János elmondta, hogy kiemelt szempont volt munkájuk során, hogy a történeti tények ne telepedjenek a drámára. A Menekülők rendezője, Visky Andrej első olvasás után a dráma feszültségére, radikális kérdésfelvetéseire és hús-vér figuráira hívta fel a figyelmet, szerinte „nagy szíve van a darabnak”.
Szirák Péter irodalomtörténész beszédében elhangzott: „A benyújtott dramatikus szövegek a témaválasztás tekintetében megfeleltek a pályázati kiírásnak, amennyiben egytől-egyig érintették a reformáció 500 éves történetének Debrecenhez köthető eseményeit, fordulópontjait, illetve nevezetes személyiségeit. […] A pályaművek legjobbjai nem felmondják a történelmet, hanem megkísérlik kibogozni, shakespeare-i értelemben rekonstruálni annak emberi (mentális-habituális) titkait. Ennek köszönhető az az örvendetes összefüggés, hogy nem egy darabban érvényesül a drámairodalomban egyébként gyakran mellékesnek bizonyuló női nézőpont, s hogy a pályázat fontos eredménye, hogy a most született művek új drámai figurák egész sorát hozták felszínre.”
A Menekülők 1660-ban játszódik, amikor Várad eleste után a váradi deákok Martonfalvi György professzor vezetésével Debrecenbe menekülnek – ezzel válik a Debreceni Kollégium az „ország iskolájává”, s Debrecen „egész Magyarország és Erdélységnek világosító lámpásává”. A darab a váradiak befogadásának dilemmájáról, illetve a közvélemény által korábban súlyosan félreismert Lippai professzor és Lippainé tragikus sorsáról szól. A török által megsarcolt, kizsigerelt város számára még a megélhetés és saját kollégiumának fenntartása is nagy nehézség, s egy ilyen helyzetben kell a város vezetőinek és a közösség egészének helytállnia, amikor a menekültek befogadásáról van szó. A pályamű sikerrel jeleníti meg Debrecen történetének egy korszakos epizódját, a hitélet és az életforma eme próbatételét, s mindezt azáltal, hogy a makrotörténeti események hátterében bemutatja a közélet és a magánélet feszültségét.
A zsűri a második helyezett Herbárium és a harmadik helyezett Harminc tallér című drámákat felolvasószínházi bemutatásra, míg a Menekülők, a Herbárium, a Harminc tallér, a Liliom a tövisek között és Az ítélet-idő című drámák könyvben való megjelentetését javasolta.
Az első helyezett 2 millió forint, a második 1,2 millió forint, míg a harmadik 800 ezer forint jutalomban részesül.