Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író Magyarországra látogat: a Közép-európai Egyetem (CEU) június 22-én tartja Academic Freedom // The Global Challenge (Akadémiai szabadság // A globális kihívás) című konferenciáját, ahol a perui szerző záróbeszédet tart majd.
Vargas Llosa nevéhez olyan művek kötődnek, mint A város és a kutyák vagy a Pantaleón és a hölgyvendégek. A politikával, esszé-, kritika- és újságírással is foglalkozó akadémikus a világ számos pontján járt már, s elnyert kitüntetéseinek száma is folyamatosan bővül, ide tartozik egyebek mellett a Budapest Nagydíj, melyet 2003-ban vehetett át a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, melynek díszvendége volt.
A perui alkotó korábban kijelentette, hogy a CEU-t teljes körűen támogatja – ezért is vesz részt az oktatásszabadságról szóló budapesti konferencián.
Mit lehet érteni akadémiai szabadság alatt? A tudományos, kutatási és oktatási létesítmények intézményi autonómiáját, tudósok és kutatók szabadságát abban, hogy vitatható kutatásokat végezzenek, s egymásnak ellentmondó véleményeket tegyenek közzé – mindez pedig akár sarokköve is lehet egy szabad társadalomnak. Napjainkban ezt a szabadságot több országban korlátozza vagy támadja az állam, ide tartozik Oroszország, Törökország, Venezuela, Kína és Magyarország is, illetve a tudományos világban szintén vannak, akik kérdéseket támasztanak mindezzel szemben. Amerikai egyetemeken éles viták törtek ki például a szólásszabadság korlátairól, és arról, hogy a liberális egyetemi szabadságok a kényszerítő politikai korrektség egyik formájává váltak-e.
Ez a szabadság a nagyközönség körében is vitatott. Robert Post egyetemi tanár szerint az akadémiai szabadság „az az ár, amelyet a nyilvánosságnak fizetnie kell a tudás előmozdításáért járó társadalmi javakért cserébe”. A politikai vélemények populista áramlatai megkérdőjelezik azt az árat, amit a társadalom fizet a szakértők és professzorok szabadságáért.
A CEU egész napos konferenciája azért jön létre, hogy a hallgatóság megértse, mi az az akadémiai szabadság, miért támadják sokan – belülről és kívülről is –, és mit kell tenni egy demokratikus szabadsághoz fűződő eszme reformja és újjáélesztése érdekében.
A konferenciát Michael Ignatieff rektor nyitja meg, a nyitóbeszédet Joan W. Scott tartja délelőtt fél tíz után, a záróbeszédet pedig 17 órától Mario Vargas Llosa. A perui szerző beszéde lesz az egyetlen része a konferenciának, amit tolmácsolni fognak magyarra.
A fél 10-kor kezdődő eseményre ugyan már nem lehet regisztrálni, azonban online élőben fogják közvetíteni a történéseket, ide kattintva lesz elérhető az adás.
A konferencia részletes programja az egyetem honlapján olvasható.
Forrás: CEU