A nyolcvanegy éves francia színész a világ filmművészetének állócsillaga, akit nem csak szüleink és nagyszüleink generációja ismer és (általában) szeret, hanem a mai fiatalok jó része szintén, még ha filmjei közül egyet sem láttak, akkor is. A TIFF idei életműdíjasa Alain Delon volt.
A sajtótájékoztató kisebb-nagyobb döccenőkkel indult. A fizikailag még mindig fiatalos Delon nehezen hitte el, hogy a megjelent sajtómunkások nagy részének nincs szüksége tolmácsra, mert beszélnek franciául, neki viszont kétszer-háromszor is fel kellett tenni a kérdéseket, hogy megértse őket. Az újságírókat egyértelműen a sztár érdekelte, nagyon kevés szakmai, filmekkel kapcsolatos kérdést kapott a rivaldafényt láthatóan élvező, ám nem túl velős válaszokat adó színészlegenda.
Kiderült, hogy nem tudna kiemelni egy olyan szerepet, amelyik a legnagyobb kihívást jelentette számára. Tíz filmet is mondhatna, amelyekben nehéz volt a szerep megformálása, például A párduc, a Rocco és fivérei, A szamuráj vagy a Vörös nap. Mozifilmben már nem akar szerepelni, meghaltak azok a filmes barátai, akikkel szívesen dolgozott volna. Visszavonult, visszaidézi a szép emlékeit. A szerinte nagy formátumú rendezők közül már csak Polanski és Besson maradt, és határozottan kijelentette, hogy nem fog a fiaival egy filmben szerepelni. Ugyanis csak üzletet csinálnának belőle. A színészre kellene forgatókönyvet, egy érvényes történetet írni, de ez mára kiveszett a forgatókönyvírókból, akik csak a pénzért dolgoznak. Viszont egy másik kérdésre válaszolva ellentmondásba keveredett magával, mert azt mondta, hogy még nem volt alkalma női rendezővel dolgozni, és halála előtt ezt még ki szeretné próbálni.
A nagy nőcsábászként és viharos szerelmi életéről ismert Delont persze megtalálták a szebbik nemmel kapcsolatos kérdések. Szerinte nincs olyan, hogy ideális partner az életben. „Én mindig első látásra szerelembe estem, olyan volt, mint egy villámcsapás. Rögtön éreztem, hogy ő az igazi.” A szerelem most is a legfontosabb számára az életben, nagyon szereti a nőket, és nagy derültséget okozva kijelentette, hogy még nem meleg (bár bő ötven éve is pletykálták ezt róla). Mintegy bizonyítva a szavait, látványosan flörtölni kezdett egy mutatós hölggyel, aki a terem utolsó sorában álldogált. Elbüszkélkedett azzal, hogy bár ő nem tanult meg németül Romy Schneider kedvéért, aki hat évig volt a jegyese, a bécsi színésznő elsajátította az ő anyanyelvét, sőt játszottak is franciául egy színpadon.
Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna egy ifjú, pályakezdő színésznek, első rendezője, Yves Allégret szavait idézte: „Úgy beszélj, ahogy beszélsz, úgy nézz, ahogy te nézel, úgy sétálj, ahogy te sétálsz. Ne játssz! Legyél!” Bár Melville-t a legnagyobbak közé sorolja (három közös filmjük közül A szamuráj a legismertebb), szerinte René Clément a legjobb rendező, akivel dolgozott. Delon négy filmet rendezett, de miért nem lett belőle európai Clint Eastwood, szólt az egyik kérdés. Saját döntése volt, válaszolt a nyolcvanas évek elején a rendezésbe belekóstoló sztár (az Egy zsaru bőréért című alkotását a kolozsvári főtéren Delon jelenlétében előző este vetítették). Ezekben a filmekben nemcsak rendező, hanem főszereplő és producer is volt, és szerinte ennyi mindent nem lehet jól csinálni egyszerre. Bár tavaly látta Cristian Mungiu Érettségi című rendezését, a román filmeket nem ismeri, és Cannes-ba sem jár már, mert show lett belőle, amerikai felhajtás, így nincs ott mit keresnie.
Mesélt még Jean Gabinhez fűződő barátságáról, aki az első mestere volt, egy nagyon érzelmes ember, aki gyűlölt vagy szeretett. Őt szerencsére szerette. A betegeskedő Belmondóval mostanában ritkán találkozik, az egyszerre barát és rivális férfival ötvenöt éve nagyjából egyszerre debütáltak, azóta versenyt futnak, amit hol egyikük, hol másikuk nyer meg. Míg a publikum Belmondót elfogadta a komédiákban is, addig tőle mindig azt várták, hogy bűnöző vagy rendőr legyen, és a film végén lehetőleg haljon meg, ezért kerülték el őt a vígjátékok a karrierje során (az Asterix az olimpián című blődlitől most tekintsünk el). Felidézte, hogy kisfiúként rendőr szeretett volna lenni, mert tetszett neki a házuk közelében posztoló rendőrök köpenye. Viszont Kolozsváron hallott először róla, hogy a 80–90-es évek Romániájában a nevét viselte egy népszerű férfikabát, amelyet állítólag az Egyszer egy tolvaj című 1965-ös filmben viselt.
Megtudtuk, hogy komoly lőfegyver-gyűjteménye volt, mert katonaként megszerette őket, elsajátította a használatukat. A kollekció nagy részét már eladta, de a legszebb példányokat, és azokat, amiket legálisan nem lehet eladni, megtartotta. De a fegyvereken kívül órákat, rajzokat és festményeket is gyűjt. Őszintének tűnt lelkesedése, amiért előző este 3500 ember nézte meg Kolozsvár főterén – Mátyás király szobrának óvó tekintete alatt – saját rendezését, ami Franciaországban biztos nem történne meg. Keserűen meg is jegyezte, hogy külföldön jobban szeretik, mint otthon, amit azzal magyarázott, hogy nem vált olyanná, amilyennek látni akarták a honfitársai. Hiába, még ő sem lett próféta a saját hazájában.
Sajtóbeszélgetés Alain Delonnal a 16. Transilvania International Film Festivalon, Kolozsvár, Románia, 2017. június 10.
A borítókép forrása a Nők Lapja Café.
