Millennium Expressz – A tudósító
Amikor Szike a telihold hideg fényében megpillantotta a tükörsimára fagyott Bajkál-tó csillámló felszínét, ugyanolyan gyomorgörcs fogta el, mint nagyapja könyörtelen számonkérései előtt. Az utóbbi hetekben a szibériai lapok beszámolóit olvasva és a helyiekkel beszélgetve többször is találkozott Kirpics főnyomozó nevével. A nagyapja is a halálvonat titkát kutatta, akárcsak ő, és a nyomok minden jel szerint a Bajkál-tóhoz vezettek.
Nem merte bevallani magának, de napról napra egyre jobban rettegett ettől a feltartóztathatatlanul nyugat felé haladó gyilkológéptől, mintha az áldozatául esett lakosok megfertőzték volna tulajdon rémképeikkel, amelyeket a halálvonat éjszakai vadászatairól őriztek magukban. Márpedig Szike egy vérbeli tudósító alaposságával rendre feltépte a friss sebeket: a Millennium rövid pihenői során a legkülönbözőbb életkorú és társadalmi helyzetű emberek nyíltak meg előtte, és rémülten suttogva idézték fel vélt vagy valós élményeiket az épülő vasútvonal nyomvonalán előretörő bűnbanda garázdálkodásáról.
Bankot rabolt a halálvonat címmel beszámolt a Budapesti Hírmondó olvasóinak a Habarovszkban tapasztalt áldatlan állapotokról: a kisebb települések után október végén a térség legnépesebb városának utcáin is végigdübörgött a halálvonat, és kíméletlenül tüzet nyitott még a legkisebb ellenállást tanúsító polgárokra is, sőt a vonat ellen fellépő hatóságok megtámadásától sem riadt vissza. Szemtanúk elmondása szerint este nyolc körül bukkant fel a település határában, csikorgó lánctalpával lassan, de megállás nélkül járt házról házra, és a korábban már emlegetett kellemetlen, magas kamaszhang egy hangosbeszélőn keresztül szólította fel Habarovszk lakóit értéktárgyaik önkéntes átadására.
Mivel a híre már megelőzte a halálvonatot, a legtöbb házban önként elvégezték a padláslesöprést, a halálfejes álarcot viselő fiatalok pedig a vonatra dobálták a holmikat. A város bankjához érve a helyi rendőrök már várták őket, de a halálvonat első gyilkos lövéseinek eldördülése után fejvesztve menekülni kezdtek. A vonat állítólag meg sem állt, csak valami szörnyeteg szájára emlékeztető tölcsér jelent meg a mozdony oldalában, amely egy körgyűrűkből összeillesztett fémszerkezetben folytatódott. A csillapíthatatlan étvágyú gépszáj úgy tekeredett elő a mozdony oldalából, mint egy méregfogait mutogató pápaszemes kobra a kígyóbűvölő kosarából, betörte a masszív épület rácsozott ablakát, majd néhány másodperccel később óriási robaj kíséretében kitépte a falból a több tonnát nyomó páncélszekrényt, és egy határozott mozdulattal a hátsó vonatkocsi rakterébe emelte kincset érő terhét.
A város rendőrfőkapitánya minden bátorságát összeszedve előlépett egy szétlőtt faház fedezékéből, és a halálvonatra emelte karabélyát, de a következő pillanatban a fémszerkentyű hihetetlen erejű mágneses tere magához vonzotta a fegyvert. A mohó gépszáj vadul ingázott a vonat körül, és a távolabbról tüzelő rendőrök lövedékeit szintén egytől egyig felszippantotta.
A szibériai viszonyok között is szokatlanul hideg ősz miatt a várost kettészelő Amur folyó – amely szinte kilométerre ugyanolyan hosszú, mint a Duna – már október közepén befagyott. Azon az estén, amikor a halálvonat a partjára ért, már egy méter vastag jégtakaró borította a folyó felszínét. A lánctalpas jármű a beszámolók szerint még csak nem is lassított, úgy hajtott rá a széttörhetetlen jégpáncélra. A belvárosban korcsolyázó városlakók alig tudtak kitérni az útjából.
„A halál sötét angyala Habarovszkban megtanult vízen járni, és a rettegett jelenés továbbhalad a Bajkál-tó felé. Vajon a földkerekség legmélyebb taván is át tud majd kelni? És merre visz majd tovább az útja? Az irkutszki irodájába visszatért Kirpics főnyomozó talán tudja a válaszokat. Néhány napon belül a városba érkezünk, és igyekszünk első kézből tájékozódni tőle a hónapok óta tartó nyomozás fejleményeiről.
Merész feltételezésnek tűnhet, de nincs kizárva, hogy a halálvonat Európa felé veszi az irányt, és akár Budapestet is érintheti. Ha ebben a tempóban haladna tovább nyugat felé, számításaim szerint még idén a magyar székesfővárosba tudna érni, hogy lapunk olvasói a saját szemükkel is láthassák a lánctalpakon guruló szibériai bankrablókat. Addig is gyarapodnak T. M. bizonyítékerejű felvételei, Bill Neely pedig hamarosan újabb hírekkel jelentkezik a transzszibériai vasútvonalról.”
Ezekkel a sorokkal ért véget Szike második tudósítása, és a megjelenés másnapján Gárdonyi azzal legyezgette a fiú hiúságát, hogy rajongó hangú olvasói levelek tömkelegét kapta a szerkesztőség, ahol általános beszédtéma lett a halálvonat rejtélye. Vagyis egyre növekszik az érdeklődés a cikksorozat iránt.
Borítófotó: Pixabay
