Ahogy az Ibolya teraszán isszuk az első délutáni védőitalunkat, egymást méregetjük a tőlünk pár méterre villamosozó fesztiválközönséggel. Debrecen fő útvonalai ilyenkor átalakulnak, eltelnek fesztiválra igyekvő, fesztiválról elkószáló, ereikben fesztiválvért folyató népségekkel, akikkel cinkosan össze lehet kacsintani a karszalagra sandítva.
A helyiek toleranciaszintje megnő, a fesztiválra igyekezve mi is csatakosan és káromkodva öntjük magunkba a Mizsével felütött Takler rosét, mellettünk gondtalanul bámészkodó néni szatyorral, onokával.
A Campus egy igazi városi fesztivál – állapítjuk meg Jánossal, aki foglalkozását tekintve református lelkész, most viszont épp velem sörözik a rendezvény civil grundján, ahol a Szólj be a papnak program keretei között lettünk egymás mellé terelve. És valóban, nagyon üdítő és kényelmes végre egy olyan fesztiválra is elmenni, ahová nem kell a természet, a vadállomány és úgy általában az élet szeszélyeit figyelembe véve felkészülnöm mindenféle túlélőeszközzel.
A lassan elszigetesedő infrastruktúra hozományaként megjelent a fesztiválon egy Lidl, ahol alkoholt ugyan nem, de ír teavajat és nürnbergi grillkolbászt korlátlan mennyiségben lehetett vásárolni. A Lidl mellett egy látványkonyhát állítottak fel, ahová időpontot lehetett foglalni, majd főzőcskézni a bent vásárolt alapanyagokból. Mi is éltünk a lehetőséggel, arrabiata szószos pennénket azóta is imába foglalják a jegyárusító lányok, akikkel elfogyasztottuk a lakomát.
A headlinereket majdnem végig sikerült teljesen elkerülnöm, nyolc után véletlenül belefutottam egy Quimby-koncertbe a nagyszínpadon. Jó volt. Viszont ha már fesztiválelszigetesedés, érdemes a kisebb színpadok és produkciók körül mozogni, letérve a főidegről, undergroundabb vizekre evezve. A fesztivál az egyre nagyobb nívójú nemzetközi produkciók mellett nem engedi el az alternatív színtér kezét sem, gondolok itt a KULTer.hu–DubSzékház összművészeti placcra vagy az Atomerőmű Pódiumra, ahol csak a szombati napot monitorozva olyan fellépőkbe bukkanhattunk, mint a nagyöreg Kistehén, a kisebb színpadon láthatóan felszabadultabban zenélő Péterfy Bori és a Love Band, akiket évekig a Telekom Hall labambára picsáskodó közönségére kárhoztatott a szervezőgárda, idén azonban egy meghittebb, de őrültebb szettel álltak elő. A KULTer.hu–DubSzékház színpadán a délután folyamán Simon Mártont szlemmerrel Juhász Tibor beszélgetett, majd Pótor Barnabás próbálta felfejteni Zilahi Annával a bálnák motívumszerűségét, Papp-Szalai Sándor és Márta Alex (ByeAlex) pedig a dalfesztiválokat vesézték ki.
Ha már itt tartunk, összevetve más nagyobb fesztiválokkal, a Campus nagy érdeme, hogy a fesztivál kultprogramjait, irodalmi szekcióbeszélgetéseit, kötetbemutatóit nem egy sörpados-sörsátras izzasztókamrába dobják bele, hanem egy igényes, babzsákos, légkondicionált helyre teszik. Szerencse, hogy a KULTer.hu színpada üzemelt minden este a leghosszabb nyitvatartással, a szombati bulit a Metrokoll zárta, pár órával előtte pedig a Csokonai Színház pódiumánál tudtuk magunkat pihentetni a JazzaJ FREE FOUR hangversenyére. Ha az ember jól helyezkedik, megtalálja a számára megfelelő állagú zenekínálatot a Campuson.
Semmi sem könnyítette meg az igénytelen veretés elviselését, ami hajnaltájt elburjánzott a fesztivál utolsó nyitva tartó helyszínein. A slepp java addigra leszivárgott az Ibolya – Svejk – Péterfia háromszög környékére, hogy tovább járja kanosszáját és öregbítse generációnk hírnevét.
Campus Fesztivál, 3. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2017. július 22.
A fotókat Áfra János készítette.
