A KULTer.hu szerkesztősége idén ősszel olvasókört indít Debrecenben: a három alkalomból álló sorozat rendezvényein meghívott vendégeink segítenek röviden kontextualizálni, felvezetni…
Bővebben
„Nekilát a dolgok elrendezésének”
Juhász Márió debütáló verseskönyvének címével a slide-játéktechnika atyját, a bluesgitáros Elmore Jamest idézi meg, s a metaforikusan értett csúszkálás, a…
Bővebben
„Csak az empátia segíthet”
Negyedik, Gondoskodás című verseskötete a múlt hónapban látott napvilágot a Jelenkor Kiadó gondozásában. Závada Péterrel új könyvéről, eddigi életművéről, színházról, a…
Bővebben
Ők a 2020-as KULTer stART díj jelöltjei
A KULTer.hu szerkesztősége 2018-ban adta át először a KULTer stART díjat, mégpedig Varga Ákos filmkritikusnak, tavaly pedig Kovács Edward költő-kritikust díjaztuk. Ezúttal is egy…
Bővebben
„Megőrzés és megújulás”
70 éve, 1950 júniusában jelent meg az ekkor még Építünk elnevezésű periodika első lapszáma. Az Alföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről…
Bővebben
Neuralgikus pontok
Az idén tavasszal második kiadását is megérő, 2018-as Lélekszakadtak – Téboly az irodalomban című kötetében filológiailag is jelentős, számos címet…
Bővebben
Ánti(k)világ
Kukorelly Endre CéCéCéPé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé című könyvében a magyarországi államszocializmus bő (pontosabban inkább szűkös) négy évtizede…
Bővebben
Határok és medrek
Tavaly megjelent, Szextáns című könyvét 2018 legjobb lírakötetének választotta a Moly felhasználóiból alakult zsűri – a friss Merítés-díjas Szeles Judittal…
Bővebben
„Hosszadalmas, máig tartó bolyongás”
Második alkalommal adták át az oldalon rendszeresen publikáló, 30 év alatti fiatal kritikusok és szépírók elismerésére olvasói támogatásból alapított KULTer…
Bővebben
Akik délnek mennek
Kedd van, az utolsó januárban. Egyetlen rövid nap Budapesten: Á. barátom Erasmus-félévének utolsó napjait tölti Mariborban, régen láttuk egymást, Szlovénia…
Bővebben
Akik délnek mennek
Nyolc körül kelünk, reggeli, aztán indulás a Vatikánhoz. A hónap utolsó vasárnapja lévén ingyenesen látogatható a múzeum, hatalmas a sor,…
Bővebben
Akik délnek mennek
Azt hiszem, valahol Pesten vagyok, de az is lehet, hogy Budán, egy sportközponttá alakított gyárépületben. Veszem át a cipőm, Zs.…
Bővebben
Megközelített távolságok
Szeles Judit második verseskötetében megtalálhatóak a debütáló Ilyen svédből már ismerős stíluselemek, poétikai eljárások, a 2016-ban megjelent kötetben domináns (ön)ironikus,…
Bővebben
Fiatalok és egyediek
Mi jelenthet egy első kötet esetében specifikumot? Erre és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a Rock and Read –…
Bővebben
A szar komolysága
Az első nap gondolatébresztő előadásai és vitaindító hozzászólásai után a KULTOK második napja, ha lehet, még sűrűbbnek és izgalmasabbnak ígérkezett.…
Bővebben
Kritika, krízis, diszkrimináció
Ahogy arra nyitóbeszédében Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke is utalt, frissült szervezőgárdával és tavaszról őszre áthelyezve, de változatlan…
Bővebben
Vég nélküli zárónap
Ahogy az Ibolya teraszán isszuk az első délutáni védőitalunkat, egymást méregetjük a tőlünk pár méterre villamosozó fesztiválközönséggel. Debrecen fő útvonalai…
Bővebben
„valahol mindenki svéd”
Szeles Judit Svédországban élő magyar költő bemutatkozó verseskötete sajátos megszólalásmódjával határokat feszeget, témáját tekintve pedig át is lépi azokat, mindazonáltal…
Bővebben
Pr(a)emier a sűrűjében
Az utóbbi időben a KULTer.hu csapata megszállottan küzd a hazai irodalmi közeg dehidratáltsága ellen. A prevenciós program összetevői: egy torony…
BővebbenModiano klasszicizált szürrealizmusa
A 2014-es irodalmi Nobel-díjat elnyerő Patrick Modiano – az előzetes esélylatolgatások ellenére – már a tizennegyedik francia szerző, aki kiérdemelte…
Bővebben