Odüsszeusz büntetésként bolyongott, mielőtt hazatalált. Darrow – a Vörös lázadásban megismert, népéért felkelő főhős – az Odüsszeiát szavalja fogságában, őrülete határán. Szeretne hazatérni, de már nem tudja, hová tartozik. Hol leli meg a menedékét az, aki két világnak is a részesévé vált, s hazugságai miatt talán egyiknek sem lehet tagja?
„Egyetlen Vörös sincs a Marson, aki ne ismerné a nevedet, Arató. Nincs egyetlen lélek se a digitalizált univerzumban, aki ne ismerné a Vörös történetét, aki herceg lett az Aranyak között, aki meghódította a Marsot.” (94.) A többkötetes regényfolyamokat nehéz jól összekapcsolni, a Hajnalcsillag azonban megfelelőképp kalauzolja az olvasót a megfoganó kérdések és a fiktív világ szereplői, emlékei között. Az Arany háború című második kötetben leírt utolsó fejezetek kétségek között hagyják az olvasót annak tekintetében, mi történik Darrow-val, illetve egy igazán kínzó kérdést is feltesznek: ki árulta el őt? Az elbukás következtében a főszereplő ellenségének, egykori barátjának, a Sakálnak a fogságába kerül, s a könyv első része igazán hihetően mutatja be az elmeháborodottságra ítélt psziché időt elfeledő kínjait. Az eddigi kötetekben is megmutatkozó lélektaniság itt is nagy szerepet kap, s ebben a realitáson kívüliségben ismét Eo alakja bukkan fel, azé a lányé, akinek a meggyilkolása az egész Társadalmat megdönteni kívánó lázadást elindította.
A trilógia főbb karakterei árnyalt jellemek, és még a feltűnő epizódszereplők múltjával, motivációival is megismerkedhetünk. A közöttük lévő viszonyok dinamikusan alakulnak, a regénysorozat folyamatos átértékelésre késztet minket a jellemek tekintetében, hiszen a cselekmény előrehaladtával váratlan, mégis jól alátámasztott fordulatokkal találkozunk. Így pedig folyamatosan értékelnünk kell az egyes szereplők tetteit, mondatait, hiszen nem tudhatjuk, ezeknek milyen jelentősége lesz a továbbiakban. Az egyik legérdekesebb ebből a szempontból Sevro, aki a kezdetektől nagy szerepet játszott. Jelleméből fakadóan azt a típust képviseli a műben, aki mindig továbblendíti a főhőst, hol azzal, hogy Darrow vakmerő terveinek megvalósításában segédkezik, hol azzal, hogy maga veszi át az irányítást. Sevro is elég személyes motivációval rendelkezik, hogy segítsen a Társadalom lerombolásában, de túlzott vérszomjassága és vadsága miatt többször szembehelyezkedik barátjával. „Nem harag van a szemében. Hanem a sarjadó bizonytalanság és a bimbózó félelem. Gyűlölet kúszik a pillantásába. Ismerős tekintet. Túlságosan gyakran éreztem már a saját szememben.” (159.) Kettejük egymást kiegyensúlyozó személyisége a regény egyik fontos szála.
A Hajnalcsillagban többet tudunk meg a harcosok kasztjáról, a robusztus termetű Obszidiánokról is. Általuk a viking mitológia idéződik meg, a cselekmény színhelye pedig egy rövid időre a Földre tevődik át. A könyvben néha-néha felbukkan egy-egy utalás az eseményekhez viszonyított régmúltra, ahol az – akkor még Színkasztok nélküli – emberiség egy szörnyű háborút vívott. Ebben az egységben a fantasyelemek kerülnek előtérbe az egyébként hangsúlyosabb sci-fi zsánerhez viszonyítva. Az Obszidiánok földje tele van élő mitologikus szörnyekkel, amelyek azt szolgálják, hogy elhiggyék, az Aranyak valós istenek, és saját magukat kell feláldozniuk uralkodóik kegyei szerint. Darrow és társai azért érkeznek ide, hogy meggyőzzék az Aranyak harcos erőit: tartsanak velük háborújukban. Ahogy az ókori Római Birodalomban – amelynek mintájára az Aranyak megalkották saját világukat – fontos volt, ki mellé áll a hadsereg, így itt is kulcsfontosságú ennek eldöntése. „És ahogy a világ kavarog körülöttünk, és a háború heve szétárad a levegőben, összenézünk Musztánggal: szemünk elsötétül, mert nem tudjuk, mit szabadítottunk el.” (297.) Az itt játszódó részek leírásai is kidolgozottak és izgalmasak, illetve mélyítik a regényben folytonosan jelenlévő dilemmát: egy vezetőnek hol ér véget a felelőssége, tettei milyen tömegeket érintő, be nem látható következményeket hoznak magukkal.
Ez a súly azért is nehezedik a vállára, mert ezt már az első kötetben megjósolta neki felesége, Eo, a lány halálának emléke pedig elhagyhatatlan kényszerítő erőként űzi tette végrehajtásában. „Lorn egyszer azt mondta nekem, hogy ha ő lett volna az apám, jó embert nevelt volna belőlem. Mert a nagy emberek soha nem lelnek békességre – mosolygok az emléken. – Meg kellett volna kérdeznem tőle, hogy szerinte ki teremti meg azoknak a jó embereknek a békét.” (339.)
Darrow, a Vörösből Arannyá lett/tett karakter sorsa már az első könyvben összefonódik Musztánggal, azaz Virginiával, aki az egyik legbefolyásosabb Arany család leszármazottja, emellett pedig a Sakál ikertestvére. Az ikrek motivikus alakja képszerű példája lehet a jó és rossz közötti küzdelem megjelenítésének. A nővér és a fivér értékrendszere és tetteiknek mérlege a legtávolabb helyezkednek el egymástól: amíg a Sakált – beszélő nevéből adódóan is – a pusztítás vezérli, addig Musztáng létre akar hozni valami jobbat. Kettejük kapcsolata érzelmektől és sérelmektől hajtott, s ennek lezárását is érzékletesen mutatja be a könyv. „Musztáng lenéz rám. Soha nem vágyott erre a pillanatra, de ugyanúgy elfogadja sorsát, ahogy én is elfogadtam, hogy én vagyok az Arató. Látom, hogy zavarja. Hogy ugyanúgy szüksége lesz rám, ahogy nekem volt őrá. De én soha nem lennék képes odaállni, ahol most ő van.” (556.) Musztáng megkapja azt, amire a Sakál mindig is vágyott, ami azokra a régi történetekre vezethető vissza, ahol a két testvér közül az alázatos és dolgát teljesítő gazdagon tér haza, míg a pökhendi és szívtelen megalázva kénytelen szembenézni sorsával.
Darrow is folyamatosan fejlődik a történet folyamán. A harmadik kötet egy kiforrott karaktert tár elénk, akit már régen nem a bosszú hajt, hanem az új világba vetett hite, s bár még mindig nyomja küldetése súlya, vállalja a sorsát, de míg a kötet elején olykor nem találja tettei indokait, a későbbiek folyamán egyre határozottabban halad célja, egy új, egyenlőbb világ megteremtése felé. Ezért is tekinthetjük ezt a három kötetet fejlődésregénynek. „Engem Hajnalcsillagnak neveztek el. Arról a csillagról, amelyhez viszonyítva tájékozódik a griff lovasa és az utazó a hosszú, téli sötétségben. Amely utoljára tűnik el az égboltról, amikor beköszönt végre a tavasszal a hajnal és a napsütés.” (302.) Az idézetből választ kapunk a kötet előzőektől eltérő címadására is (eredeti nyelven sorban a kötetek: Red Rising, Iron Gold, Morning Star), hisz itt a hangsúly már nem a Színek által alkotott kasztokra helyeződik, hanem a felemelkedésre, egy új kor eljövetelére.
Pierce Brown trilógiája egy aprólékosan kimunkált világot ábrázol, amely egyszerre izgalmas és elgondolkodtató. A Hajnalcsillag méltó lezárását adja Darrow történetének, egy tizenhat éves halálraítélt Vörös életútjának, aki képes vezetővé, rombolóvá és teremtővé válni.
Pierce Brown: Hajnalcsillag, fordította Török Krisztina, Agave, Budapest, 2016.
Borítófotó: Aschehoug