Ha élőben akarsz zenélni közönség előtt, akkor legyél tehetséges, mert különben bárhogyan erőlködhetsz, értelmetlen lesz és lejáratod magad. Legyél autentikus, legyél hihető. Éreztesd a közönséggel, hogy ér valamit a jelenléte, hogy nem azért hallgatja a te koncertedet, mert nincs jobb dolga.
Nagyon úgy tűnik, hogy ezek egyikével sincs tisztában Iggy Azalea. Énekelni nem énekel, a rap sem megy neki, a produkciója minden szempontból komolyan vehetetlen, így pedig a fellépése is dühítően irreleváns, a koncertje közel értékelhetetlen volt.
Macklemore és Ryan Lewis produkciójára és egész kollaborációjára ellenben sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy értékelhetetlen és irreleváns lenne. A szövegek nézőponttól függetlenül fontos témákat érintenek, és bár általában közhelyesen teszik, ez mégis több, mint akár Iggy Azalea, akár a Halott Pénz üres, tartalmatlan haknija. A jelenleg két LP-vel rendelkező duó nem vállalkozott egyszerű feladatra, amikor úgy gondolták, hogy a különböző hangszerek játékával átitatott hip-hopot nagyrészt élőben akarják előadni, ez ugyanis hálátlan műfaj. Egy Macklemore-hoz hasonló gyorsasággal hadaró rapper soha nem rendelkezik annyi levegővel, hogy amit stúdióban vágásokkal hoztak létre, reprodukálni tudja élőben. Emellett szinte senki nem tudja követni a közönség soraiból, mivel beszédgyakorlatokra van szükség ahhoz, hogy ilyen tempóban formáljon az ember szavakat egymás után. Természetesen az amerikai páros dalaiban a kortárs popzene legalább annyira érvényesül, mint a rap, így a refrének esetében ez kevésbé okoz problémát. Macklemore mindezekkel együtt hiteles előadó, aki Ryan Lewis-szel együtt pontosan tudja, hogy mikor kellenek a showelemek, a pörgő-forgó táncosok, és mikor kell egyszerűen kiállni a mikrofonnal mindenfajta körítés nélkül. Ez azt mutatja, hogy érti is, amit megírt és rappel. Lehet a zenéjüket kedvelni vagy nem kedvelni, de vitathatatlanul a poppiac fontos szereplői, és ebben a stílusban meglepően igényesek.
Sokkal könnyebb autentikusnak lenni egy olyan együttesként, amely minden értelemben élő zenét csinál, amely táncolható, és amely sokkal kisebb embertömeget vonz, mint a fent említett kettős. Ilyen a Fran Palermo. A popnak, a népzenének, és a jazznek érdekes ötvözetét alkotják. Mintha azért álltak volna össze annak idején, hogy fesztiválokon lépjenek fel, annyira illik hozzájuk a miliő. Többnyire a kulturáltan bulizni kívánó fiatalság zenéje ez, amely bár önmagában is megállja a helyét, mint önálló koncert, mégis fesztiválokon az igazi. Azért lehet ez így, mert nem az énekszólamok uralják, hanem sokkal inkább a fúvósok és a meglepően sok szerepet kapó basszusgitár, így éneklés helyett magától értetődőbb táncolni rá.
A vokálok másodrangúságáról sokat tud mutatni Goran Bregovic is. A szerb-horvát gitáros és együttese hamisítatlan délszláv hangulatot teremtenek bárhol, ahol játszanak, ha pedig valamihez értenek a délszlávok, az az önfeledt szórakozás. Nem ez az első és vélhetően nem is az utolsó fesztivál, ahol Bregovic-ék viszik a pálmát. A dallamok és a ritmus is azt eredményezi, hogy nem lehet nem táncolni a zenéjükre. A világzenei színpad nézőterének hátsó részeiben is körtáncok alakultak magyarokból, szerbekből, olaszokból és a világ minden tájáról érkezőkből, és valójában miről kellene, hogy szóljon a Sziget, ha nem erről? Ilyen internacionális kapcsot egy más előadó sem tudott eddig teremteni. Bár az utánuk következő Besh O Drom a magyar, roma, balkáni és közel-keleti témájú zenéjével is kifejezetten hasonló értéket képvisel, talán azáltal, hogy nemzetközileg kevésbé ismert, kevesebb érdeklődőt vonzott, így az a bizonyos össznépi ünneplés is elmaradt, vagy legalábbis kisebb lángon égett.
Ha tehát fesztivál, akkor Goran Bregovic. Macklemore érdekes, egyedi és érdemes is a figyelemre, azonban élőben függetlenül attól, hogy kinek mi az ízlése, egyszerűen utolérhetetlen a délszláv együttes. Aki fesztiválozni jön, az azért jöjjön, ami ott történik a színpadon és a közönségben egyaránt.
Sziget Fesztivál, 3. nap, Budapest, Hajógyári-sziget, 2017. augusztus 12.
A képeket a Rockstar Magazin fotósai készítették.
