A versek, szövegek megzenésítése – közhellyel élve – majdcsak egyidős az emberiséggel. Igen, már az ókori görögök hangszerkísérettel adták elő költeményeiket; erre utal a líra szavunk, mely eredetileg egy húros hangszer volt. A hellének hagyománya a XXI. században is jelenlévő: 2016-ban az inkább énekesként ismert Bob Dylan vehette (volna) át az irodalmi Nobel-díjat.
A magyar alternatív zenének és szövegírásnak Bob Dylan hiányában „be kell érnie” többek között Lovasi Andrással, Kiss Tibivel és – közelebb kerülve a tárgyhoz – Likó Marcellel. Utóbbi zenész, költő 1979-ben született, 1996-os alapítása óta a Vad Fruttik zenekar frontembere. 2016 őszén jelent meg Énekelt és el nem énekelt dalok című kötete, melyben a Fruttik eddig megjelent albumainak dalszövegei lelhetőek fel. Igazán különlegessé az utolsó két korong szövegközlései teszik a könyvet: ezek ugyanis két változatban olvashatóak. Az egyik Marci egyedül fogalmazott variánsa, a másik pedig Géczi János közreműködésével jött létre.
A közös munkát így jellemzi Likó Marcell: „Úgy szoktunk együtt dolgozni, hogy elviszem hozzá a kezdeti dalszöveget, felolvasom, ő behunyja a szemét, koncentrál, és egy irányba próbálja terelni a gondolataimat, illetve a formáját alakítja, mert úgy érzi, hogy az esetlen.” (10.) Ők ketten Veszprémben ismerték meg egymást, amikor Marci az egyetem vendége volt, és János beszélgetett vele. A mára barátsággá nemesedett kezdeti munkakapcsolat a dalszövegek mellett eredményezett egy Likó Marcell-„élettörténet-rekonstrukciót”, mely A bunkerrajzoló címmel jelent meg 2015-ben az Athenaeum Kiadónál, valamint egy ezen alapuló színházi előadást is.
Az Énekelt és el nem énekelt dalok 51 dalszöveget, valamint 20 változatot közöl. A dalok „némává” válva, azaz kötetbe zárva, egy másik mediális közegben a versként való olvasás lehetőségét kínálják fel. A kísérlet mindenképpen izgalmas, a Fruttikat kedvelő versolvasó pedig örömmel konstatálja, hogy a dal verssé lett. Kérdésként merül fel, hogy zene hiányában írhatunk-e dalokról, albumokról, vagy célszerűbb ezt a két fogalmat mellőzni, és versre, valamint ciklusra utalni helyettük. Azt gondolom, a kötet olvasóinak túlnyomó többsége úgy veszi azt kezébe, hogy ismeri a megidézett zenei világot, ami a szövegekhez kapcsolódik, azaz olvasás közben szinte „hallja” is a szöveget. Ha ehhez hozzátesszük Lamping definícióját, mely szerint „versbeszédnek nevezhető minden olyan beszéd, amely szegmentáltságának különös voltán keresztül, ritmikusságával tér el a normál nyelvi beszédtől”, akkor a dalszövegek sajátos mediális térben létező versszöveggé válnak. Az Énekelt és el nem énekelt dalok publikálási formája, azaz a hanganyagot tartalmazó melléklet nélküli nyomtatott forma immanensen a verseskötetként való olvasást támogatja, miközben lehetetlen leválasztani az eredeti mediális megjelenésétől. Ez a dichotómia az alábbi fejtegetést is nagyban meghatározza.
Az együttes zenéjének, illetve Likó Marcell kötetének témavilágát meghatározza az időről, a (személyes) múltról (Nem hiszek, Tudom milyen), annak következményeiről, az elmúlásról (Bús szamba), néhol a halálról (Bálban, Lehunyom a szemem) való gondolkodás. A jelen az első két albumon szinte állandósul, a harmadiktól kezdve az imaginárius téren belül az útkeresés és múltértelmezés idejeként tűnik fel. A jövő idősíkja a korai albumokon alig jelenik meg, később is leginkább bizonytalanként tűnik elénk (Kollázs, Mi lenne jó, Egy napra), vagy egy árnyalattal optimistábbá válik (Hold).
Az időbeliséggel együtt többek között a drog- és alkoholfogyasztásról (Kemikáliák, Goa, Részeg király), a magányról (Nekem senkim sincsen), a fájdalomról (Embergép), a bulik világáról (Tánc, Boroskóla, Goa, Gabi), a panellétről (Városlakó, Embergép, Tudom milyen) íródott dalszövegeket is fellelhetünk. Természetesen a szövegek összetettségéből, az értelmezési lehetőségekből adódik, hogy egy-egy dal több tematikus egységgel rendelkezik; például a Nem hiszek című darabban egyszerre van jelen a személyes múlt, az alkoholprobléma és a fájdalom témája. A társadalomkritikai attitűd az utolsó két lemezen vált észrevehetően markánssá (Utolsó adás). Szembeötlő az a változás, ami az első albumok részben vidám – vagy annak látszatát érzékeltető – hangulatától (Sárga Zsiguli, Kicsit lassabb, Limonádé) a mélyebb, zsigerig ható „talán-te-is-leszel-fiatal” (Goa), „nincsenek-válaszaim” (Válaszok nélkül) alaptónusig ível.
A 2006-ban megjelent Rózsikámnak digitálisan című debütáló album szövegvilága még nem egységes; ugyanakkor itt olvasható/hallható a Nekem senkim sincsen, ami mára „klasszikussá” érett, egykor az országos ismertséget hozta meg a zenekarnak. Érdemes összevetni ezt a Gabi szövegével, ami a 2015-ben megjelent Tudom milyen című albumon szerepel. Mindkét dalban egy diszfunkcionális buli jelenik meg, mely társas együttlét, kikapcsolódás helyett az egyedüllét és üresség érzését kelti. Az alkohol nem kellemes érzést, hanem részegséget hoz, mellyel az üresség csak ideiglenesen feledhető. Bár a két dal megjelenése között eltelt kilenc év, a téma- és érzésvilág nagyon hasonló.
A második stúdióalbumot, az Egy éjszaka bohémiában-t 2008-ban adták ki. A textus talán itt a legkevésbé egységes; itt a legnehezebb versként olvasni a dalokat. Ennek oka lehet az, hogy a formálódó zenekar „saját hangjának” megtalálásán dolgozott, melynek egyik lehetősége a szöveggel való kísérletezés. Mégsem marad ez a korong sem jelentős track nélkül, hiszen itt találjuk a Kemikáliákat, mely előrevetíti a későbbi Likó Marcellt. A dal felütése önfelszólításként értelmezhető („Tessék, vedd be a gyógyszereid” – 38.), a nekem szónál vált közlésformát, és szólal meg egyes szám első személyben; ugyanúgy, ahogyan a refrén („De mondom nincs semmi baj, / csak a fejemben nem szűnik a monoton zaj. / Asszem, jól vagyok, / a testem virul, a lelkem kicsit halott.”), mely a klasszikus test-lélek ellentétre épül, ám ellentmondást rejt magában. A test virulása kevéssé valószínű, ha a címben megjelölt kemikáliák szükségesek a neurózis és a halálfélelem elmúlásához.
A Fénystopposok (2010) több dalszövege halad a Kemikáliák nyomvonalán, ezen az albumon kezdett beérni az energia, a munka, melyet a Vad Fruttik saját imidzsébe fektetett. A már szóba hozott Nem hiszek mellett itt kapott helyet a Lehetek én is, az Embergép, valamint az Üvegszilánk. Utóbbi mintha egyszerre idézné Radnóti Miklós Tétova ódáját és József Attila Ódáját. A meghittség, az otthoni környezet intimitása, a közvetlen megszólítás a Gyarmati Fanninak írt versre emlékeztet. A nagyon eltalált „s mint gyümölcs a magvat, / úgy hordozlak magamban” (60.) Likó Marcell-hasonlat az emberi kapcsolatot a természet törvényszerűsége szerintinek, eredendőnek láttatja, csakúgy, ahogyan Radnóti: „oly biztos és örök, / mint kőben a megkövesült csigaház”. A test nem annyira funkcionálisan jelenik meg, mint József Attilánál, de a hús, a bőr, a rost, a sejt, az élő anyag a biológiai mivoltot emeli ki. A versként való értelmezést erősíti a „Kimondanám, mint egy valódi költő” sor, mely utal a szerelem érzésének megfogalmazási, kifejezési nehézségeire, Radnóti Tétova ódájára is.
A Darabok (2013) egyértelmű szakmai és közönségsikert ért el, nem kevesen ezt tekintik „A Fruttik Album”-nak, a dalszövegek mindegyike kiállja a versként való értelmezés próbáját. Érdemes megvizsgálni, hogyan segítette Marcit Géczi János. A Válaszok nélkül című dalban kevés az eltérés a két variáns között. Az első változat „Pedig egy hang a rendszer mélyén / egyre csak kiabál” (70.) részlete a másodikban „Pedig egy hang a rendszer mélyén / folyton csak kiabál”-ra (71.) módosul. A refrén ugyanaz marad. A második és harmadik „versszak” végleges formája kompaktabb, sűrűbb, versszerűbb, mint az első. Erre lehet példa „A vattacukros gondtalanság / édes emléke / szivárog be az infúzióval / a beteg elmébe.” (70.) helyetti „Vattacukor-édes emlék, hogy / nincsen semmi baj. A beteg elmébe szivárog be az infúzióval.” (71.)
A két textus közötti differencia sokkal számottevőbb például a Szemben a Nappal esetében. A jégvirág zúzmarára cserélése még apró eltérés ugyan, ám az „Elcsitul a jelen, / és a meg nem élt jövő.” (74.) módosulása az „Elcsitul a jelen, és / megnémul jövő.”-re (75.) már jóval jelentékenyebbnek tűnik. Az elsőben a jövő önmagában létező, ám a lírai én számára nem elérhető, megélhető az időközben bekövetkezett elmúlás miatt. A második a megnémulás folyamatát közvetíti, mely független lehet a beszélőtől. Az eredeti második, harmadik és negyedik strófája a véglegesben két versszakká alakul, itt a szavak helyett inkább csak az érzetek hasonlítanak egymásra; ahogyan a refrén utáni egységek is. A Géczi Jánossal együtt írt variáns képszerűbb, egyetemesebb értelmezési lehetőséggel rendelkezik. A refrén itt is ugyanaz mindkét esetben.
A legutóbbi, Tudom milyen (2015) című album szövegeiben Marci, „mint egy valódi költő” (Üvegszilánk), egyszerre folytatja és megújítja, sőt, ciklusként teszi olvashatóvá korábbi dalait. Folytatja, hiszen tematikusan és zenei világában szervesen kapcsolódik az előzőekhez. Megújítja például a Holdban, ahol a Géczi Jánossal írt verzió nagymértékben, s nem kizárólag terjedelmében tér el az elsőtől (130–131.). „Halak” helyett „mások” úsznak a fényben, azaz ismét általánosabb lett a megnevezés a konkrét helyett, a „pikkelyek” helyén „verejték” csillog mint a küzdelem jelképe, egyben a kivívott cél eléréséért tett lépések szimbóluma. Az optimistább szemléletet árnyalja, hogy a megvalósulás álmukban jöhetett csak létre. A múlt átértékelődésé, az onnan hordozott lelki terhek cipelésének enyhülése csak a végleges szövegben kap helyet. Az az érzése támadhat az olvasónak, hogy a lírai én mögött rejtőző Likó Marcell maga is olyan léthelyzetbe ért, melyben a „múlt már nem teher” (131.).
Nem lehet nem észrevenni, hogy az albumok meghatározó motívumai között a Nap és Hold kiemelt pozíciót képvisel. Olyan evidens helyeken túl, mint a Szemben a Nappal vagy a Hold, mikroszinten is számtalan utalás olvasható. A Nap többek között a Forró nyár (15.), a Nekem senkim sincsen (23.), a Mi ez a jó jazz? (30.), a Pipacs (87.) és az Orgonák (99.) című darabokban szerepel. Érdekes, hogy több esetben ellentét részét képezi, ambivalens képzettársításokhoz kötődik. A Nekem senkim sincsen ide vonatkozó része így hangzik: „az útra napfény borul, / ha rád gondolok sírok.”; a Pipacs így szól: „Arcom a napba mártom, hogy kiégjen az agyam.” (87.). A konnotatív jelentés problematikus érzéshez kötődik, a denotatív csak halványan van jelen.
A Hold a címadó sláger mellet fellelhető például az Egy éjszaka bohémiában (28–29.), a Boroskóla (54.), a Bálban (57.), a Béke presszó (63.) és az Éjszaka (91.) című dalokban. A Hold jelensége az elvágyódáshoz („Ne érezzem többé a percek múlását, / Ragadjon fent a Hold, ne kergesse vágyát”, 91.), alkohol keltette mámorhoz („Pillepalackos vörösért mentem a boltba. / Kólával keverve repít a Holdra.”, 54.) kötődik leggyakrabban.
Halványan dereng bennem egy, a kétezres évek közepéről eredő koncertélmény, amikor is a Vad Fruttik (talán) a Kispál és a borz előzenekaraként a debreceni Lovardában játszott. Az ott látott esetlen és gyakorlatlan Likó Marci-képet őrzöm magamban, „mint gyümölcs a magvat”, melyet ámulattal vetek össze azzal a magabiztossággal, profizmussal, lelkesedéssel, amit körülbelül a Darabok sikere óta látni a színpadon. A Marciban jelenlévő költő, (front)ember mintha önmaga is a változást, a jobbulás lehetőségét szimbolizálná, akinek hatására kicsit elhisszük, „jönnek jobb napok”, és megelégeljük a megelégedést.
Likó Marcell: Énekelt és el nem énekelt dalok, Athenaeum Kiadó, Budapest, 2016.
