Hétfőn George Ezra és a Two Door Cinema Club koncertjén is azt éreztem, hogy ha egy stúdióban feljátszanák ugyanígy ugyanezt a zenét, abból minimális utómunkával album születhetne. Aztán elgondolkoztam, vajon szükséges és fontos-e, hogy egy előadó stúdióminőséget hozzon a koncertjén. Elvégre a Rolling Stones úgy tölt meg bármilyen stadiont ma is, hogy Jaggernek még kevesebb hangja van, mint negyven-ötven éve volt, a „kivétel erősíti a szabályt” mantra pedig egy átverés, hiszen ha lenne kivétel, akkor nem lenne szabály.
A konklúzió a következő: igenis számít, hogy milyen vokális és muzikális teljesítményt nyújt egy zenekar élőben, ugyanis a fülnek egyszerűen kellemetlen hamis, ritmustalan vagy nem harmonizáló produkciót hallgatni. A Stones koncertjei is még sokkal élvezhetőbbek lennének, ha Mick ki tudná énekelni az amúgy nem félelmetesen nagy terjedelmű dallamokat. Azért tartjuk mégis hibátlannak, talán kritikán felülinek például a krákogó Liam Gallagherrel együtt, mert kultikusak. Azt mondjuk, hogy így az igazi, így az eredeti, de ez korántsem helytálló. Nem véletlen, hogy a fiatalabbik Gallagher-testvér elkezdte erősíteni a hangját az elmúlt években, egy hamis énekes nem autentikus, bárki is legyen az.
Sem George Ezrának, sem a Two Door Cinema Clubnak nem okoz fejfájást ez a kérdés. A brit énekes-dalszerző különösen remek koncertet adott a délutáni napsütésben. Kicsit visszafogott, fúvósokkal meglepően sokat operáló fellépés volt ez, amely során kiderült, hogy a még be nem mutatott dalai legalább olyan erősek, mint a Wanted on Voyage című debütáló albumán hallhatók. Élőben vált nyilvánvalóvá igazán, hogy miben különbözik a megannyi romantikus indie pop előadótól, akikkel tele volt a Sziget az elmúlt években. Három különböző, de egymással nagyban összefüggő dolog ennek az oka. Először is kortárssá, fiatalossá tették a jól ismert régi beateket a ma uralkodó popritmusok felhasználása helyett. Ennek megértéséhez elég meghallgatni a Don’t Matter Now vagy a Listen to the Man című szerzeményeket. Ugyanez megy végbe a vokálokon, ugyanis Ezra falsettója nélkül csupán ’60-as évekbe illő dallamokat kapnánk. Másodszor az egyszerű felépítésű dalok felszabadult előadásmódban az örömzenélés benyomását keltik például a Blame It on Me-ben. Ebből a kettőből következik, hogy az alapvetően romantikus számokat a hangszerelés által egy kevésbé közhelyes, kevésbé lehordott köntösben kapjuk meg. Ennek ékes példája a Szigeten élőben talán legjobban sikerült számuk, a Leaving It Up To You.
A Two Door Cinema Club sikerére kevésbé összetett a magyarázat. Tudták, hogy mit és hogyan akarnak előadni, és vérprofi módon véghez is vitték azt. Kicsit megvezetve érezheti magát az, aki nincs oda az indie rockért, amikor azon kapja magát, hogy egy órája beszippantotta ez a kétezres évek közepi hangzás a britpop és a garázsrock hatásaival. Ahhoz képest, hogy kevesebb, mint egy éve jelent meg legutóbbi, Gameshow albumuk, meglepő, hogy a tizennyolc eljátszott számukból tizennégy a korábbi két album egyikén hallható. A koncert gerincét evidens módon az első lemez, a Tourist History adta, de személy szerint hiányoltam a setlistről például az elektronikus hangzást az indie rockkal és alternatív zenével kitűnően ötvöző Invincible-t. Azt nem tudom, hogy a hangosítás csúszott-e kicsit vagy Alex Trimble énekelt halkabban a tervezettnél, de több alkalommal is észrevehető volt, hogy a lead gitár és a dob elnyomja őt.
Lehet tehát így is fellépőket hívni, főleg, hogy Mac DeMarco is pont olyan fura és figyelemfelkeltő show-t adott, amilyenre számítottunk tőle. Major Lazer és a hasonló ízléstelenségek nem foglalkoztatnak annyira, hogy külön írjak róluk, Flume azonban meglepett. Persze nem mindig jó ötlet részt venni éjjel fél kettőkor egy viszonylag monoton elektronikus zenei koncerten (vagy inkább csak bulin), de ebben az esetben meg lehetett találni azokat az elemeket, amelyekből kiderült, hogy Flume legalább igyekszik valamilyen szinten egyedit alkotni. Az experimentális stílus- és hangkeresés megfelelően passzol a világába.
Érdemes volt tehát részt venni a Sziget hétfői napján, mert legalább három egészen eltérő műfajú, de mégis egyaránt neves, komoly és kifogástalan fellépésnek lehettünk szem- és fültanúi.
Sziget Fesztivál, 5. nap, Budapest, Hajógyári-sziget, 2017. augusztus 14.
A képeket a Rockstar Magazin fotósai készítették.
