Áll
7.50, 8.02, 8.10,
fél kilencig tudja, tartja
is hozzá magunkat. Négy perc,
míg kiérünk, eszerint kell
sietnünk vagy várnunk fűtött
szobáinkban. Jobban hiszi
a menetrend plexi által
homályos, ferdére piszkált
szövegét, mint akik írták.
A járatokat tekintve
bármi állhatna a lapon,
unalomból olvasgatják,
néha egy-egy póz keresi
rajta vékony indokát. Csak
ő értelmezi mindennap
bimbók bizalmával, melyik
járat melyik igazából,
lábaink előtt a sávban
semmi, míg zavarja, nincs baj.
Álmodik
Felfestésszerű, vörös csík:
aranyér lobog, csilingel
mögöttem. Mint biztonsági
kamera fordul a fejem
előre, anyám előttem
térdel és szop. Nem vigasz, nincs
okság, rendszer; fájdalom van
és gyönyör, puzzle-darabkák
és lombfűrész, nem, nem, mondom,
mégsem mozdulok, akármi
egyszerre vágná el mind a
kettőt és rajtuk kívül csak
tények, álmodom, vége lesz.
Borítófotó: Pexels
