Könnyen Oscar-esélyes lehet az a film, melynek középpontjában két férfi szerelmi története áll, s amit Luca Guadagnino rendezett. A ’80-as években játszódó Call Me By Your Name című alkotáshoz nemrég készült el az első hivatalos előzetes.
Az olasz filmet már év elején bemutatták a Sundance Filmfesztiválon és a Berlinalén, ott sokak tetszését elnyerte a szép és fájdalmas történet. A Call Me By Your Name 1983-ban játszódik Lombardiában, s a középpontjában egy 17 éves fiú (Elio) és egy, a tizenéves főszereplő régészprofesszor apjánál gyakornoki idejét töltő főiskolás (Oliver) áll, akiért odáig vannak a nők.
A fiatal fiú, akit Timothée Chalamet (Csillagok között) alakít, és a „tökéletes”, amerikai férfi – akinek a bőrébe Armie Hammer (A közösségi háló) bújt – között bonyolult szerelmi kapcsolat szövődik az együtt töltött nyár alatt. Első szerelem, érzéki pillanatok, örökös vívódás – ezek mind a történet alkotóelemei. A kérdés pedig: vajon megvalósulhat-e a kapcsolatuk a korkülönbség és egyéb nehézségek dacára?
Az előzetes alapján is izgalmasnak ígérkező, témája miatt mondhatni fesztiválkedvenc romantikus film november 24-én jelenik meg az amerikai mozikban, ám hazai bemutatóról egyelőre nem lehet tudni.
A film egyébként adaptáció, alapját André Aciman 2007-ben megjelent azonos című regénye adja, amely több díjat is elnyert. Magyarországon a tervek szerint 2018 januárjában kerül a boltok polcaira a kötet az Atheaneum Kiadó gondozásában.