Három napra a kelet-európai zenei élet központja lesz Budapest. November 15. és 17. között másodjára rendezik meg a Budapest Showcase Hub (BUSH) fesztivált, ahol nemzetközi közönség előtt mutatkoznak be a régió legígéretesebb zenei előadói.
A tavalyi sikeres indulás után ismét Budapestre érkeznek promóterek, menedzserek, fesztiválszervezők és zenészek, hogy az esti koncertek mellett napközben kerekasztal-beszélgetéseken, előadásokon és speed meetingeken vitassák meg a zenei élet fontos kérdéseit. A fesztivál első tíz fellépőjét már be is jelentették.
November 15-én a BUSH megnyitóján (az Akvárium Klubban) olyan együttesek lépnek színpadra, akik már bizonyítottak a nemzetközi színtéren is: Ivan & The Parazol (HU), Kamp! (PL), Noëp (EE).
A felfedezést egy, a szervezők által létrehozott vadonatúj YouTube-csatorna, a #newkidsfromthebloc is segíti. A fesztivál fellépőinek listáját 400 zenei szakember állította össze. Ebben az évben 15 kelet-európai ország 33 zenekarának lesz lehetősége bemutatkozni a BUSH közönsége előtt.
Ezek az együttesek is biztosan ott lesznek a fesztiválon: Byron (RO), Mustelide (BY), Helen (RO), Mart Avi (EE), Acute Dose (CZ), The Qualitons (HU), Koloah (UA).
A 2017-es BUSH szakmai programjai pedig, amelyek ezúttal a bookingot, a PR-t és a szórakoztatóipart helyezik a középpontba:
- A szerzői jogok jövője: Hol a pénz? – Hogyan használjuk megfelelő módon a digitális szolgáltatók nyújtotta lehetőségeket? Mennyi a túl sok, és mi a túl kevés a YouTube-on és a Spotify-on?
- Hollywood, sorozatok és Kelet-Európa – Hogyan kerülhet be a zenéd filmekbe és sorozatokba? A sorozatok zenei jogosításáért Emmy-díjra jelölt Nora Felder és a reklámszakma díjnyertes zene stylistja Jesper Gadeberg ad néhány ötletet.
- Granturismo – Helyezd el a zenekarod a térképen. Speed meeting sorozat 15 ország booking és PR ügynökeivel.
- A videoklipek királyai – Kinopravda – Felhívás zenekarok számára: A Kinopravda rendezői és filmgyártó kollektíva a Newkidsfromthebloc csapatával együttműködve egy kiválasztott csapatnak videoklipet készít.
További információ a BUSH honlapján, Facebook-oldalán és Instagram-profilján érhető el.