Egy kollégiumi szobában, közös zenélésekkel indult a yesyes története, mára pedig két EP lemezzel és számos fellépéssel büszkélkedhet az együttes két tagja, Szabó Ádám és Katona Tamás. A fiúk pozitív életszemlélettel és gondolkodással haladnak előre az álmaik megvalósításának útján. Ott voltak A Dal versenyen, elnyerték a Cseh Tamás Program induló zenekaroknak járó támogatását, nyáron a Viva Push arcai lettek Let me closer című dalukkal. A kezdetekről, az egyedi zenei stílusukról, a zenekart körülvevő csapatról és a közös munkájukról beszélgettünk Ádámmal és Tamással.
KULTer.hu: Egy interjútokban azt nyilatkoztátok, hogy nagyon életigenlő típus mindkettőtök. Ez kapcsolatban van a névválasztásotokkal is?
Katona Tamás: Ehhez is köze van a dolognak, de legfőképp onnan indult az egész, hogy amikor Ádival megismerkedtünk a kollégiumban, hamar elkezdtünk viccelődni ezzel, hogy mi otthon Erdélyben – én onnan származom – mindenre rávágjuk azt, hogy „igen, igen”. Amikor úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk a zenekart, adta magát, hogy yesyes legyen a nevünk.
Szabó Ádám: Egyébként tényleg pozitív gondolkodásúak vagyunk, szeretünk sok mindenre igent mondani, a név mellett ezért is döntöttünk: pozitívan gondolkodunk, így megyünk előre.
KULTer.hu: Ahogyan említettétek is, kollégiumi szobatársként ismertétek meg egymást. Hogy merült fel a közös zenélés ötlete?
Szabó Ádám: A kollégiumban már sokat álmodoztunk arról, hogy egyszer lesz egy saját zenekarunk. Amikor indultunk az Eurovízión a Give Me Your Love című dalunkkal, akkor merült fel komolyan, hogy ezt most már tényleg létre kellene hozni. Innen indult a yesyes, a kollégiumi szobából: ott szövődtek ezek az álmok, ott zenélgettünk először, ott alakult ki köztünk a barátság is.
KULTer.hu: Hogyan definiálnátok azt a zenei műfajt, amit képvisel a zenekar?
Szabó Ádám: Nagyon nehéz, mert tényleg sokféle stílusban játszunk, de még mi sem tudjuk igazán belőni, hogy mi is lenne ez. Van benne drum and bass, dubstep, downtempo, chill, ilyen elemekből próbáljuk vegyíteni a dalainkat. Mi is kutakodunk talán még egy picit, hogy milyen műfaj az, ami jól áll nekünk. Nagyon őszinte a zenénk, mert tényleg nem szeretnénk skatulyákat. Próbálunk minél többféle zenei gondolkozásmódot belevinni a dalainkba, és reméljük, hogy a közönség majd befogadó lesz. Egyébként szerintem lehet egy sajátos stílusunk, csak még nem tudjuk, hogy azt hogy hívjuk.
Katona Tamás: Illetve úgy vagyunk ezzel az egésszel, hogy ha mi jól érezzük magunkat abban a dalban, amit csinálunk, akkor azt játsszuk.
KULTer.hu: Up on the sky című dalotok üzenete az, hogy bármilyen nehéznek és hihetetlennek tűnik is, az ember szinte bármire képes. Ez talán a személyes „himnuszotok” is?
Szabó Ádám: Szerintem lehet így hívni ezt a dalt!
Katona Tamás: Abszolút, nagyon hiszünk ebben a számban. Ez egyébként nem is annyira rétegzene, inkább kicsit populárisabb.
Szabó Ádám: Bár szokták mondani, hogy az ember ne olvasson kommenteket, de mi leszedtük a tiltott gyümölcsöket a fáról, és megnéztük őket a dalok kapcsán. Sok pozitív hozzászólást kaptunk, sokan nem is hitték el, hogy mi magyar zenekar vagyunk. Koncerteken is nagyon szeretik.
KULTer.hu: Júliusban megjelent az első nem angol nyelvű számotok is, Te meg én címmel. Tervben vannak további magyar dalok is?
Szabó Ádám: Azt mondhatnám erre is, hogy ami jön! Ez sem azért íródott, mert úgy éreztük, kötelező magyar számot készítenünk. A track ötlete már megvolt, aztán egyszer, amikor leültem a szobában, egy fesztiválra gondoltam, és valahogyan annyira beleégett a kép a szemembe, hogy azt rögtön le is írtam. Ebből készült a Te meg én, tehát ez abszolút egy ösztöndal volt.
KULTer.hu: Legújabb klipeteket Angliában forgattátok. Miért éppen erre a helyszínre esett a választásotok?
Katona Tamás: Dorsetben készült a klip, ahol gyermekkori barátaim élnek. Az egyikük filmes, a másikuk drónokkal forgat, a harmadik srác pedig a főszereplő. Mi sajnos nem tudtunk kiutazni Angliába, nagyon sok pénz lett volna, próbáltuk minél egyszerűbben megoldani. Egyébként mi mindig baráti szálakból építkezünk, vagy családon belül, nem külső cégeknek adjuk ki a feladatokat. Fontosnak tartjuk, hogy ne engedjük ki a kezünkből a munkát. Ez az egész nem a pénzről szól, hanem oda-vissza segítünk egymásnak, szívből, közösen csinálunk valami jót. Ezzel egy kicsit példát is szeretnénk mutatni a világnak.
Szabó Ádám: Nagyon hiszünk azokban az emberekben, akiknek valamilyen munkát adunk, hihetetlenül gyorsan és ügyesen megcsinálják. Ők is szeretik, amit mi csinálunk, mi is tiszteljük az ő munkájukat, nagyon erős közöttünk a kapocs. Akár ez is lehetne a mi himnuszunk, hogy a családunkra és a barátainkra támaszkodunk, kezd kialakulni egy mag: a csapatunk.
KULTer.hu: Hol láthatnak titeket legközelebb az érdeklődők? Mivel készültök még az idei évre?
Szabó Ádám: Szeptember 22-én a Gödör Klubban lesz egy nagyobb volumenű koncertünk, amire sokat készülünk, próbáljuk nagyon színessé és különlegessé tenni.
Katona Tamás: Hamarosan kijön még egy videoklip, és folyamatosan új dalokon dolgozunk, illetve szeretnénk egy egyetemi turnét is csinálni.
A fotókat Horváth Rea készítette.