A szervezők kitartó munkájának köszönhetően egyre színvonalasabb a miskolci filmfesztivál, évről évre – ha tyúklépésekkel is – képes előre lépni. Idén végre egy új helyszín, a felújítás alatt álló Csodamalom Bábszínház is bekapcsolódott a CineFest vérkeringésébe, a versenyprogram pedig nem csak papíron volt az utóbbi idők legerősebb felhozatala.
Miközben a zsúfolásig megtelt Pressburger terem erkélyéről követtem a Jiři Menzelt és Magda Vášáryovát felvonultató és díjazó megnyitó ünnepséget (melynek feszességét szerencsésen oldotta Bálint András és Szabó István személyes laudációja, illetve a két művész közvetlensége, humora), azon gondolkodtam, vajon akkor is ekkora érdeklődés lenne-e a tíznapos CineFest iránt, ha jegyet kellene vásárolni a vetítésekre. De, mivel a névadó szponzor bőkezűen támogatja Magyarország első számú filmfesztiválját, a kérdés hipotetikus marad, a nézők pedig hálásak, hogy ingyen láthatnak vérbeli fesztiválfilmeket.
Nem tisztem felsorolni a sok-sok kísérő-, kiegészítő- vagy épp filmszakmai programot, melyek hosszabb vagy rövidebb ideje gazdagítják a miskolci seregszemlét, ám az idén középpontba állított musical műfajának egyik jeles darabját most először volt alkalmam (és egyből nagyvásznon) megtekinteni. Andrew Lloyd Webber és Tim Rice sikerdarabja nem csak a színpadon mutat(hat) jól, hanem Norman Jewison filmes adaptációjának sivatagi helyszínén is. A Jézus Krisztus Szupersztár szépen öregszik, aktualitásából 44 év elteltével fikarcnyit sem veszített. Nem közvetlenül a bibliai történetet láthatjuk, hanem annak hippi fiatalok által eljátszott és -énekelt változatát (így a számos anakronizmus is belesimul a film szövetébe), melyben a fekete bőrű Júdás alakja jóval hangsúlyosabb, nem beszélve a sztárkultusz Jézusra, tanítványaira és követőire montírozott izgalmas kérdéseiről.
A rajongás Dave McCary Brigsby mackó című filmjében is fontos szerepet játszik, ugyanis főhőse, a 25 éves James él-hal kedvenc tévésorozatáért, a bárgyú és bumfordi Brigsby mackóért. Mielőtt flúgosnak tartanánk a fiatalembert, tudnunk kell, hogy ez volt az egyetlen „tévéműsor”, amit valaha látott, de ezt is az apjának hitt férfi (Mark Hamill apró, de fontos szerepben) gyártotta le neki házibarkács eszközökkel, miközben feleségével a világtól elzárva tartották a csecsemőként szüleitől elrabolt gyereket. A fogságban tartott gyermek/fiatal drámai (A szoba) vagy abszurd (Kutyafog) története itt vígjátéki formában jelenik meg, a hangsúlyt a társadalomba való beilleszkedésre helyezve. A filmkészítésbe fogó James alakjában (egész estés változatot készít Brigsby mackóról) nem nehéz felfedezni az elsőfilmes rendező alteregóját, aki stílusos, vicces formában magasztalja fel geek szereplőjét és a no-budget, szenvedély hajtotta filmforgatást. Miközben James csak ezzel a nagy vállalkozással tud túllépni múltja traumáin, addig a film egy ügyes fricskával relativizálja a különbséget az érzelmileg sérült Brigsby-fan és a milliónyi sorozatrajongó között, akik ugyanolyan otthonosan mozognak kedvenc szériájuk kitalált univerzumában.
A cannes-i aranypálmás A négyzet főszereplője, Christian egy kortárs svéd művészeti múzeum elismert kurátora: stílusos, elegáns, menő Teslával közlekedik, új tárlata pedig a társadalmi felelősségvállalást tematizálja. De telefonja ellopása olyan folyamatot indít el, melyből számára is kiderül, hogy pont ez a szolidaritás hiányzik belőle, önzése felszínre tör, de leginkább saját magát hozza kellemetlen és kínos helyzetekbe. Ruben Östlund emellett kísérletet tesz a modern, nyugati társadalmak (a Kárpát-medencéből nézve néhol túlzott) toleranciájának határait is feltérképezni, melynek többek között a film legemlékezetesebb jelenetét is köszönhetjük. Több megtekintést igénylő, fekete humorú, rendkívül ambiciózus munka A négyzet, melyet a rendezőre jellemző statikus képek uralnak.
A nyolcvanas évek Olaszországába repít vissza Luca Guadagnino Szólíts a neveden című érzékeny, lírai töltetű szerelmes filmje, melyben a 17 éves Elio és apja asszisztense között kialakuló, majd egyre hatalmasabb szenvedély kerül a középpontba. A csúcsértelmiségi szülők kamasz fiának identitáskeresése ebben a sosem múló nyári szerelemben bomlik ki, az ő szemszögéből látjuk a magabiztos, jóképű amerikai férfit, aki számára egyszerre példakép, barát és a vágy titokzatos tárgya. A homoerotikus vonzalom és viszony egyikükben sem, sőt Elio apjában sem okoz belső meghasonlást vagy megütközést, így konfliktus híján a film ereje a narratív szálak hiányán túllépő sikeres, nézőt lekötő szerkezeti váz, illetve a hangulatok, érzések zseniális megjelenítésében van.
A juhász John és a román vendégmunkás Gheorghe egymásra találása a birkaganétól elnehezült brit legelőn a meleg főhőseitől eltekintve nem sokban hasonlít a fentebb tárgyalt olasz filmre. A kényszerű sorsával megbékélni, de belőle kilépni sem tudó Johnt a lenézett (és lecigányozott) migráns kezdi el lassanként kihúzni animális létezéséből. Szépséget, kedvességet, figyelmességet, egy csipetnyi sót hoz a családi ridegséget eszméletvesztésig tartó ivászatokkal enyhítő birkapásztor életébe, akit lassanként, balkáni kis herceg módjára megszelídít. Az Isten országa nem csak miliőteremtésben, de színészi játékban is kiemelkedő, bár a happy end talán túl édes ehhez a nyers filmhez.
A Safdie testvérek Jólét című filmje egy krízishelyzetet állít a középpontba. Egy hosszúra nyúlt éjszaka eseményei lüktetnek a vásznon, miközben egy olyan főhős (Robert Pattinson nagyon meggyőző) nyomában loholunk, aki egy balul sikerült bankrablás után értelmi fogyatékos testvérét igyekszik kihozni a vizsgálati fogságból. Connie végig kényszerpályán mozog, folyamatos cselekvéskényszerben van, igazából lehetetlennek tűnő feladatokat igyekszik leleményességgel, dörzsöltséggel, jó emberismerettel megoldani. Egyszerű fiatalember, nincsenek különleges képességei. Kisstílű, amatőr rablásuk után viszont lépéskényszerbe kerülve képes mindig tizenkilencre nyerő lapot húzni. Szemrebbenés nélkül bárkit kihasznál, becsap, megver, de mégsem tudunk rá haragudni, ugyanis testvéri szeretete, gondoskodása vezeti. Saját életét, szabadságát kockáztatja a testvéréért, aki ezt még felfogni, így értékelni sem képes.
Oleg, az orosz mentős és szintén orvos felesége, Kátya igen komoly krízist él át a Szívritmuszavarok című alkotásban. Oleg alkoholista, Kátya válni akar, de míg férje új albérletet talál, addig együtt laknak. A magánéleti szál párhuzamosan jelenik meg a munkahelyivel. Mentősünk a betegek érdekében képes bárkivel konfliktusba keveredni, munkáját szenvedélyesen, akár a szabályok felrúgása árán is igyekszik a legjobban végezni. A mentőszolgálat bürokratikusan szűk látókörű átszervezése egyszerre nyújt bepillantást az orosz egészségügy abszurd világába és ágyaz meg Oleg önfejű akcióinak. A túlhajszolt fiatal orvosoknak szinte csak lopott perceik jutnak, hogy rendezzék kapcsolatukat, de a szinte mindig részeg Oleg nem képes megérteni, hogy miatta ment tönkre a házasságuk. Míg férje az alkohol rabja, addig Kátya saját szeretetéé, gondoskodásáé, törődéséé, „szívritmuszavara” miatt nem képes kitépni a szívéből az egyre mélyebbre csúszó Oleget. A Szívritmuszavarok olyan egészségtelen posztszocialista társadalmat mutat be, melyben a súlyos tetteknek sincs igazi következményük, az infantilizált közegben a kívülről egyértelmű döntések az istennek sem tudnak megvalósulni, az utcai erőszak és az alkoholizmus annyira része a mindennapoknak, hogy már senki sem tesz ellene, ahol a követendő minta a felelősség áthárítása, és éppen azok szenvednek, akik erre nem képesek.
14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, 2017. szeptember 8-17.
