Váczi Lilla MOME-s tanulmányai után oktatóként tért vissza egykori középiskolájába, a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba, ahol mozgókép- és animációkészítést tanít, nemrég egy, az iskola szakképzéseinek történetét bemutató tárlatot is összeállított, s ő volt a 2017-es Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) legfiatalabb meghívottja. Az itteni munkájáról is beszélgettünk.
KULTer.hu: A DNM idén a „tervezett alkotás” fogalmán keresztül igyekezett közelebb kerülni a dizájnnal kapcsolatos kérdések megválaszolásához. Neked tisztult-e valamelyest a kép arról, hogy mi minden lehet dizájn? Mennyire látod behatárolhatónak ezt? Milyen tanulságokkal szolgált a művésztelep?
Én is dizájn területről jövök, ezt tanultam – tervezőgrafikát és médiadizájnt –, úgyhogy nem volt idegen a fogalom, ugyanakkor már rég nem foglalkozom ezzel a munkáimban, inkább a művészeti rész érdekel. A dizájnból csak a módszerek maradtak meg. A művésztelep nem változtatott az eddigi pozíciómon.
KULTer.hu: Miért hagytál fel a dizájnszemléletű alkotással? Inkább az autonóm útkeresés irányába fordultál, kifejezetten a minimalizmus, a letisztultság, egyszerűség felé, amiben a véletlennek is helye van.
Ez az igény a BA képzés végén érkezett. A tervezőgrafika szak utolsó évében rájöttem, hogy az autonomitás az, ami hiányzik nekem a képzésből. Művészeti irányból akartam közelíteni, és nem egy alkalmazott szempontból.
KULTer.hu: Voltak konkrét inspirációs forrásaid, olyan művészek, művek, élmények, akik/amelyek beindították a sajátszerűség keresését, az ellépést a művészeti önérvényűség felé?
Konkrét művészek nem voltak. Már a gimnáziumban is képzőművészeti tagozatra jártam, így 14 éves korom óta folyamatosan értek hatások. Inkább magánéleti folyamatok tereltek ebbe az irányba. Nem tudatosan, de egyfajta terápiás jelleggel kezdtem foglalkozni ezzel – talán emiatt is van minimalizmus, egyszerűség a munkákban. A legtöbb egy-egy meditációs gyakorlat is számomra – mind a készítés, mind a végeredmény szintjén. Az, hogy ebből művészet lesz, tulajdonképp egy melléktermék.
KULTer.hu: Lényegében meditációs felületeket, platformokat hozol tehát létre ezekkel az egyszerű tájvideókkal. Van ennek az elcsendesítésre épülő formanyelvnek rituális/spirituális vonatkozása?
Szándékoltan nem spirituális, de kétségtelenül van valamilyen kapcsolat a transzcendenssel. A médiás osztálytársaimmal készítettem egy interjúsorozatot, és az egyikük azt mondta, az elkészült műveink végeredményei sohasem érhetnek fel az ideáinkkal. Én viszont sokszor pont fordítva látom, az ideáink sohasem érhetnek fel a valóság véletlenszerűségével. Keresem azokat a helyzeteket, ahol lehetőség van a spontaneitásra. Sokszor csak akkor veszem észre a lényegi történést, amikor már kész van egy felvétel. A Láthatár című filmemben van az a rész, amikor az udvarunkon a fekete macskánk belesétál a képbe. Tervezni sem lehetett volna jobban, mint ahogy megvalósult.
KULTer.hu: Azt is mondhatnánk, hogy idealizált képeket ragadsz meg. Maga a csend idealizálja ezeket, aztán jön valami más elem, egy váltás, ami kimozdít. Az alapot meghatározod, amiben adott valami letisztultság, de ebbe betör egyfajta erő, és az egészet megbontja.
Ha elmegy előttem egy autó, vagy a tévéképernyőn keresztül hallgatom a tenger zúgását, akkor ezek nem feltétlenül magával ragadó események, csak amiatt van erős hatásuk a videómban, mert előtte nem történik semmi. Így ez a kiragadott, nem feltétlenül dinamikus mozgás válik dinamikussá. De nemcsak azt keresem, hogy vizuálisan mi ragad meg, hanem a hangi környezetet is figyelem.
KULTer.hu: A Lehet kortárs a freskó? című kiállításra Pintér Gergővel és Grassai Ferdinánddal közösen csináltatok egy topográfiai térképre emlékeztető munkát. A tájelemek közé szövegek kerültek, amelyek a teremtés és a nyelviség összekapcsolódásának toposzát használták. A falfestmény mellett egy videóinstalláción az „IGE” szó jelent meg, amely hol előtűnt, hol háttérbe szorult a zajhatású hullámzásban. Miért éreztétek izgalmasnak ezt a témát, s miért éppen a falfestészeti pályázat apropóján dolgoztatok vele? Milyen volt a munkamegosztás köztetek?
Pintér Gergővel már előző nyáron dolgoztunk közösen egy installáción, amit jól sikerült eseménynek ítéltünk meg ahhoz, hogy további közös munkák szülessenek. Láttam a MODEM pályázati felhívását, és érdekesnek találtam, hogy egy olyan témakör van, ami kívül esik a komfortzónánkon, hiszen nem szoktunk kifejezetten freskófestészettel foglalkozni. Írtam Gergőnek, hogy jelentkezzünk a pályázatra. Keresztyén tematika volt megadva, a teremtés témaköre pedig mindkettőnket érdekel. Gergőnek is pont akkor voltak tér-teremtés témájú matematikai előadásai. Elindult köztünk egy Facebook-beszélgetés, aminek a szöveganyagából kiragadtam szavakat, és összeillesztettem őket egy verssé, amely aztán a freskónak a szöveges részét képezte. Ehhez készítettem egy grafikai látványtervet, végül ezt adtuk le közösen pályázatnak. Gressai Ferdinánd úgy jött a képbe, hogy Pintér Gergővel a Halál;orgazmusban együtt zenélnek. Gergő mondta, hogy Ferdinánd egyébként festőhallgató a Képzőn, és hogy a csapat becsületét megmentsük, legyen valaki, aki jobban ért a festészethez, vegyük be őt is.
KULTer.hu: Volt valami különös élmény, tanulság a munka kivitelezése során?
A legnagyobb élmény az volt, amikor Gergő mondta, hogy mivel ő nem festő, azt festhet, amit akar, és én se vagyok festő, így én is azt festhettem, amit akartam. Volt egy felszabadult érzés az egészben. Meglepően gyorsan haladt a munka. Külön fizikális élmény volt egy hatalmas falra nagy mozdulatokkal festeni. Az egész végeredmény gesztusfestészeti jellegű lett.
KULTer.hu: A DNM-es munkád során személyesen szólítottál meg embereket, dokumentarista módon dolgoztál. Miért épp a zsibvásár témáját választottad?
Már régóta fel akartam dolgozni a zsibi témáját, gyerekkoromban elég sokat jártunk ki a szüleimmel. Ezt akartam feleleveníteni. Évek óta nem jártam kint, és kíváncsi voltam, azóta mi történt. Apámmal gyakran töltöttük ott a vasárnap reggeleket, mert akkor érkeztek műszaki cikkek, és ő szeret szerelgetni, műszaki dolgokat buherálni. Témának is olyat szerettem volna, ami kötődik Debrecenhez.
KULTer.hu: Mi az interjúk motivációja, mit tudnak megmutatni ezek szerinted? A problémafelvetés hitelesítéséhez fontos az arcadás, vagy a véletlenszerűen feltárulkozó személyes történetek, véleménymegfogalmazások érdekesek számodra?
A munka első fázisa a terepszemle volt. Kimentem és mobiltelefonnal csináltam pár fotót, de ezek nem adtak teljes képet. Fontosnak éreztem valami emberi tényezőt is hozzáadni, így elkezdtünk fotózás közben beszélgetni az árusokkal. Volt egy nő, aki már 30 éve ott árul a zsibin, ki más tudná jobban, hogy ott milyen az élet. Úgy éreztem, az interjúk hitelesítik ezt az egészet.
KULTer.hu: Vannak momentumok, amik különösen fontossá váltak a helyszínen? Mi az, ami általánosabb szinten is érdekessé teszi ezt a munkát? Gondolkozol-e azon, hogy koncepcióleírást készíts hozzá?
Nem szeretem, ha egy kiállításon ott van egy fotó, mellette pedig a kétoldalas leírás. Kicsit olyan ez, mintha maga az írásmű lenne a munka, és a mellette levő kép egy illusztráció. Persze van, amikor az efféle konceptualizmus indokolt és működik is, de a magam részéről szeretem megtapasztalni a vizualitás elementáris erejét, és azt, hogy kinek milyen önálló benyomásai vannak. A diplomamunkámnál is érdekes volt, amikor odajött egy ismerősöm, aki szintén alföldi, és azt mondta, ő is ezt érzi, amikor itthon van. Egy másik budapesti ismerősöm ugyanerről a műről mondta, hogy olvas egy Tar Sándor-művet, és a videó elő tudta hívni benne. Egy szobrász szerint pedig olyan, mintha installációs helyzeteket keresnék, és számára ez szobrászatilag érdekes. Ugyanaz a munka, de három megközelítés, és egyikre sem tudnám azt mondani, hogy nem igaz. De persze nekem is van egy saját történetem hozzá, ami a létrehozást indokolta.
KULTer.hu: Lehet azt mondani, hogy nincs is ideális olvasata a műveknek, s lényegében csak egy olvasatnak tekinted a sajátodat is, ami szintén alakulóban van?
Néha vissza szoktam nézni a munkáimat egy-két, több év távlatából, és különös azt tapasztalni, korábban mik voltak bennem, és most hogyan látom ugyanazt. Már ez is más szokott lenni, hát még akkor, hogyha egy másik ember nézi. A művészet lehetőséget ad egy saját megközelítésre a nézőnek, a művész számára pedig arra, hogy adott esetben ezzel egyáltalán ne foglalkozzon.
KULTer.hu: Te voltál a legfiatalabb résztvevője a művésztelepnek, de már oktatóként is aktív vagy, a debreceni Medgyessyben dolgozol, ahol korábban tanultál is. Ha a tervezettségről van szó, mit próbálsz meg átadni az elsajátított dolgokból, van-e erre stratégiád? Mit hangsúlyozol?
Tavaly szeptembertől dolgozom a Medgyessyben. Az érettségi utáni kétéves OKJ-képzésben mozgókép- és animációkészítő szakos diákokat tanítok. Nem akartam soha tanár lenni, mégis itt kötöttem ki. Azt sem gondoltam volna, hogy valaha szeretni fogom, de szeretem. Ez egy elég újszerű élmény. Szerencsére az animáció-mozgókép viszonylag fiatal művészeti irány, nincsenek kiforrott pedagógia módszerek, rögzített tudásanyagok. Nagyon tág fogalom, hogy mit értünk ma mozgókép alatt. Lehet filmet csinálni, webre dolgozni, videózni, animációt hozzátéve. És fejlődik a technika is. Én a kortárs dolgokat jobban hangsúlyozom, hogy erre a hullámra helyezkedjenek rá, ha fejlődni akarnak. Szeretek velük kísérletezni, amennyit én tanítok, ők is annyit tanítanak nekem. Nagy korkülönbség sincs köztünk, így ezt inkább egy csapatmunkának tartom.
KULTer.hu: Téged kértek meg, hogy a szakképzés 20 éves történetéből válogass össze egy anyagot az Esszencia című kiállításra, ami a b24 Galériában látható október 14-ig. Milyen szempontok alapján döntöttél? Elégedett vagy a végeredménnyel?
20 év alatt nagyon sokat változott a képzés. Én például még fotográfián tanultam a Medgyessyben, de mára sajnos ez a szak megszűnt, ahogy a díszlet- és jelmeztervező is. Helyette viszont virágzásnak indult a mozgókép és a szobrászat szakirány. A grafika, a festészet és a kerámia pedig mindig is az iskola művészeti bázisát jelentette. Sok munka került ki az utóbbi pár év terméséből, hiszen ezek mutatják azt az irányt, amelyre jelenleg a Medgyessy törekszik. Nem hiába, hogy az itt végzett diákok javarésze a Képzőművészeti Egyetemen vagy a MOME-n folytatja a pályáját. Az Esszencia nem csupán az évek sűrítését foglalja magába, hanem azt a kitartó munkát is, amely miatt az iskola hírneve országos szinten is jegyzett. Ez mindannyiunknak egy állandó küzdelem – magunkért és másokért. Szinte magától értetődő, hogy az elégedettség nem tulajdonsága a művészetnek, de csak ez segítheti elő a folytatást.
Az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 3. emeleti kiállítóterében látható 2017. október 21-től (megnyitó: 16 órától) december 31-ig. A tárlathoz kapcsolódó, Tervezett alkotás című konferencia november 4-én 11 órától veszi kezdetét.