Bekerült a jövő évi érettségi feladatai közé a kortárs irodalom egyik meghatározó, nemrég elhunyt alakjának, a debreceni kötődésű Borbély Szilárdnak a 2013-as regénye, a Nincstelenek.
A Nincstelenek a kortárs szerzők kategóriában került be a 2018-as magyar nyelv és irodalom emelt szintű szóbeli érettségi feladatai közé, Egyéni és történeti emlékezet Borbély Szilárd Nincstelenek című regényében alcímmel.
A 2014-ben tragikus körülmények között elhunyt Borbély Szilárd József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész és egyetemi oktatót a Nincstelenek című regénye tette nemzetközileg is ismertté. Ez az első alkalom, hogy az érettségi tételek között láthatjuk az alkotó nevét.
A 2018-as Magyar nyelv és irodalom emelt szintű érettségi tételeit itt érhetitek el. Természetesen csak a tételek címeit láthatjuk, az azokhoz kapcsolódó feladatok nem nyilvánosak.
A választható szerzők kategóriájában Esterházy Péter és Ottlik Géza munkásságával kapcsolatosan is találunk tételeket (Intelmek és más műfajváltozatok Esterházy Péter Pápai vizeken ne kalózkodj! című művének három novellaciklusában, Út a belső szabadsághoz: az elbeszélésmód sajátosságai Ottlik Géza Iskola a határon című regényében). A határon túli szerzőhöz kapcsolódó feladatnál Tolnai Ottó nevét láthatjuk (Az elbeszélésmód sajátosságai és az Adria toposza Tolnai Ottó VILÁGÍTÓTORONY ELADÓ Festettvízpróza című utazáskönyvében). A retorika alapjait érintő kategóriánál pedig Kertész Imre szavai kerülnek majd elő (Egy jelenkori szónoki beszéd nyelvi-retorikai eszközei és hatása – Kertész Imre: A stockholmi beszéd).
Borítófotó: Bach Máté