meztelen drezda
egy ősi tenger partvonalait
tussal kihúzni
jelezni annak akié volt
a növekvő mélységet jelző
táblákat átrendezni
akkor már nem lehet beúszni
állni meztelen a rajzolt parton
mint a leégett drezda
ami maradt nem szól senkinek
magát segíti minden
a tenger is
hullámvájta redőkbe kapaszkodva
csap a partra
tükrében csak akkor lehetnék szép
ha egyszer megszakadna ez az egész
akkor mint kagylót elraknám akit látok
háttal a tengernek fülemhez szorítanám
ez az én hangom
hazáig vinném visszadobnám
itt már nem
két villanypózna között egy szakadt kábel
semmi feszültség
csak a telített ég súlya
a kutyák szűkölése a peremre kiszorult harmadnapok igazsága
ami egyben tartja a centrumok közé feszített horizontot
ez itt a város széle
az alig olvasható forgalmi engedélyek
nem tárgyai a félelemnek
döghús
a föld alatt a csatornákban
a végesség tudata
minden úgy marad ahogyan volt
csak a befejezettség csapódik le
sosem a folyamat
Borítófotó: World of Tanks
