43 országból több mint 100 filmet vetítenek november 14. és 19. között Budapesten a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, melyet idén 14. alkalommal rendeznek meg. Pécsett és Szegeden november 23. és 25. között láthatnak válogatást a művekből az érdeklődők.
A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál a legnagyobb filmes mustrákkal együttműködésben az elmúlt évek legjobb dokumentumfilmjeiből válogat. A gazdag merítésben a nemzetközi művek mellett magyar alkotások is helyet kapnak, ilyen például a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus dokumentumfilmeséről, Ember Juditről készült portréfilm is.
A fesztivál helyszínei idén is a Toldi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum és a Közép-európai Egyetem, illetve most először a Trafó ad majd helyet a fesztivál mesterkurzusainak. Vidéken az Apolló Mozi Pécs és a szegedi Grand Café Mozi vetíti a Verzió filmjeit.
Filmblokkok
A hagyományos program – Nemzetközi Panoráma, Magyar Panoráma és ZOOM IN Diákfilm-verseny – mellett idén is lesz DocLab filmkészítő műhely, és Explore Impact mesterkurzusokat is tartanak a dokumentumfilmek hatásainak vizsgálatára. A különböző blokkok az alábbi tematikák és műfajok szerint szerveződnek.
Háború és béke 2.0 – „A menekültek szemével”
A Szíriában, Afganisztánban és a világ számos más területén zajló háborús erőszak milliók életét alakítja át, polgárokból menekültté változtatva őket. Hogyan tudják feldolgozni családjuk, otthonuk, biztonságuk és jövőjük – a számukra legkedvesebb értékek – elvesztését? Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával (UNHCR) meghívott filmek a médiában megjelenő sztereotípiákat kérdőjelezik meg, és olyan drámai történetekre fókuszálnak, melyek együttérzést keltenek az otthonukat elhagyni és életüket a nulláról újjáépíteni kényszerülő embertársaink iránt.
Kié a város?
„Az ingatlanfejlesztések miatti kényszerű kiköltöztetések és ellenállás, nagyszabású politikailag motivált beruházások érdekében félreállított és kiszolgáltatott helybeliek, használaton kívüli helyiségek és területek közösségi alapú elfoglalása és önszerveződés révén történő reorganizációja, városnegyedek fennmaradásáért való küzdelem vezérelte aktivizmus.” A Verziónak ez a tematikus blokkja az elmúlt évek építészeti filmes termésének legjavát mutatja be.
Fotófilm – Állóképek mozgásban
A fotófilmek alkotói filmművészeti kompozíciós elvekre reflektálva kísérleteznek és teremtenek újfajta kapcsolatot a szöveg, a hang és a kép között. A képalkotó eszközök, tabletek, okostelefonok és az internetes crossmédia fúziója, ami megköveteli a tudatos döntést, egyértelműen kihat a művész munkamódszerére. A rendezvény egy konferenciából és egy 3 blokkra osztott vetítéssorozatból áll, válogatást nyújtva az 1970-es és a 2000-es évek között készült művekből. Filmesek, médiaművészek és elméleti szakemberek vitatják meg a mai audiovizuális média új, izgalmas kísérleti munkáit.
Retrospektív – A rigai dokumentumfilmes iskola
Az 1960-as évek a lett mozi kiemelkedő időszaka volt, ekkortól datálódik az úgynevezett lírai dokumentumfilm hagyománya, amely ma is elevenen él. A politikai olvadás idején egy új filmes generáció lépett színre Lettországban. Alkotásaik közös jellemzője a költői hangvétel, ahogy az őket körülvevő világot, a mindennapi élet apró részleteit ábrázolják. Sok más filmes mellett Uldis Brauns, Aivars Freimanis, Ivars Seleckis, Hercs Franks indították el a kritikusok által Rigai iskolának, illetve gyakran a Rigai Lírai Dokumentumfilmes Iskolának nevezett mozgalmat.
DocLab ingyenes filmkészítő műhely, november 11-15., helyszín: CEU Mirabaud Media Lab és a Blinken OSA Archivum
A workshop célja az emberi jogok „fókuszba” állítása olyan filmek készítésén keresztül, melyek hatással vannak a nézőre, fokozzák tudatosságát, és tettre szólítják akár a maguk jogán, akár egy nagyobb kampány keretében. Filmesekből, vágókból, emberi jogi szakértőkből álló nemzetközi csapat segíti a résztvevőket egy rövidfilm elkészítésében, melyet a fesztivál során a közönség is megtekinthet.
Explore Impact – Mesterkurzusok a dokumentumfilmek társadalmi hatásáról, november 15-16-17., helyszín: Trafó
Hogyan szervezzünk hatékonyan társadalmi érdekű kampányokat? Hogyan tudjuk megszólítani a vidéki közönséget? Hogyan mérünk hatást? Minden országban kulcsfontosságúak a közösség gondolkodásmódját befolyásolni képes kezdeményezések. Mi a nyitja a sikeres figyelemfelkeltő kampánynak, melynek célja a működőképes demokratikus társadalom? A Verzió dokumentumfilmeseket, aktivistákat és kampánystratégákat kér fel, hogy osszák meg tapasztalataikat a dokumentumfilmről, mint a változás eszközéről.
Diák Verzió – Ingyenes délelőtti vetítések és beszélgetés középiskolásoknak, november 15-16-17., helyszín: Toldi mozi
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál évek óta szervezi a fesztivál ideje alatt az ingyenes délelőtti Diák Verziót, ahol kortárs dokumentumfilmek alapján beszélgetnek középiskolásokkal a filmek ábrázolta problémákról és a dokumentumfilmes műfaj sajátosságairól. A Diák Verzió év közben házhoz megy, a középiskolások számára ingyenes vetítéseket tartanak. A programban öt sokszorosan fesztiváldíjas, felkavaró és elgondolkodtató, a valóságról érzékenyen tudósító alkotás szerepel.
Extra programok
A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. A fesztiválközpontban, azaz a Toldiban az aznapi utolsó vetítést követően koncertek és dj-setek szórakoztatják a látogatókat.