Hét Európa Könyvkiadónál töltött év után 2017 elején átigazolt a Magvetőhöz, ahol 2017 őszén érkezik legújabb regénye Egyformák vagytok címmel, de már elkészült nőtörténeti kötetének (A budapesti úrinő magánélete – Európa Könyvkiadó) folytatása is. A regényírás nehézségeiről, feminizmusról, női szerepekről, politikáról és spiritualitásról beszélgettünk Szécsi Noémivel.
KULTer.hu: 2013-ban jelent meg a Gondolatolvasó című regényed, ami a tervezett trilógiád második része volt, közben írtál egy mesekönyvet, a Mandragóra utca 7-et, és egy művelődéstörténeti munkát is kiadtál A budapesti úrinő magélete címmel. Viszont az ígért regénytrilógiád befejező része mintha nem akart volna megszületni, és egy kicsit el is tűntél. Nehezen tudtad lezárni a regényt?
Alapjában véve sem vagyok közösségi lény, de most eljött az életemben a befelé fordulás ideje. Magamba zárkóztam, mindent alaposan átgondoltam, merre, hogyan tovább. A férjem az elmúlt két évben Torontóban tanított az egyetemen, a lányunkkal mi is elkísértük egy időre. Sokat dolgoztam ebben a két évben: fordítottam, kutattam, megírtam A budapesti úrinő magánéletének folytatását, ami a modern korszakra fókuszál 1914–1939 között, és befejeztem a regénytrilógia záró könyvét. De az erők koncentrálása végett pár dologról lemondtam: sok fellépésről, egyes kisebb írói feladatokról, vagy akár a Facebookról, sőt néha a társas életről is.
KULTer.hu: Alapvetően könnyen írsz?
Nem adódnak rendszeresen olyan időszakok az életemben, amikor teljesen el tudnék szigetelődni az élet egyéb nyűgeitől, és kizárólag a regényírásra lehetne koncentrálni. Azoknak, akik nemcsak szépírásból élnek, nagyon nehéz időt szakítaniuk az alkotásra. Az élet nagy ajándéka, amikor az ember, ha csak rövid ideig is, de kizárólag a regényírásra összpontosíthat.
Nekem ez az életem során többnyire akkor sikerült, ha éppen külföldön voltam. Meg kell harcolni azokért az órákért, napokért, hetekért, amikor az ember regényt írhat, sőt ki kell érdemelni őket.
KULTer.hu: Első regényedet, a Finnugor vámpírt Finnországban írtad.
Igen, Helsinkiben írtam Budapestről. Most Torontóban kezdtem el a kéziratot 2015-ben, aztán tamperei és budapesti kitérővel ott is fejeztem be a regényt 2017 áprilisában. Akkor tudok legjobban Budapestről írni, ha távol vagyok a várostól. Az embernek néha persze saját hajánál fogva is ki kell rántania magát a mocsarából, hogy némi rálátása legyen.
KULTer.hu: A trilógia befejező része önmagában is megáll, vagy szükségünk van az első két regényed, a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó ismeretére ahhoz, hogy be tudjunk kapcsolódni a történetbe és átlássuk azt?
Minden irányból olvashatóak a könyvek, a hármat egymás után, de visszafelé is lehet olvasni. Az utolsó részből a két előzőbe gond nélkül be tud csatlakozni az olvasó, szándékosan így terveztem meg. A regények cselekményelemei sajátosan kötődnek egymáshoz, ki tudjuk őket kapcsolni az események láncából, egyedülálló művekként is megállnak. Nem tartoznak szervesen össze.
KULTer.hu: Regényeidben hol cinikusan, hol nagyon komolyan, néha csak érintőlegesen, de elég gyakran megjelenik a spiritualitás. A Nyughatatlanok spiritiszta szeánszain megidézett szellemek ott rekednek Bárdy Emíliával az első részben, vagy az utolsóba is belibbennek? Mennyire fontos számodra a spiritualitás?
Persze, jönnek majd a kísértetek… Az ember, hogyha a kultúra, a művészet szolgálatában áll, akkor hinnie kell a szellemvilágban, hiszen a szellemi értékek nem kézzel foghatóak, tehát már csak a hivatásomból adódóan is hinnem kell a nem kézzelfogható dolgokban. Néha viszont igazi gyökértelen, cinikus kétkedő vagyok. Bennem megfér a nazarénus felmenőim megszállott hite a transzcendens világ egyedülvalóságában, de a dédnagyapám gúnyos attitűdje is, aki kinevette és otthagyta őket.
KULTer.hu: Az új regényed napjainkban játszódik Budapesten. Az előzőek a XIX. században Nyugat-Európában. Ez a könyv nagyon más világ, mint az első kettő?
Igen, mert a jelen még fortyogásban van, és ennek hatására a szerző is sokkal inkább érintett érzelmileg. Nehéz a mindennapjainkról indulatok vagy – az én esetemben – kiábrándultság nélkül írni. Az elmúlt tizenhat évben sokféle politikai vagy szakmai illúzió rabja voltam, és ezek elvesztését talán egy társadalmi szatírában a legkönnyebb feldolgozni.
KULTer.hu: Szóval volt egy idealista korszakod?
Igen. Huszonévesen.
KULTer.hu: A Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó – annak ellenére, hogy az utóbbi Bárdy Fülöpről, egy siket fiúról szól – női regények. Az új könyved központi alakjai is nők. Kultúr- és divattörténeti blogod, a Halcsontos fűző és A budapesti úrinő magánélete (1860–1914) is nőiségtörténeti munkák. Nem moshatod le magadról a feminista bélyeget.
Bizonyára nem kellene védekeznem ellene, csak nagyon utálom az ideológiai bélyegeket. Egyébként amúgy is kalandos előéletű jelző ez, és régen nem pusztán azt jelentette, hogy valaki a nők egyenjogúságában hisz. Az utóbbi mindig is természetes volt számomra. Ráadásul azoknak a nőknek köszönhetjük, hogy érettségizhetünk, egyetemre járhatunk, akik harcoltak mindezekért a jogokért, és nem azoknak, akik beletörődtek a tradicionális szerepekbe és nem akartak változtatni.
KULTer.hu: Szépen egyensúlyozol a kékharisnya, anya és háziasszony szerepei között. Mindig sikerül ez, vagy vannak időszakok, amikor az egyik a másik rovására megy?
A férjem támogatásával tudom összeegyeztetni a szerepeimet, ha nem osztanánk meg a feladatokat, nem maradna időm az írásra. Tolerálom, tiszteletben tartom a konzervatív családi értékeket, de azt már nehezebben viselem, ha mindez politikai programmá válik. Idén nyáron nyaralás közben egy ócska rádión nem tudtam mást befogni, mint a Kossuth Rádiót, és döbbenten hallgattam a víziót a „legszülőképesebb” – mivel huszonéves – egyetemista nők gyerekvállalásának támogatásáról, mert ez olyan fényben tünteti fel a családalapítást, mintha az csak elhatározás és önfegyelem kérdése lenne, és ugyanúgy lehetne abszolválni, mint egy nyelvvizsgát vagy jogosítványt. Eddigi életemben mást láttam a környezetemben élő nőknél. Nem csupán nőként, de regényírói agyammal sem látom tökéletesen megtervezhető programnak az emberi sorsot, mindenesetre fontos szálként szőttem bele a termékenység politikai témává tett kérdését a regénybe, ami nagyon a levegőben volt, miközben írtam.
KULTer.hu: Politizálsz?
Tartok tőle. Amikor azokról az írókról olvasok, akik pályájuk során politikailag exponálták magukat, utóbb mindegyikről kiderül, hogy nagyon szégyenkeztek és szenvedtek attól, hogy az uralkodó hatalom mellé álltak. Keveseket töltött el jóérzéssel a politikai szerepvállalás, akármilyen oldalon történt. A művészeknél mindig megkérdőjelezhető, ha bármiféle hatalom mellett kiállnak, hiszen morálisan az vállalható könnyebben, ha kérdéseket tesznek fel, lázadnak, kételkednek és kiállnak a kisember mellett. De azért az is fontos, hogy a „permanensen lázadó művész” megnyilvánulása ne valami fáradt, dogmatikus gesztus legyen.
Azt szeretném, ha sikerülne egy olyan nézőpontot létrehoznom a műveimben, ami tartósan érvényes marad. Lehetőleg nem kívánok a mindennapok lendületében keletkezett indulatoknak hangot adni, higgadt akarok maradni. Minden tiltakozásom ellenére azt érzem, hogy sokszor mégis begyömöszölnek valamiféle skatulyába. A pályatársaim, olvasóim be akarnak azonosítani, ugyanazon az oldalon állok-e, mint ők.
KULTer.hu: Mit gondolsz, miért van erre szükségük, miért nem a műveid alapján szeretnének megismerni?
Mindenkinek biztonságot ad, hogyha be tudja azonosítani a környezetében lévőket, mert tudja, hányadán álljon velük, vagy legalábbis azt képzeli, hogy tudja.
KULTer.hu: Vidékről jöttél Budapestre. Az új könyved főhősei is vidékről indulnak. Nem félsz attól, hogy az olvasók azonosítani fognak majd a szereplőiddel?
Sok íróhoz hasonlóan én is rettegek az ilyesmitől. Már meg is kaptam a kérdést olyasvalakitől, aki olvasott részletet a regényből, hogy a két női főszereplő közül melyik vagyok én. Az írók ilyenkor hisztérikusan reagálnak és irodalmi fogalmakat előrángatva kezdenek védekezni. Én egyszerűen ezt gondolom: ki a halál kíváncsi az én életemre? Nem a saját élettörténetem elmesélésére irányuló ambíció bennem a legerősebb, hanem az, hogy emlékezetes hősöket teremtsek.
A kiemeltkép forrása: MNO.hu
